A Kharisz-Vet Kft. 2020-as alapítása óta megháromszorozta személyi állományát és megnégyszerezte árbevételét. Mindez elhivatott kollégáinknak és a rendkívül széles tevékenységi körünknek köszönhető.
Az ország egyik legnagyobb szarvasmarha praxisával rendelkezünk: 4 megyében, 6 nagylétszámú telepet látunk el, melyek tej-, hús- és szaporítóanyag előállítással is foglalkoznak. Emellett állatorvosi rendelőt és állatpatikát üzemeltetünk, ENAR kapcsolattartói és jogosult állatorvosi tevékenységet látunk el, gyakorlati helyet biztosítunk állatorvostan hallgatónak, és mindent megoldunk, amivel egy vidéki vegyes praxisban találkozni lehet.
Minden kollégánk biztonságos, támogató közegben tud dolgozni, ahol bármikor támaszkodhat az évek alatt felhalmozott tudásra és tapasztalatra, illetve a csapat segítségére. Fontos, hogy kollégáinkat megbecsüljük, az anyagi biztonság mellett a szellemi, fizikai egészség megőrzését is segítjük.
Látva az állatorvos-társadalom öregedő korfáját és az ebből adódó munkaerőhiányt, szeretnénk mind az előttünk, mind az utánunk következő generációnak is egy biztonságot jelentő alternatívát nyújtani: a nyugdíjas kollégáknak olyan megbízható, szakmailag korrekt praxist, melyre rábízhatják klientúrájukat; a legújabb állatorvos generációnak pedig egy olyan munkalehetőséget, ahol kölcsönös bizalommal fordulhatunk egymáshoz és együtt növekedhetünk.
Kharisz-Vet Kft.
9343 Beled, Jókai u. 23.
További információk: https://www.facebook.com/khariszvet