Dr. Berlinger Balázs
Ph.D. (vegyész)
Állathigiéniai, Állomány-egészségtani Tanszék és Mobilklinika
tudományos főmunkatárs
J épület, II. emelet
Bemutatkozás:
Dr. Berlinger Balázs az 1998-ban megszerzett érettségit követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karának (TTK) vegyész szakán folytatta tanulmányait, és 2003-ban szerzett vegyész diplomát. 2003-ban kezdte meg doktori képzését az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolájában. A doktori védésére 2010-ben került sor (summa cum laude minősítés), amikor már 3 éve a Norvég Munkaegészségügyi Intézetben dolgozott Osloban, ahová 2007-ben egy fél évre szóló Norvég Kutatási Tanács által odaítélt ösztöndíjjal került.
Tevékenységét eddig elsősorban a munkaegészségügy és környezet-egészségügy területén végezte, különös tekintettel munkahelyi és környezeti aeroszolok fizikai és kémiai tulajdonságainak meghatározására, illetve szervetlen vegyületek biológiai monitorozására. Nagy tapasztalattal rendelkezik elemek meghatározásában különböző biológiai mintákban: teljes vér, szérum, vizelet, állati és emberi szövetek. Több mint 20 kutatási projektben dolgozott tevékeny résztvevőként, több alkalommal a projekt vezetőjeként. Nagyműszeres analitikai módszerek fejlesztésében, optimalizálásában és validálásában közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik.
Főbb kutatási területek:
- Munkahelyi és környezeti levegő fizikai és kémiai tulajdonságainak vizsgálata
- Munkahelyi és környezeti levegőben megjelenő szervetlen vegyületek biológiai monitoringja
- Légszennyezés szív- és érrendszerre gyakorolt hatásainak vizsgálata
- Atomspektroszkópiai módszerek fejlesztése
Előrehaladás:
Idő | Munkahely | Beosztás |
2022- | Állatorvostudományi Egyetem | tudományos főmunkatárs |
2021- | Állatorvostudományi Egyetem | tanszéki mérnök |
2020-2021 | Pannon Egyetem, Mérnöki Kar | tudományos munkatárs |
2019-2020 | Nemzeti Népegészségügyi Központ | kutató |
2008-2019 | Norvég Munkaegészségügyi Intézet (Statens arbeidsmiljøinstitutt) | főmérnök, szenior mérnök, kutató |
2003-2008 | Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet | beosztott vegyész |
Szakmai szervezeti tagság:
Bizottság neve | Idő | Tisztség |
MTA Analitikai és Környezeti Kémiai Tudományos Bizottság | 2021- | tag |
Magyar Kémikusok Egyesülete | 2005- | tag |
Publikációs lista (Top10)
MTMT: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10070906
1. | B. Berlinger, N. Benker, S. Weinbruch, B. L’Vov, M. Ebert, W. Koch, D. G. Ellingsen and Y. Thomassen, ‘Physicochemical Characterisation of Different Welding Aerosols’, Analytical and Bioanalytical Chemistry, 399 (2011), 1773-80. |
2. | B. Berlinger, D. G. Ellingsen, M. Naray, G. Zaray and Y. Thomassen, ‘A Study of the Bio-Accessibility of Welding Fumes’, Journal of Environmental Monitoring, 10 (2008), 1448-53. |
3. | B. Berlinger, M. Naray, I. Sajo and G. Zaray, ‘Critical Evaluation of Sequential Leaching Procedures for the Determination of Ni and Mn Species in Welding Fumes’, Annals of Occupational Hygiene, 53 (2009), 333-40. |
4. | D. G. Ellingsen, E. Zibarev, Z. Kusraeva, B. Berlinger, M. Chashchin, R. Bast-Pettersen, V. Chashchin and Y. Thomassen, ‘The Bioavailability of Manganese in Welders in Relation to Its Solubility in Welding Fumes’, Environmental Science-Processes & Impacts, 15 (2013), 357-65. |
5. | J. Scancar, B. Berlinger, Y. Thomassen and R. Milacic, ‘Simultaneous speciation analysis of chromate, molybdate, tungstate and vanadate in welding fume alkaline extracts by HPLC-ICP-MS’, Talanta, 142 (2015), 164-9. |
6. | B. Berlinger, S. Weinbruch, D. G. Ellingsen, E. Zibarev, V. Chashchin, M. Chashchin and Y. Thomassen, ´On the bio-accessibility of 14 elements in welding fumes´, Environmental Science-Processes & Impacts, 21 (2019), 497-505. |
7. | B. Berlinger, U. Skogen, C. Meijer and Y. Thomassen, ´Workplace exposure to particulate matter, bio-accessible and non-soluble metal compounds during hot work processes´, Journal of Occupational & Environmental Hygiene, 16 (2019), 378-386. |
8. | B. Berlinger, D. G. Ellingsen, N. Romanova, G. Friisk, H. L. Daae, S. Weinbruch, N. P. Skaugset and Y. Thomassen, ´Elemental carbon and nitrogen dioxide as markers of exposure to diesel exhaust in selected Norwegian industries´, Annals of Work Exposures and Health, 63 (2018), 349-358. |
9. | T. K. Ervik, N. Benker, S. Weinbruch, A. Skogstad, Y. Thomassen, D. G. Ellingsen, B. Berlinger, ‘Size Distribution and Single Particle Characterization of Airborne Particulate Matter collected in a Silicon Carbide Plant ‘, Environmental Science-Processes & Impacts, 21 (2019) 564-574. |
10. | S. E. Hammer, T. E. Ervik, D. G. Ellingsen, Y. Thomassen, S. Weinbruch, N. Benker, B. Berlinger, ´Particle characterisation and bioaccessibility of manganese in particulate matter in silico- and ferromanganese smelters´, Environmental Science-Processes & Impacts, 23 (2021), 1488-1499. |