Tudományos Diákköri Konferencia

Utolsó módosítás: 2017.12.18 04:27

2017-11-29

Az egyetem idei tudományos diákköri konferenciáját november 22-én rendezték az Aulában és a Tolnay Sándor továbbképzési tanteremben. A programban 77 előadás szerepelt, köztük vendégként a Zágrábi Egyetem Állatorvostudományi Karának két hallgatója is ismertette kutatásuk eredményét.

A konferenciát dr. Gálfi Péter tudományos rektorhelyettes nyitotta meg. A professzor elmondta, hogy a tudományos diákköri mozgalom a felsőoktatási tehetséggondozás leghatékonyabb formájaként bontakozott ki hazánkban és vált az önképzés, az elitképzés és a tudósképzés olyan színterévé, ahol a hallgatók első tudományos sikereiket arathatják.

A diákkörök felkeltik a hallgatókban a kitartó munka iránti igényt, ezen a terepen elsajátítják a saját szellemi tevékenységük melletti érvelés képességét és a másik fél szakmai tevékenységének megértését, elfogadását. A tdk a kutatómunka szellemi hozadéka iránti tiszteletre és alázatra is tanít, amelyek a legalapvetőbb kutatói tulajdonságok.

A rektorhelyettes arra is rámutatott, hogy a diákkör az oktatói és kutatói utánpótlás segítője, a PhD képzésre jelentkezők érdemi kiválasztásának helye.

Az idei egyetemi tdk konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepe sorozat részeként rendezték meg, aminek mottója ezúttal „az emberközpontú tudomány volt”.

Szinte mindenki diákkörben kezdte tudományos pályafutását. Itt írta első dolgozatát és köztük szép számban vannak ma is tdk témavezetők, hangsúlyozta dr. Gálfi Péter, majd emlékeztetett arra, hogy az egyetem hallgatói kitűnő eredményeket értek el XXXIII. OTDK-n. A 48 résztvevőből, akik az agrár, a biológia és az orvostudományi szekciókban szerepeltek a tavaszi megmérettetésen, 25-en nyertek díjat.

A továbbiakban ismertette az (EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00005) számú, Tudományos utánpótlás erősítése a hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatásával, a mentorálás folyamatának kidolgozásával elnevezésű projekt „étlapját”.

A pályázat elsődleges célkitűzése az, hogy vonzóvá tegye a kutatói munkát, támogatva ezzel a tudományos élet fejlődését.

Az egyetem az ebben a projektben elnyert forrásainak felhasználására több pályázatot írt ki az intézmény hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatói számára.

Hallgatói ösztöndíjpályázatokon 10-10 hallgató támogatására nyílik lehetőség. A nyertesek 10 hónapon át havi nettó 65 ezer forint ösztöndíjat és bruttó 200 forint dologi keretet kapnak.

Tíz hónap elteltével tudományos döntőbizottság értékeli az addig elvégzett munkát, ez alapján a 3 legjobbnak ítélt kutatást további 10 hónapig támogatják havi bruttó 250 ezer forint ösztöndíjjal és bruttó 200 ezer forint dologi kerettel.

Doktoranduszi ösztöndíjban 4 hallgató részesülhet 10 hónapon át. Ez havi nettó 90 ezer forint, amit bruttó 200 ezer forint dologi keret egészít ki.

Valamennyi hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemi polgár automatikusan jogosult pályamunka beadására 3 éven át. A legjobb hat dolgozat készítője minden évben különdíjazásban részesül, aminek összege bruttó 100 ezer forint.

A konferencia eredményhirdetésére kora este az aulában került sor, ahol dr. Sótonyi Péter rektor méltatta a diákkörös hallgatók munkáját.

Az eredmények megtekinthetők a www.2 univet.hu/tdk webhelyen.