Felhívás adománygyűjtésre

Utolsó módosítás: 2018.04.26 17:05

2018-04-19

Az Állatorvostudományi Egyetem Magyarország egyetlen – és Európa egyik legrégebbi – állatorvosképző intézménye. A több mint 230 éves múlttal rendelkező intézmény elismert oktatók és kutatók egész sorát adta hazánknak és a világ állatorvos-tudományának.

A nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő színvonalú magyarországi állatorvosképzés hazai intézményeként mindig különös gondot fordított arra, hogy méltó emléket állítson az állatorvosképzés kimagasló alakjainak.

Dr. Kovács Ferenc halálának harmadik évfordulója alkalmából az Állatorvostudományi Egyetem szobor elhelyezését tervezi az egyetem parkjában, amelynek elkészítésével járó költségek egy részét támogatók önkéntes felajánlásaiból szeretné biztosítani.

 

Dr. Kovács Ferenc 1921. november 28-án született Somogyszentpálon. Elhúzódó katonai szolgálata és hadifogsága miatt tanulmányait csak 27 évesen tudta befejezi. A Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvostudományi Karán 1952-ben szerzett jeles minősítésű állatorvosi oklevelet. Meghívásra, munkáját az Állatorvostudományi Főiskola Belgyógyászati Tanszékén kezdte, ahol tanársegédként és adjunktusként tevékenykedett. 1961-ben megbízták az Állathigiéniai Tanszék létrehozásával, majd egy évvel később annak vezetésével, amelyet 1990-ig tanszékvezető professzorként irányított. Munkájának köszönhetően a tanszék megalakulását követően az egyetem egyik legpotensebb oktató- és kutatóbázisává fejlődött, és az egzakt vizsgálatokon és az eredmények gyakorlati kontrollján alapuló tanyagok nemzetközileg is elismert szintre emelkedtek.

Kutatói tehetsége már fiatal belgyógyász korában megmutatkozott: májmételykór elleni készítményével hamar nemzetközi elismerést szerzett, majd rávilágított a termelést akadályozó tényezőkre, így különösen a környezet és a különféle tömegesen jelentkező betegségek kapcsolatára.

Az Állatorvostudományi Egyetem rektori teendőit 1973-1978 és 1983-1990 közötti időszakban látta el. Rektori munkájához fűződik a tananyagok korszerűsítése, új diszciplinák születése az oktatásban, valamint az új beruházások befejezése, az épületek átadása és gyakorlati igények szerinti beüzemelése.  Nevéhez fűződik a német nyelvű állatorvosképzés beindítása, melynek sikerén felbuzdulva néhány évvel később megkezdődhetett az angolnyelvű képzés is, amely mind a mai napig nagy érdeklődést vált ki, és az Egyetemnek jelentős elismerést hozott.

Jelentős tudományos és társadalmi tisztségeket töltött be. Kiemelkedő oktatói-, kutatói- és vezetői munkásságáért számos kitüntetést kapott.

 

Amennyiben az Állatorvostudományi Egyetem törekvéseivel és kezdeményezésével azonosulva Ön is szívesen támogatná a Dr. Kovács Ferenc szobrának elkészítését, úgy kérem, lehetőségeihez mérten járuljon hozzá, hogy az állatorvosképzés egyik legkiemelkedőbb alakjának, Kovács professzornak örök emléket állíthassunk.

A támogatást Alapítványuk számlaszámára történő átutalással teheti meg, melyhez szükséges információk a következők:

Alapítvány neve: EQUUSVET Hallgatói Kulturális és Szociális Alapítvány

Alapítvány bankszámlaszáma: OTP Bank 11707024-20437925

A közlemény rovatban, kérem, tűntessék fel: Dr. Kovács Ferenc szobor

Köszönjük megtisztelő adományukat és várjuk Önöket a szobor május közepére tervezett ünnepélyes avatására, amelynek időpontjáról a későbbiekben küldünk értesítést.

 

Dr. Sótonyi Péter

rektor