Az Állatorvostudományi Egyetem keretei között 1994-ben indult a képzés doktori programok formájában. 2000-ben rendelte az oktatási kormányzat a doktori iskolák megalapítását. Az Állatorvostudományi Doktori Iskola a korábban indított programokra alapozva jött létre, nyerte a MAB „megfelel” elismerését, és kezdte meg működését 2001.01.01.-én. Azóta a folyamatos javítás, „minőség fejlesztés” jegyében törekszünk, mind szakmailag, mind szervezetileg egyre jobbat nyújtani.
Küldetésünk:
- az Állatorvostudományi Egyetem történelmi hagyományait követve
- a fenntartható mezőgazdasági termelésben,
- a biztonságos élelmiszer-előállításban és
- az állatorvosi és határterületi tudományok művelésében
- hazai és nemzetközi szinten kiváló,
- a tudásalapú társadalom és a környezet védelme elvárásainak megfelelni képes vezető oktatók és kutatók jövő generációjának képzése.
A magyar vagy angol nyelven folyó képzés az MTA Állatorvos-tudományi Kutató Intézetével, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal és más akadémiai kutatóhelyekkel szoros együttműködésben valósul meg elsődlegesen az alábbi területeken:
- állatorvosi alaptudományok (sejtbiológia, fejlődéstan, anatómia és szövettan; élettan és biokémia; általános állattan, zoológia, ökológia és etológia)
- Preklinikai állatorvos-tudományok (mikrobiológiai; immunológia; parazitológia; általános kórtan és kórélettan; állattenyésztés- és takarmányozástan; laborállat-tudomány; szaporodásbiológia; gyógyszertan és toxikológia)
- Klinikai állatorvos-tudományok (labordiagnosztikai és műszeres diagnosztikai eljárások; belgyógyászat; sebészet és szemészet; szülészet, tőgyegészségtan, klinikai szaporodásbiológia és asszisztált reprodukciós eljárások; állomány-egészségtan; baktériumok, vírusok és paraziták okozta megbetegedések)
- Paraklinikai állatorvos-tudományok (állategészségügyi igazgatás; igazságügyi állatorvostan; praxismanagement; állategészségügyi ökonómia és szervezéstudomány)
- Élelmiszerhigiéniai és élelmiszerbiztonsági tudományok
- Inter- és multidiszciplinális (határterületi) tudományok
- Kiváló Tudományos Környezet
Neked ajánljuk, ha érdekel a tudományos élet és az oktatói pályán vagy a kutatói pályán szeretnél elhelyezkedni! Csatlakozz hozzánk a magyar képesítési keretrendszer csúcsán! Doktori Iskolánkban egyedülálló tudományos környezet vár, ahol a legfrissebb kutatásokra és fejlesztésekre összpontosítunk az állatorvostudomány terén.
- Nemzetközi Hírnevű Oktatók
Tapasztalat és szaktudás: Oktatóink nemcsak kiváló szakértők, de elkötelezettek a hallgatók fejlődése iránt is. Velük a legújabb kihívásokkal nézhetsz szembe.
- Széleskörű Szakmai Kapcsolatok
A Doktori Iskola része lenni nemcsak a kutatásban való részvételt jelenti, hanem kapcsolatokat is építhetsz a szakma vezetőivel, külső ipari partnerekkel. Csatlakozz hozzánk, és nyisd meg az ajtót az állatorvosi világ számos területén!
- Rugalmas Képzési Struktúra
Az egyedi kutatási tervek és a rugalmas időbeosztás lehetővé teszi, hogy saját tempódban haladj a doktori képzésen. Nálunk a te egyéni útjaidat támogatjuk.
- Karrierlehetőségek a Vezető Állatorvosi Szakemberek Számára
Az Állatorvostudományi Egyetem Doktori Iskolájában olyan tudásra tehetsz szert, amely a pályád csúcsára emel. Legyél Te is az állatorvosi szakma élén! Képzésünk alkotó, kreatív önállósággal épít ki és kezdeményez új tudásterületeket és kezdeményez új gyakorlati megoldásokat.
További információk: https://univet.hu/hu/oktatas/doktori-iskola/
DOKTORANDUSZ ÖNKORMÁNYZAT
Az egyetemi Doktorandusz Önkormányzat (DÖK) a doktori tanulmányokat folytató hallgatók nemzeti felsőoktatási törvényben deklarált érdekképviseleti szervezete. Ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a graduális képzésben részt vevő hallgatók számára a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) lát el. A DÖK legfontosabb feladata a PhD hallgatók érdekképviselete és érdekvédelme. A doktoranduszok érdekképviselete mellett a DÖK célkitűzése a doktoranduszok számára rendezvények, konferenciák szervezése, részt vesz a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) munkájában, kapcsolatokat épít más hazai és külföldi felsőoktatási intézmények doktorandusz szervezeteivel. A DÖK legfontosabb feladata a PhD hallgatók érdekképviselete és érdekvédelme, a problémás ügyekben, kérdésekben, javaslatok befogadásával, kompromisszumkész megoldások láttatása.
Érdekképviselet: A DÖK képviseli a doktoranduszok érdekeit az Egyetem vezetése, a Szenátus, a Doktori és Habilitációs Tanács, a Doktori Iskola Tanács, az Oktatási Bizottság, a Tudományos és Innovációs Bizottság, az Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság, az Egyetemi Hallgatói Felülbírálat Bizottság előtt. A DÖK részt vesz a doktori képzési rendszer fejlesztésében, és javaslatokat tesz a doktoranduszok helyzetének javítása érdekében.
Rendezvények és programok szervezése: A DÖK célja, hogy a doktoranduszok számára lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre, a networkingre és a közösségi életre. Ennek érdekében erősíti a kapcsolatát a HÖK-kel és a képzést népszerűsítő rendezvényeken vesz részt.
Kapcsolatépítés: A DÖK kapcsolatokat épít más hazai és külföldi felsőoktatási intézmények doktorandusz szervezeteivel. Részt vesz doktoranduszok részére szervezett konferenciákon. A DÖK célja, hogy a doktoranduszok számára lehetőséget teremtsen a nemzetközi tapasztalatszerzésre és a nemzetközi együttműködésre.
A Küldöttgyűlés delegált tagjai:
Dr. Kerek Ádám, elnök, DOSZ
Dr. Kovács László, alelnök, Szenátus
Dr. Mag Patrik, Doktori Iskola Tanács, Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság
Dr. Farkas Máté, Doktori és Habilitációs Tanács
Dr. Harmat Levente, Oktatási Bizottság
Dr. Mózes Borbála, Tudományos és Innovációs Bizottság
Kunszabó Atilla, Egyetemi Hallgatói Felülbírálat Bizottság
Elérhetőség, fogadó órák:
Szorgalmi időszakban: minden páros héten hétfőn 10:00-11:00
Vizsgaidőszakban: minden hónap első hétfőjén 10:00-11:00
Iroda: Gyógyszertani és Méregtani Tanszék, R-S épület, földszinti iroda
Postacím: 1400 Budapest, Pf. 2.
Telefon: (1) 478 4100 / 8563
Közösségi oldalaink: