tanszéki SZMSZ

Utolsó módosítás: 2016.06.26 16:57

Az Állatorvostudományi Egyetem

Belgyógyászati Tanszék és Klinikája

 

 

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATA

 

1. Általános rész

 

            Az Állatorvos-tudományi Kar Belgyógyászati Tanszéke és Klinikája oktatási-nevelési, tudományos kutatási és szolgáltatási feladatokat ellátó önálló szervezeti egység. Feladatait az egyetemi tanszékek számára biztosított autonómia szellemében, a vonatkozó jogszabályok adta keretek között, az Állatorvos-tudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának a /továbbiakban Kari SZMSZ/ alapján készített jelen szervezeti és működési szabályzat szerint látja el.

 

1.1. A tanszék neve: Belgyógyászati Tanszék és Klinika.

 

1.2. Székhelye: Budapest VII. István utca 2.

 

1.3. Körbélyegzője: az Állatorvos-tudományi Karcímere, Belgyógyászati Tanszék és Klinika körirattal.

 

A tanszék a magyar állatorvosképzés részeként, annak több, mint két évszázados hagyományaira és neves, a tudományterület fejlődésében jelentős szerepet játszó oktatóinak (Tolnay Sándornak, Hoffner Józsefnek, Zlamál Vilmosnak, Azary Ákosnak, Hutyra Ferencnek, de különösen Marek Józsefnek és Mócsy Jánosnak) a munkásságára alapozva, azokat követve valósítja meg az előtte álló feladatait.

 

1.4.A tanszék kötelékébe tartoznak:

-munkaviszonyuk alapján a tanszék oktatói, kutatói, szakalkalmazottai (állatápolók), és más beosztású dolgozói,

 

-a tanszék által oktatott tárgyakat hallgató évfolyamok hallgatói,

 

-a tanszéki gyakorlatokon vagy részképzésben, továbbá az ügyeleti szolgálatban résztvevő hallgatók,

 

-a tanszéken tudományos tevékenységet folytató Tudományos Diákköri hallgatók,

 

-a tanszéki demonstrátorok, állatorvos gyakornokok, PhD-hallgatók

 

-a tanszék címzetes oktatói, vendégelőadói,

 

- megbízásos szerződéssel, teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatott munkatársak,

 

-az egyetem által szervezett szakállatorvosi szakok és továbbképző szakok hallgatói és 

 résztvevői

 

2. A tanszék feladatai

 

A tanszék által oktatott kötelező tantárgyak a következők:

 

-állatorvosi belgyógyászat

-állatorvosi belgyógyászati diagnosztika

-a betegvizsgálat és a betegápolás alapjai

-állatorvosi propedeutika (csak németül)

 

A tanszék végzi e tárgyak oktatását, az oktatás szervezését, az oktatási keretek és formák kialakítását, valamint az e szakterületekhez kapcsolódó kutatómunkát és szolgáltatási tevékenységet az egyetemi oktatási program és a vonatkozó általános jogszabályok alapján. A tanszék feladatai az alábbiak szerint csoportosíthatók:

 

-oktatás-továbbképzés;

-kutató munka;

-szolgáltatási feladatok;

-tanszéki ügyviteli feladatok;

-gazdasági munka;

-egyéb feladatok;

 

2.1. A tanszék által oktatott tárgyak részletes felsorolását, a tárgyak oktatóit, a tárgyak óraszámait és az oktatási folyamatban elfoglalt helyüket, valamint a tanszéki oktatási felelős nevét (lásd később) az 1.sz. melléklet tartalmazza.

 

2.2. A tanszéken folyó kutatómunka részletesebb szabályozására a SZMSZ későbbi fejezetei térnek ki.

 

2.3. A tanszék szerves részét képező klinika, illetve annak három négy egysége (lásd később) az oktatási-kutatási feladatok mellett szolgáltatási feladatokat is ellát. Ennek keretében a tanszék állatorvosai aklinikán diagnosztikai és gyógyító tevékenységet végeznek, a főváros állategészségügyi szervezetébe illeszkedően éjjel-nappal ügyeleti szolgálatot tartanak, valamint szaktanácsadási tevékenységgel állnak az állatorvosok és az állattartók rendelkezésére.

 

A tanszéki feladatkörök részletesebb ismertetését a jelen SZMSZ későbbi fejezetei tartalmazzák.

 

 

3. A tanszék szervezete és vezetése

 

3.1. A tanszék három nem önálló osztályból és egy csoportból áll, az alábbiak szerint.

 

-Kórházi Osztály

-Szakrendelői és Ambuláns Osztály

-Műszeres Diagnosztikai Osztály

-Tanszéki ügyviteli csoport (a továbbiakban Titkárság)

 

A klinikai egységek a Kisállatklinika működésének keretében látják el feladataikat annak szabályzatai alapján, közösen a többi klinikai tanszék betegellátási részlegével.

 

3.1. A tanszéken belüli nem önálló szervezeti egységek (osztályok, csoportok) létrehozásáról, megszüntetéséről a tanszéki tanács dönt. A nem önálló szervezeti egységek működésére, vezetőjének, megbízására vonatkozólag a Kari SZMSZ51. és 52. paragrafusainak pontjai valamint e szabályzat későbbi pontja az irányadóak. A felsorolt egységek közül az osztályok vezetőjét a tanszékvezető javaslatára a tanszéki tanács bízza meg, míg az osztályokon belüli részlegek vezetőjét az osztályvezető nevezi ki. A vezetők feladataira vonatkozólag a Kari SZMSZ  52.paragrafusában foglaltak és a jelen SZMSZ későbbi pontjai az irányadók.

 

3.2. A felsorolt (3.1. pontban) egységek vezető-helyetteseit és a részlegvezetőket a tanszék vezetője bízza meg az egységvezetőkkel és a tanszéki tanács tisztségviselőivel történő előzetes egyeztetés után. Feladataik alapvetően megegyeznek az egység vezetőjének feladataival, annak távollétében helyettesítik azt. Egyéb feladataikat a jelen SZMSZ későbbi pontjai tartalmazzák.

 

A nem önálló szervezeti egységek vezetőinek, helyetteseiknek és beosztott dolgozóinak felsorolását a 2.sz. melléklet tartalmazza.

 

 

4. A tanszék vezetése

 

4.1. A tanszék vezető testületi szerve a tanszéki tanács. A tanszéki tanácsot a tanszék dolgozóinak értekezlete választja meg a Kari SZMSZ IV. fejezet, 6, B/a bekezdés 44.paragrafusában foglaltak szerint. Működésében, feladatkörében tisztségviselőinek megválasztásában  a Kari SZMSZ44. és 45.paragrafusaiban valamint az V.fejezet 74. paragrafusában foglaltak az irányadók. A tanszéki tanács munkájában a Kari SZMSZ vonatkozó szabályainak figyelembe vételével részt vesznek a tanszék által oktatott évfolyamok hallgatói képviselői is. A tanszéki tanács megválasztott tagjait és tisztségviselőit a 2.sz. melléklet ismerteti.

 

4.2. A tanszéki tanács meghatározott célfeladatok ellátására vagy szükség esetén állandó megbízatással, (állandó és/vagy eseti) bizottságokat hozhat létre, a Kari SZMSZ 70. és 86. paragrafusában foglaltak szerint. E bizottságok munkájában a tanszéki tanács határozata alapján szükség szerint más szervezeti egységek dolgozói, társintézmények képviselői is részt vehetnek. A bizottságok működésének rendjét, feladatkörét, jogait a tanszéki tanács határozza meg. Az állandó bizottságokat és azok feladatkörét a 3.sz. melléklet ismerteti.

 

4.3. A tanszéki dolgozói értekezletlétrehozására és működésére vonatkozólag a Kari SZMSZ IV. fejezet 46.paragrafusában és az V. fejezet 74. paragrafusában foglaltak az irányadóak.

 

4.4.A tanszék vezetője a tanszékvezető, akit a Kari SZMSZ IV. fejezet 47., és az V. fejezet 89. és 90. paragrafusainak megfelelően a tanszéki tanács véleményének meghallgatásával, az egyetemi szenátus javaslata alapján a rektor bíz meg. A tanszékvezető feladatkörét alapvetően a Kari SZMSZ 48. paragrafusában foglaltak képezik, de azt a tanszéki tanács határozatával kibővítheti egyéb feladatkörökkel is.

 

4.5. A tanszékvezető helyettesét a Kari SZMSZ 49. és 90.paragrafusaiban foglaltak figyelembe vételével a tanszéki tanács véleményének meghallgatásával a tanszékvezető bízza meg.

A tanszékvezető távolléte esetében feladatköre megegyezik a Kari SZMSZ 49. paragrafusában felsorolt tanszékvezetői feladatokkal;

 

4.5.1. Ha a tanszékvezető távollétében a tanszék vezetését akadályoztatás miatt a tanszékvezető-helyettes sem tudja ellátni, a tanszék ideiglenes vezetését -maximálisan négy hét időtartamig- a rangidős oktató veszi át. Ebben az esetben a tanszék ideiglenes vezetőjének feladat- és jogköre csak a legszükségesebb ügyviteli feladatok ellátására terjed ki. Amennyiben a tanszékvezető és helyettese a négy hét eltelte után is akadályoztatva lennének a tanszékvezetői feladatok ellátásában, a tanszéki tanácsnak össze kell ülnie és határoznia kell az ideiglenes tanszékvezető által gyakorolható jogosítványokról.

 

5. A tanszéki egységek feladatköre

 

 

5.1. A tanszéki osztályok munkájukat integráltan végzik a tanszék feladatait úgy megosztva, hogy a tanszék egészére háruló feladatoknak az adott egységre háruló részét önállóan szervezik és látják el. A tanszéki egységek egymástól nem különülnek el élesen. A különböző egységek munkatársai indokolt esetben helyettesítik egymást, illetőleg azonos munkatárs több egységben is elláthat feladatokat.

 

5.2. A Kórházi Osztály, a Szakrendelői és Ambuláns Osztály ésa Műszeres Diagnosztikai Osztály:ezek az egységek önállóan szervezik és végzik a működési körükbe tartozó állatfajokhoz kapcsolódó klinikai tevékenységet. Ennek keretében, előkészítik és lebonyolítják az oktatáshoz kapcsolódó demonstrációs beteganyag biztosítását (betegbemutatók, hallgatói kiscsoportos kiszállások, klinikai terápiás bemutatók, rendelői gyakorlatok stb.). Az osztály munkatársai részt vesznek a kötelező és a klinikai jellegű fakultatív tárgyak oktatásában, hallgatói kiscsoportos gyakorlatokat tartanak, munkatársai részt vesznek a tudományterülethez kapcsolódó kutatómunkában. Szolgáltatási tevékenységük keretében elvégzik az osztályra, illetve az egységbe érkező betegek diagnosztikai vizsgálatát, gyógykezelését, szükség szerinti utókezelését, valamint szaktanácsadási feladatokat látnak el. E tevékenységük során a hatályos állategészségügyi rendelkezéseket és jogszabályokat megtartani kötelesek. A szolgáltató tevékenység szervezéséért, irányításáért és ellenőrzéséért az egységvezetők felelősek. A munkájukhoz kapcsolódó klinikai tevékenység részletes szabályait, beleértve a részlegek vezetőinek speciális feladatait is a Kisállatlinikai ügyrend tartalmazza, amely a tanszéki SZMSZ 4. sz melléklete.

 

5.4. Tanszéki ügyviteli részleg(a továbbiakban Titkárság): Az egység fő feladata a tanszék mindennapi működéséhez kapcsolódó ügyviteli feladatok ellátása. Ennek keretében végzendő feladatait a jelen SZMSZ 9.4. pontja, valamint  5.sz.melléklete(Ügyviteli ügyrend) tartalmazza.

 

 

6. A tanszéki testületek létrehozásának és működésének,

valamint a tanszéki vezetők megbízásának

általános szabályai

 

 

6.1. A tanszéki testületek létrehozásánál, működésénél, valamint a tanszéki vezetők megbízásánál a Kari SZMSZ V.fejezetének következő rendelkezései szerint kell eljárni:

 

-A tanszéki tanács tagjainak megválasztása (KARI SZMSZ 7o-74.

 és 79.paragrafusai);

-Tanszéki állandó bizottságok alakítása (KARI SZMSZ 70. és

 86.paragrafusai);

-A tanszéki tanács tagjainak jogállása (76-81. paragrafusai);

-Az összdolgozói értkezlet és a tanszéki tanács működésének alapvető szabályai (KARI SZMSZ

 82-85.paragrafusai);

-A tanszék és a tanszéken belüli egységek vezetőinek megbízásával kapcsolatos testületi eljárási szabályok (KARI SZMSZ47.,89-90. és 51-52., 90/A paragrafusai);

-A tanszékvezető és helyettese elleni bizalmatlansági eljárás (KARI SZMSZ93.paragrafusa)

 

7. A Klinikai Tanácsba delegált tanszéki dolgozók megválasztásának szabályai

 

 

7.1. A Kari SZMSZ 31.paragrafusa 2.pontja szerint a Klinikai tanács tagja hivatalból a tanszék vezetője.

 

7.2. A klinika emellett delegál 3 évre további egy állatorvos oktatót vagy kutatót. Ezt a tanszéki képviselőt a tanszék állatorvos oktatói és kutatói választják meg titkos szavazással. A képviselőre a Tanszéki Tanács által megbízott 3 tagú jelölőbizottság tesz javaslatot. E képviselővel szemben a Kari SZMSZ 93.paragrafusában foglaltak figyelembe vételével bizalmatlansági eljárást kezdeményezhetnek

-a tanszéki állatorvos oktatók és kutatók 25%-a;

-a tanszékvezető;

-a Klinikai Tanács vezetője;

 

7.3. A Klinikai Tanácsnak a technikai segédszemélyzetet képviselő tagját a tanszékek nevének ABC sorrendjében évente más-más klinika delegálja. Azokban az években, amikor a sor a tanszékre esik, a képviselőt a klinika állatápolói együttesen választják meg titkos szavazással. A jelöltre ugyanaz a jelölőbizottság tesz javaslatot, amely az állatorvos képviselőt is jelöli. A megválasztott képviselővel szemben is kezdeményezhető bizalmatlanság az előzőekben foglaltak értelemszerű alkalmazásával.

 

8. A tanszéki érdekegyeztetés szabályai

 

A tanszéki érdekegyeztetés fóruma az "állami vezetői dolgozói érdekképviseleti" testület. Ennek tagjai a tanszék vezetője és a tanszéken működő szakszervezetek tagjai által, valamint az egyik szakszervezethez sem tartozó dolgozók által titkosan választott képviselője. A tanszéki szintű "állami vezetői-hallgatói" érdekegyeztető testület tagjai a tanszék vezetője és az érintett évfolyam hallgatói képviselője.A tanszéki érdekegyeztetés szabályaiban a Kari SZMSZ 94-97.paragrafusaiban foglaltak az irányadóak.

 

9. A tanszék működésének ügyrendi szabályai

 

9.1. Oktatási-továbbképzési feladatok:

 

9.1.1. Az oktató-továbbképző munkában a tanszék oktatói és kutatói, címzetes oktatói, valamint felkérés alapján vendégelőadók vesznek részt. Az oktató-továbbképző munka alapját a mindenkor hatályos tanterv, az egyetem hosszú távú oktatási programja és a hatályos vonatkozó szabályzatok képezik.

 

9.1.2. A tanszéki oktatás formái:

 

-előadások és betegbemutatók;

-órarendi gyakorlatok;

-konzultációk;

-kiscsoportos klinikai betegkezelések és bemutatók;

-hallgatói klinikai ügyelet, állatkórházi és rendelői gyakorlatok;

-orvoslási gyakorlatok;

-szakdolgozatukat készítő hallgatók munkájának irányítása;

-Tudományos Diákköri hallgatók munkájának irányítása;

-továbbképzés, posztgraduális képzés, aspiráns képzés és

 doktorandusz képzés (PhD-hallgatók irányítása) állatorvos-gyakornokok irányítása

 

9.1.3. A számonkérés formái:

 

-kollokviumok;

-szigorlat;

-beszámolók;

-orvoslási gyakorlati napló írása;

-szakdolgozat védése;

-TDK dolgozat házi védése;

 

A továbbképzési és posztgraduális képzési formák

 

9.1.4. Az oktató-továbbképző munka feladatainak irányítását, az oktatási programok elkészítését az adott tantárgy előadói végzik saját hatáskörükben.

(A tárgyak oktatási programját a Kari SZMSZ-nek megfelelően a tanszéki tanács hagyja jóvá.) E tevékenységükben (az oktatási feladatok szervezésében, koordinálásában, technikai kivitelezésében) munkájukat tantárgyanként egy-egy beosztott oktató segíti. Emellett a tanszékvezető tanszéki oktatási felelőst bíz meg az oktatási feladatok tanszéki szintű koordinálására. A tanszéki oktatási felelős nevét és részletes feladatkörét az 1.sz melléklet tartalmazza.

 

9.1.5. Az oktatási feladatok megfelelő előkészítése, koordinálása, majd értékelése érdekében a félévek megkezdése előtt, majd a vizsgaidőszak lezárása után tanszéki oktatói értekezletet kell tartani. Az oktatói értekezlet összehívása és előkészítése a tanszékvezető feladata.

 

9.1.6. Az oktatási-nevelési feladatokhoz a személyi beosztást a félévek megkezdése előtt a tárgyak oktatóinak és az egységvezetőknek a bevonásával a tanszékvezető jelöli meg. Az oktatási előírásoknak megfelelő esetleges oktatási-dékánhelyettesi hozzájárulásokat (pl. vendégelőadók meghívása esetén) a tanszékvezető szerzi be.  Külső előadók, gyakorlatvezetők meghívását a tárgyak oktatóinak javaslatára a tanszékvezető végzi.

 

9.1.7. A tanszékvezető a tanszék minden oktatási formáját esetenként látogatja és ellenőrzi. A tanszékvezető felelős azért, hogy az oktatott tananyag az oktatási programoknak megfelelő tematikájú és színvonalú legyen. A tanszékvezető feladata - az oktatókkal együtt-, hogy az oktatás tematikáját és metodikáját a korszerűség biztosítása céljából minden lehető eszközzel és módszerrel állandóan fejlesszék. 

 

9.2. Tanszéki kutatási tevékenység:

 

9.2.1. A tanszék a kutatási feladatait kutatási programok, elnyert kutatási pályázatok, jóváhagyott kutatási programok, valamint külső megbízási szerződések alapján az egyetemi érdekek, szempontok és szabályok figyelembe vételével végzi.

 

9.2.3. A tanszéki kutatómunkában a tanszék valamennyi diplomás oktatója, kutatója és PhD-hallgatója részt vesz. Az oktatók és kutatók részvételét az egyes kutatási témákban a tanszékvezető koordinálja az érdekelt személyekkel történő egyeztetést követően.

 

9.2.4. Egyes kutatási feladatok megvalósítására kutatási munkacsoportok alakíthatók. A kutatómunka egyes irányait témafelelősök (témavezetők) irányítják és koordinálják. A témafelelősöket a tanszéki tanács véleményét figyelembe véve a tanszékvezető bízza meg, amennyiben nem név szerint pályázott és elnyert kutatási témáról van szó.  Feladatuk kiterjed az adott kutatási téma művelésének teljes egészére (kutatási terv készítése, irányítás, ellenőrzés, finanszírozás, beszámolók készítése, kutatási jelentések, publikációk stb.). Pályázatok útján elnyert kutatások esetében a témafelelős a pályázatot benyújtó és azt elnyert oktató (kutató).

 

9.2.5. A külső megbízás alapján végzett, jutalmazásra jogosult kutatásokban a tanszék oktatói-kutatói önkéntesen, vagy nyomatékos tanszéki (egyetemi) érdek esetén a tanszékvezető megbízása alapján vesznek részt.

 

9.2.6. A tanszéki kutatómunkát a tanszékvezető koordinálja, a tanszékvezető-helyettes közreműködésével.

 

9.2.7. A tanszéki kutatómunka helyzetének, a kutatások állásának megvitatására, a kutatási munkacsoportok  beszámoltatására, a témák, vállalások lezárására, értékelésére  a tanszékvezető szükség szerint, tanszéki kutatási értekezletet hív össze.

 

9.3. Szolgáltatási feladatok:

 

A tanszék szolgáltatási feladatait alapvetően a jelen SZMSZ 5.2., 5.3., 5.4. pontjaiban foglaltak határozzák meg.

 

A szolgáltatási tevékenység fő területei az

 

-állatkórházi (klinikai) munka;

-rendelői ambuláns betegellátási tevékenység

-belgyógyászati szakrendelés,

-klinikai ügyeleti tevékenység

-szaktanácsadás, szakértői munka

 

9.3.1. A szolgáltatási munkában résztvevő szervezeti egységek munkatársainak körét (állatorvos oktatók, segédszemélyzet, laboránsok) az egységvezetők bevonásával (állatorvosok esetében a tanszéki tanács véleményét is figyelembe véve) a tanszékvezető határozza meg.

 

9.3.2. A szolgáltatási munka szervezéséért, irányításáért, a munkarend kialakításáért, ellenőrzéséért az egységvezetők a felelősek. Ilyen irányú munkájukat a tanszékvezető rendszeresen ellenőrzi.

 

9.3.3. A 24 órás klinikai ügyeleti szolgálat ellátásában a tanszékvezető által kijelölt állatorvosok valamint állatápolók vesznek részt. Az ügyeleti szolgálatban résztvevők kijelölésénél figyelembe kell venni az egységvezetők véleményét.

 

9.3.4. Az érintettek az ügyeleti szolgálatot havonta előre elkészített ütemterv (beosztás) szerint látják el. Ettől a beosztástól indokolt esetben (oktatási elfoglaltság, kutatómunka, kiszállások) az érdekeltek részéről történő előzetes megegyezés szerint el lehet térni, azonban a változást a kiadott ügyeleti beosztásokon jelezni kell.

Az ügyeleti beosztás elkészítésénél az ügyeleti szolgálatban résztvevőket ún. helyettesítési sorrend megállapításával be kell osztani az előre nem látható hiányzások esetére.

 

9.3.5. Az ügyeleti szolgálattal kapcsolatos feladatok koordinálására, irányítására a tanszékvezetőtanszéki ügyeleti felelőst bíz meg. E felelős feladata az ügyeleti beosztás elkészítése, szükség szerinti módosítása, a változások regisztrálása, a szükséges helyettesítések megszervezése. Az ügyeleti felelős nevét az 4. sz.melléklet tartalmazza.

 

9.3.6. Az ügyeletek nyilvántartása, elszámolása, továbbá az ügyeletért járó szabadnapok nyilvántartása a tanszéki előadó feladata (lásd ügyviteli ügyrend).

 

9.3.7. Az állatkórházi, rendelői és klinikai ügyeleti szolgálattal összefüggő egyéb ügyrendi szabályokat és előírásokat a Klinikai ügyrend tartalmazza, amely e szabályzat 4. sz.melléklete.

 

9.4. A tanszék működéséhez kapcsolódó ügyviteli, ügyintézési rend.

 

9.4.1. A tanszék ügyviteli feladatait a tanszéki Titkárság látja el. A Titkárság feladata a tanszéki (tanszékvezetői) levelezés, ügyiratkezelés, iktatás, iratmásolás és sokszorosítás postázás intézése, telefon, telex és telefax intézés és nyilvántartás a dolgozók túlóráinak, szabadságának, szabadnapjainak, távollétének regisztrálása és nyilvántartása, létszámjelentés készítése, ügyeleti beosztás készítése és nyilvántartása. Az ügyviteli részleg feladata továbbá az oktatáshoz kapcsolódó írásos oktatási segédanyagok készítése, gépelése, számítógépes szövegszerkesztése, véglegesítése. E feladatkörök részletes beosztását az Ügyviteli ügyrend tartalmazza, amely a SZMSZ 5.sz melléklete.

 

9.4.2. A tanszéken belüli szervezeti egységek közötti együttműködés: A szervezeti egységek önálló, de egymással együttműkődő, a tanszékvezető irányítása alá tartozó részlegek. A tanszéki munka jellegéből adódóan feladataik gyakorta átfedik, illetőleg kiegészítik egymást. Együttműködésük, tevékenységük összehangolását és egymás közötti ügyvitelüket a tanszékvezető irányítja az egységvezetők, illetőleg a tanszéki Titkárság közreműködésével.

A szervezeti egységeken belüli ügyintézési, ügyviteli rendet az illetékes egységvezetők szervezik és irányítják.

 

9.4.3. A szolgálati út. A tanszék dolgozóinak olyan hivatalos ügyeik intézésében, mint munkarendjük, munkabeosztásuk kérdései, szabadnapjaik, szabadságuk kivétele, bér és jutalmazási problémáik, munkaköri leírásuk, feladataik, fegyelmi felelősségre vonásuk, először a tanszéken belüli szervezeti egység vezetőjéhez, majd a tanszékvezetőhöz kell fordulniuk. Amennyiben ügyük ezeken a fórumokon nem nyer megfelelő elintézést, az egyetem illetékes vezetőjéhez vagy fórumaihoz fordulhatnak.

 

A szervezeti egységek vezetői saját hatáskörükben kötelesek az egységükbe beosztott dolgozók felsorolt ügyeiben intézkedni, illetőleg azokról indokolt esetben a tanszékvezetőt tájékoztatni. A tanszékvezető hatáskörébe tartozó ügyekben az egységvezetők kezdeményezhetik a dolgozók ügyének intézését.

 

Egyéb kérdésekben a Kari SZMSZ vonatkozó pontjai szerint kell eljárni.

 

9.4.4. Kiadmányozási jogok. Hivatalos levelezéshez a tanszék egészét érintő minden ügyben a tanszék hivatalos ("cégjelzéses") levélpapírját és borítékját kell használni. A hivatalos levélpapíron a levelet a tanszékvezető, helyettese vagy megbízottja írja alá, és azt a tanszék hivatalos körbélyegzőjével (1.3.pont) kell lebélyegezni. Ha az aláíró nem a tanszékvezető, jelölni kell, hogy milyen jogon írja alá a levelet. A hivatalos levelezésről másolatot kell készíteni, amelyet iktatni kell, majd az irattárban kell elhelyezni. A tanszék munkatársai saját hivatalos ügyeiben a tanszéki levélpapírt és borítékot használhatják, azonban

A betegellátással kapcsolatos közvetlen ügyekben a részlegvezető vagy az ügyeletes állatorvos járhat el, aki ilyenkor a saját klinikai bélyegzőjét használja.

 

9.4.5. A tanszéki levélbontás, ügyiratkezelés szabályai: A tanszékre érkező iratok és levelek átvétele, felbontása, szükség szerinti rendezése, csoportosítása a tanszéki előadó bizalmasan kezelendő feladata, ami után azokat a tanszékvezetőnek adja át.

A tanszékvezető a további intézkedésekre vonatkozó utasítások, határidők, felelősök feltüntetésével az iratokat a tanszéki előadón keresztül vagy közvetlenül juttatja el az érdekelteknek, akik az ügyiratokat a rajtuk feltüntetett  szignálásnak megfelelően kell, hogy kezeljék. Az ügyiratok továbbjuttatása, határidőre történő elintézése minden munkatárs alapvető kötelessége.

 

 

10. Gazdasági feladatok, gazdasági ügyintézés,

tűz-,baleset- és vagyonvédelem

 

A tanszéki gazdálkodást, annak lehetőségeit és korlátait, a vele kapcsolatos ügyvitelt a mindenkor hatályos rektori és gazdasági főigazgatói utasítások és rendelkezések szabályozzák. A tanszéken folyó gazdasági munka szervezése és bonyolítása ennek megfelelően ezeknek az utasításoknak a figyelembe vételével történik.

 

10.1. A tanszéken folyó gazdasági munkáért a tanszékvezető felelős, azonban a Kari SZMSZ 45.paragrafusa alapján a tanszék rendelkezésére bocsájtott költségvetési irányzatok felhasználásáról és felosztásáról, valamint a belső gazdálkodási rend kialakításáról a tanszéki tanács dönt.

 

10.3. A tanszéken folyó gazdasági munkát a tanszékvezető irányítja, azonban a gazdasági feladatok  koordinálására, szervezésére, előkészítésére, és közvetlen irányítására a tanszéki tanács véleményét is figyelembe véve  tanszéki gazdasági felelőst bíz meg.  A gazdasági felelős nevét és feladatainak részletezését, valamint a tanszéki gazdasági feladatok részletezését és szabályait a 6.sz melléklet (Gazdasági ügyrend) tartalmazza.

 

10.4. A tanszéki gazdasági operatív feladatokat a tanszéki gazdasági felelős látja el. A gazdasági felelős önálló munkakörben (státuszban) lévő dolgozó, aki a gazdasági munkában jelentkező mindennapi feladatok operatív ellátását végzi. Feladatainak részletes ismertetése és neve szintén a 6.sz. mellékletben található meg. Munkáját közvetlenül a tanszékvezető irányítja és ellenőrzi.

 

10.5. A tanszék oktatási célból tartott és kísérleti állatainak beszerzésének, nyilvántartásának, elszámolásának és egyéb ügyeinek intézésére a tanszékvezető a gazdasági felelős egyetértésével és felügyeletével bízza meg az oktatási célból tartott és az oktatási éskísérleti állatok felelősét  (6.sz. melléklet).

 

10.6. A tanszéken használt vegyszerek és laboratóriumi diagnosztikumok nyilvántartására és raktározására, a vegyszerekkel kapcsolatos adminisztráció intézésére a tanszékvezető a gazdasági felelős egyetértésével és felügyeletével tanszéki vegyszerfelelőst bíz meg (6.sz.melléklet).

 

10.7. A tanszék házi könyvtárát a tanszéki könyvtáros gondozza, akit a tanszékvezető bíz meg és munkáját is ő ellenőrzi. A tanszéki könyvtáros feladata a könyvek kölcsönzése, rendezése, időszakos leltározása, nyilvántartása. A könyvkölcsönzés rendjét a Gazdasági ügyrend szabályozza.

 

10.8. Tűzrendészet, munka- és balesetvédelem, és vegyvédelmi vagyonbiztonság:

 

10.8.1. A tanszékvezető a tanszéken folyó munka tűzrendészeti felügyeletével tanszéki tűzrendészeti felelőst bíz meg, aki munkája során szorosan együttműködik az egyetem tűzrendészeti felelősével. Feladatait és nevét 7.sz. melléklet tartalmazza.

 

10.8.2. A tanszékvezető a tanszéken folyó munka balesetvédelmi felügyeletével tanszéki balesetvédelmi felelőstbíz meg, aki munkája során szorosan együttműködik az egyetem balesetvédelmi felelősével. A felelős feladatait és nevét a 7.sz. melléklet tartalmazza.

 

10.8.3. A tanszék speciális jellegéből adódóan (több épületben való elhelyezkedés, nagy értékű műszerek és berendezések, nagy értékű raktárkészletek stb.) a dolgozók folyamatosan kötelesek a vagyonvédelemre ügyelni. Munkájukat úgy kell végezzék, hogy a tanszék épületeinek állagát, berendezési tárgyait, műszereit és eszközeit, anyagait,  (különösen a rájuk bízott, egyéni felelősségük mellett részükre kiadott eszközöket és anyagokat)  megóvják, azokat a szándékos vagy gondatlan rongálástól, illetéktelenek általi eltulajdonításától megvédjék.  A vagyonvédelemre vonatkozó speciális szabályokat a 7.sz.melléklet ismerteti.

 

 

11. A tanszék egyéb irányú tevékenységei

 

11.1. Szakirodalmi tevékenység. A tanszékvezető és a tárgyak oktatói gondoskodnak, arról hogy a tanszéken az oktatott tantárgyak törzsanyaga tankönyv vagy jegyzet formájában a hallgatók -illetve az érdekeltek- rendelkezésére álljon. Speciálkollégiumok, továbbképző és más alkalmi előadások esetében erre a szakirodalom-jegyzék is megfelelő.

 

Az oktatók törekedjenek arra, hogy a kutatómunkájuk során elért eredményeikből, klinikai tapasztalataikból, érdeklődésre számot tartó betegeikről a hazai és a nemzetközi tudományos folyóiratokban és ismeretterjesztő lapokban publikáljanak. Ez alól kivételt képeznek a szerződés szerint titkos, zárt, a megrendelő tulajdonát képező anyagok.

 

A tanszéken készült publikációknak a tudományos folyóiratokban történő közléséhez a tanszékvezetővagy az adott kutatócsoport vezetőjének jóváhagyása szükséges.

 

11.2. Társadalmi, szakmai megbízatások. A tanszék dolgozói tagság, felkérés, választás, megbízás alapján részt vesznek az egyetemi bizottságokban, munkacsoportokban, akadémiai és állami szakmai-tudományos megbízásokban, hazai és külföldi tudományos egyesületek, szövetségek és társaságok munkájában. Ilyen irányú szakmai és társadalmi megbízatásaik végzése azonban (felsőbb egyetemi vagy állami érdekek prioritását kivéve) nem akadályozhatja vagy hátráltathatja a tanszéken belüli oktatási, kutatási kötelezettségeik teljesítését.

 

 

 

12. Munkaköri leírások, munkarend a és munkaidő szabályozása

 

12.1. A tanszék valamennyi dolgozója munkáját részletes, névre szóló munkaköri leírás alapján végzi. A tanszékvezető felelős azért, hogy minden dolgozó rendelkezzen munkaköri leírással. A munkaköri leírásban kell rögzíteni a dolgozó feladatkörébe tartozó minden állandó, illetve alkalmi megbiztatását, feladatát, kötelességeit, munkahelyét, munkaidejét illetve munkabeosztását. Szükség esetén értelemszerűen meg kell jelölni az egyes munkafolyamatok elvégzésének idejét is. A munkaköri leírást az az egységvezető köteles elkészíteni, ahová az adott dolgozó be van osztva, illetve új dolgozó munkába állasakor ahol először munkába áll. A már meglévő munkaköri leírásokban az időközben bekövetkező változásokat 3 munkanapon belül rögzíteni illetve helyesbíteni kell, ennek felelőse az illetékes egységvezető. A munkaköri leírásokban foglaltak tudomásul vételét a dolgozók aláírásukkal kötelesek hitelesíteni, illetve észrevételeiket, kifogásaikat azon rögzíteni.

 

A munkaköri leírásokat legalább 3 példányban kell elkészíteni. Ebből egy példányt kap a dolgozó, egy példányt a kari Bér- és Munkaügyi Osztály, egy példány pedig a tanszéki SZMSZ 8.sz. mellékletének (Munkaköri leírások) részét képezi. A szükségessé váló javításokat, módosításokat mindhárom példányon rögzíteni kell.

 

A meglévő munkaköri leírásokat a jelen SZMSZ hatályba lépését (lásd később) követőn 30 munkanapon belül át kell vizsgálni és szükség szerint úgy módosítani, hogy az abban foglaltak megfeleljenek az SZMSZ-ben foglaltaknak.

 

12.2. Az egyes dolgozók munkaidejét az egység munkarendjéhez alkalmazkodva a tanszékvezető határozza meg az egységvezetőkkel egyeztetve az alábbiak figyelembe vételével:

 

-Az oktatók és kutatók munkaideje az oktatáshoz és kutatáshoz alkalmazkodóan kötetlen, azonban kötelesek heti bontásban a 40 órás munkaidőt ledolgozni, illetve ha azt más ok nem befolyásolja általában  8.00-16.00 óra között a tanszéken tartózkodni. Távollétét minden oktató és kutató köteles jelezni a tanszéki oktatói jelenléti íven.

-Az egyéb dolgozók munkaideje kötött, annak kezdetét és végét a munkaköri leírás tartalmazza.

 

12.3. Minden tanszéki alkalmazott köteles a munkában eltöltött időt az érkezés és távozás időpontjának megjelölésével az egységében vagy a titkárságon elhelyezett jelenléti íven rögzíteni illetve beírni. A jelenléti ívet a tanszék vezetője ellenőrzi és hetente kézjegyével látja el. A munkából való távolmaradás indokát (szabadság, szabadnap, betegség, külföldi út stb.) a munkavállaló köteles rögzíteni a jelenléti íven. 

 

13. Záró rendelkezések

 

13.1. A tanszék életével, munkájával összefüggő minden olyan kérdésben, amelyre vonatkozólag a jelen SZMSZ nem ad útmutatást, a Kari SZMSZ pontjai, vagy a vonatkozó rektori, gazdasági főigazgatói vagy általános jogszabályok és törvények intézkedései a mérvadók. Amennyiben a tanszéki munka során az eddigiekben nem szabályozott kérdés merül fel, a tanszékvezető köteles (szükség esetén a tanszéki SZMSZ módosításának kezdeményezésével) intézkedni.

 

13.2. A tanszéki SZMSZ-ben foglaltak módosítását indokolt esetben kezdeményezheti a tanszékvezető, a tanszéki tanács, vagy a dolgozók 25%-a. A SZMSZ módosítására tett javaslatot a tanszéki tanácsnak meg kell tárgyalnia és a szükséges intézkedéseket (döntés saját hatáskörben, bizottság kiküldése, stb.) meghozni.

 

13.3. A tanszéki Szervezeti és Működési Szabályzatot és mellékleteit a tanszéki tanács 2014. szept. 17.-iülésén megtárgyalta és elfogadta, és azt az ÁOTK dékánjához. felterjesztette a Kari Tanács által történő jóváhagyásra.

 

13.4. A tanszéki SZMSZ és mellékletei akkor lépnek hatályba, ha az egyetem Dékánja az ellen 15 (az első esetben 30) napon belül kifogást nem emel.

 

13.5. A jelen SZMSZ hatályba lépésével a2012.februárjától érvényes  "Az Állatorvos-tudományi Kar Belgyógyászati Tanszékének és Klinikájának Szervezeti és Működési Szabályzata” c. dokumentum és mellékletei érvényüket vesztik.

 

13.6. A jelen SZMSZ-t a tanszék minden dolgozója 15 napon belül elolvassa, tudomásul veszi, és ennek megtörténtét aláírásával tanúsítja. Az új dolgozókkal a SZMSZ-t az egységvezetők kötelesek megismertetni. A dolgozók ennek megtörténtét aláírásukkal igazolják.

 

13.7. A tanszéki ügyrend 5 példányban kerül sokszorosításra. Kapják:

-a tanszékvezető (1);

-az osztályvezetők (3)

-a tanszéki irattár (1);

Ez utóbbi példányt a tanszéki titkárságon úgy kell elhelyezni, hogy a tanszék dolgozói szükség esetén ahhoz hozzáférjenek.

 

13.8. A SZMSZ mellékleteinek összesített felsorolása:

 

1.sz. melléklet (Oktatási melléklet): Az oktatott tárgyak, a tárgyak oktatói, óraszámok, a tárgyak oktatásban elfoglalt helye, az oktatás szerkezeti felépítése, a tanszéki oktatási felelős feladatai és neve.

 

2.sz.melléklet (Szervezeti melléklet): A tanszéki szervezeti egységek vezetői, helyetteseik, a tanszék dolgozóinak munkahely szerinti beosztása. A tanszéki tanács tagjainak neve.

 

3.sz.melléklet: Állandó bizottságok és feladatkörük.

 

4.sz. melléklet (Klinikai-szolgáltatási ügyrend): A klinikai munka rendje, a klinikák vezetőinek speciális feladatai,állatkórházi szabályok, az ügyeletesek feladatai,

a tanszéki ügyeleti felelős feladatai és neve.

 

5.sz. melléklet (Ügyviteli ügyrend): Az ügyviteli feladatok végzésének részletes szabályai és felelősei.

 

6.sz.melléklet (Gazdasági ügyrend): Tanszéki gazdasági feladatkörök és szabályozásuk, a tanszéki gazdasági felelős feladatai és neve, a tanszéki gazdasági ügyintéző feladatai és neve, a tanszéki kísérleti állat felelős feladatai és neve, a tanszéki vegyszerfelelős feladatai és neve, a tanszéki könyvtáros feladatai és neve.

 

7.sz. melléklet A tanszéki tűzvédelmi- és  balesetvédelmi felelősök feladatai és neve, a tanszéki vagyonvédelem speciális szabályai.

A tűzrendészeti felelős feladatai: annak megszervezése és folyamatos ellenőrzése, hogy a tanszék dolgozói a tűzrendészeti szabályokat és utasításokat megtartsák, a tűzrendészeti oktatásokon részt vegyenek, az alapvető tűzmegelőzési illetve tűzoltási módokat ismerjék és elsajátítsák. Feladata a tanszéken található tűzoltó berendezések és eszközök folyamatos üzemben tartása, működőképességük ellenőrzése. Az általános előírásoktól függetlenül felelős azért is, hogy az intézmény István utcai portáján elhelyezésre kerüljenek a tűzriasztás esetén a tanszék összes helyiségeibe való bejutást lehetővé tevő kulcsok (a vonatkozó ajtók pontos megjelölésével). Ezeknek a kulcsoknak a rendben tárolását, az új kulcsokkal történő kiegészítését, zárcserék esetén a régiek cseréjét kéthavonta ellenőrizni köteles.

Új dolgozók munkába állása előtt feladata azok tűz- és munkavédelmi oktatása.

 

8.sz. melléklet: Munkaköri leírások.

 

 

 

A tanszéki SzMSz-t és mellékleteit a Tanszéki Tanács egyhangúan elfogadta a 2014. szept. 17-I ülésén

 

A jelen SZMSZ-t a Kari Tanács jóváhagyta a 2014. dec. 16-i ülésén, mely időpont az SZMSZ életbe léptetésének dátuma.