Default view
Állásbörze 2024 Kiállítók Master Good cégcsoport

Master Good cégcsoport

A Master Good Cégcsoport bemutatása
 

A Master Good cégcsoport Észak-kelet Magyarország területén működik, integrált takarmány-termeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhízlalással és feldolgozással foglalkozik. A cégcsoport 100 %-ban a Bárány család tulajdonában van. 

A Bárány család 115 éve, négy generációra kiterjedően foglalkozik baromfitenyésztéssel, ezáltal Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiája. A tradíciót elindító első generáció a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztője volt. Az általa képviselt szakma iránti elkötelezettség, generációról generációra szállt. A cégcsoport jelenlegi sikereinek a kulcsa is ebből az örökségből ered.  

A vállalkozás kezdetben 5 fővel indult (1994.), majd 1998-ban egy intenzív fejlődése kezdődött, jelentős léptékű és összegű beruházásokkal, és foglalkoztatási létszámbővüléssel. Ebben az időben létesült több baromfi tenyész- és brojlertelep, további takarmánykeverő üzem és indult a mezőgazdasági növénytermesztési integráció is.  

A Master Good Cégcsoport – amely tevékenységének meghatározó részét Szabolcs – Szatmár Bereg megyében végzi – Magyarország egyetlen 100 %-ban integrált baromfi profilú vállalkozása. 

A takarmánynövények integrációját, baromfitenyésztést, keltetést, ipari brojler hízlalást, valamint a Tanyasi csirke szabadtartású csirkék nevelését, és a mezőgazdasági alaptevékenységet a Baromfi- Coop Kft. végzi. 

Az élőbaromfi elsődleges feldolgozását (vágás, darabolás), az előkészített és tovább feldolgozott termékek előállítását, valamint az értékesítést a Master Good Kft. szervezi és irányítja. 

A termékek kiszállítását saját autóparkkal végezzük, biztosítva ezzel a termék minőségének megőrzését és a szállítás pontosságát. A Master Good Kft. fő piacai a hazai és a külföldi tulajdonú áruházak. Cégünk büszke arra, hogy az Európai McDonald’s egyik legnagyobb alapanyag beszállítója. 

Az elmúlt évek sikeres beruházásai, valamint a kedvező piaci környezet lehetővé tette, hogy a cégcsoport fejlesztési tervei a növekedésről szóljanak. 

Cégcsoportunk világos jövőképpel rendelkezik, mely a fejlesztés és a növekedés érdekeit szolgálja. 

 

További információk: https://mastergood.hu/

 

Tradíciót és modern szemléletet ötvöznek

A Bárány család 117 éve, négy generációra kiterjedően foglalkozik baromfitenyésztéssel, ezáltal Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiája. A tradíciót elindító első generáció a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztője volt.  

A generációk együttműködésének köszönhetően a tradíciót és a modern szemléletet kitűnően ötvözi a vállalkozás, amely világszinten is versenyképes.  A vállalkozás kezdetben 5 fővel indult (1994.), majd 1998-ban egy intenzív fejlődése kezdődött, jelentős léptékű és összegű beruházásokkal, és foglalkoztatási létszámbővüléssel. Tevékenységének meghatározó részét Szabolcs – Szatmár Bereg megyében végzi , 100 %-ban integrált baromfi profilú vállalkozás. 

A Master Good cégcsoport Észak-kelet Magyarország területén működik, integrált takarmány-termeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhízlalással és feldolgozással foglalkozik. Agrártevékenységét – amely magában foglalja a takarmánynövények integrációját, baromfitenyésztést, keltetést, takarmánygyártást, Ipari brojler csirke hízlalást valamint a Tanyasi csirke szabadtartású baromfinevelését és egy egyedül álló technológia kifejlesztésének köszönhetően a csirke trágya feldolgozását – a Baromfi Coop Kft. végzi. 

Az élőbaromfi elsődleges feldolgozását (vágás, darabolás), az előkészített és tovább feldolgozott termékek előállítását, valamint az értékesítést a Master Good Kft. szervezi és irányítja. A fokozódó verseny és a folyamatos piaci kihívások szükségessé tették a cég tevékenységi körének bővítését megteremtve ezzel egy teljes körű baromfi integráció alapjait.  

A petneházi tovább feldolgozó üzem, ad otthont a fűszerezett, kényelmi ételeink és paníros termékeink gyártásának. 2020 ban a Master Good cégcsoport megvásárolta a Ságát , amely  Magyarország vezető baromfiipari húskészítménygyártója. Ezzel kibővítette a termékskáláját a húskészítmények kategóriájával, és valóban meg tudja valósítani a szántóföldtől a fogyasztó asztaláig koncepciót.