Default view
Állásbörze 2024 Kiállítók Hunland Production Kft.

Hunland Production Kft.

A Hunland Cégcsoport Logisztikai divíziója többszálon is kötődik az Állatorvostudományi Egyetemhez.  

Óriási elismerés számunkra, hogy az Állatvédelmi Központ meghívásának köszönhetően, egyedüli logisztikai szolgáltató cégként tudtunk alapítóként csatlakozni az Állatvédelmi kódex tagjaihoz. 

A posztgraduális szak állatorvos képzés állatvédelmi szakirányon az elmúlt 1 évben 250 állatorvos gyakorlati képzése zajlott, ebből mindösszesen 3 fő volt magyar. Célunk, hogy a logisztikai területen szerzett tapasztalatainkat a magyar hallgatók is hallhassák, így szeretnénk, ha idővel a gyakorlati mellett az elméleti képzésben is részt tudnánk venni.  

Jelenleg a cégcsoport központi telephelyén, Bugyin gyakorlati képzésen van lehetőségük részt venni az állatvédelmi szakos hallgatóknak.  Ezen gyakorlat során a résztvevők részletesen megismerhetik az élőállat szállító pótkocsi működését, majd betekintést nyerhetnek a szarvasmarha rakodás folyamatába is.  

A képzés apropóját az a tény adta, miszerint az állatok kezelését az egyetemen oktatják, de az egyik legfontosabb tényező ebben az iparágban az állatok mozgatása. Az a szakemberek tapasztalata, hogy kevés a kommunikáció az iparágak között, vagyis az állatorvos a saját szakmáját végzi, a fuvarozónál a cél a termék a pontból b pontba szállítása maximális elégedettséggel és a legmegfelelőbb profittal. Azonban ennek a tevekénységnek a fenntartása közös érdek, vagyis cél, hogy nagy mértékben védjük meg az állatokat utaztatásuk során is.  

A cégcsoporton belül a logisztikai divízió mellett a kereskedelmi, valamint termelési tevékenység van fókuszban. A kereskedelem üzlet orientált, nem szeretné az állatorvossal kapcsolatos terheket magára venni. A termelés megtanítja, átadja neki a legalapvetőbb tudásanyagot, ilyen lehet a megtermékenyítés, ellés levezetése, stb., azonban a logisztikai tevékenység mostoha gyermek maradt- ezt a vonalat kezdte el képviselni a közös együttműködés. 

Külön öröm számunkra, hogy ezzel a gyakorlati oktatással része tudunk lenni a jövő nemzedék ezirányú törekvéseinek, és a logisztikai igazgatónk, Hencz Péter által a BTSF (Better Training for Safer Food) tréningeken átadott tudást az állatorvostan hallgatóknak is van lehetőségünk tolmácsolni.   

Számára az egyik legnagyobb eredmény az, hogy a képzésen résztvevő állatorvosok ráébrednek arra, hogy a szállításokat holisztikus szemlélettel kell nézni, ahol a fő fókusz az állatok jólléte és szállítások utáni kondíciója kell legyen, nem pedig a jogszabályok betűről-betűre történő betartatása. 

HUNLAND CÉGCSOPORT –
CSALÁDIAS, BARÁTSÁGOS KÖRNYEZET
STABIL NEMZETKÖZI CÉGHÁLÓBAN

Cégcsoportunk immáron 30 éves múltra visszatekintő, mára több, mint 700 főt számláló, folyamatos fejlődésben lévő piacvezető vállalat, mely jelenleg is az élőállat kereskedelem globális piactere – kapocs az állattenyésztők és kereskedők között.

A Hunland azon támogató szervezeti kultúrával bíró munkahelyek közé tartozik, ahol nagy hangsúlyt helyezünk a munkavállalók igényeire. Hiszünk a nyitott ajtók elvében, ennek érdekében számos olyan lehetőséget biztosítunk, ahol munkavállalóink elképzeléseiket, véleményeiket nem csak elmondhatják, de maximálisan számíthatnak a támogatásra is. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a Hunland egy szerethető, családias, de egyben professzionális és eredményes multinacionális vállalat legyen.

Minden vállalkozás legfőbb pillére az utánpótlás nevelés és az új generáció beillesztése a szervezetbe. A Hunlandnál sincs ez másképp. Már általános iskolás kortól szervezünk teleplátogatásokat, a lehető leghamarabb fel szeretnénk kelteni az érdeklődést tevékenységünk, illetve az agrár szektor iránt.

Az egyetemisták részére 5 éve fut gyakornoki programunk, legyen az állatorvosi, agrármérnöki, logisztikai vagy kereskedelmi szakirány. A hallgatók választhatnak telepeink között, többféle tevékenység megismerése, kipróbálása után lehetőségük van tanulmányaik befejeztével munkavállalóként csatlakozni hozzánk.

Cégcsoportunk 30 éves töretlen fejlődése, diverzifikáltsága, válságállósága minden olyan kollégának hosszú távú biztos megélhetést biztosít, akik elkötelezettek a minőségi, lendületes és kihívásokkal teli munkavégzés iránt.

 

További információk cégcsoportunkról: Főoldal – Hunland

Telefonszám: +36 70 198 5151

E-mail: [Kattintson az emailcímhez]