Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés

Fodor Kinga

Név

dr. Fodor Kinga

Végzettség
habil, Ph.D. állatorvos doktor
Szervezeti egység
Laborállattudományi és Állatvédelmi Tanszék
Beosztás: tanszékvezető, egyetemi docens
Mellék
(1) 478 4100 / 8668
Helyszín
J épület II. emelet 204.

Bemutatkozás

Fodor Kinga 1997-ben vette át állatorvos-doktori diplomáját, melyet követően először kisállat-dietetikai, majd a laborállat-tudományi, végül szakmai állatvédelmi kutatásokba kezdett.

1990-ben kutya- és macskakozmetikusi végzettséget, 2006-ban Ph.D. fokozatott, 2007-ben Irodalmi és alkalmazott írói referens végzettséget szerzett. Habilitációját 2017-ben szerezte meg.

1999-től az Állatorvostudományi Egyetem Állattenyésztési és Takarmányozástani Tanszékének munkatársaként dolgozott, ahol dietetikai kutatásai mellett a takarmányozástan tantárgy oktatásában vett részt.

2008-tól – 2017-ig egyetemi adjunktusként dolgozott az Állat-egészségügyi Igazgatástani és Agrár-gazdaságtani (jelenlegi nevén Törvényszéki Állatorvostani, Jogi- és Gazdaságtudományi) Tanszékén, ahol a parxismenedzsment, az igazságügyi állatorvostan és a (fakultatív) állatvédelem tantárgyak oktatásában vett részt.

2017-tól az Állatorvostudományi Egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Osztályán dolgozott, ahol a magyar, az angol és német nyelvű graduális képzés keretében beinduló állatvédelem c. tantárgy tantárgyfelelőse, tematikájának kidolgozója, valamint a laborállat-tudomány, és az állatvédelem tantárgyak óraadó tanára.

2021-tól az önállóvá vált Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, és az állatvédelem c. tantárgy mellett a laborállat-tudomány és bioetika tantárgy felelőse is egyben.

2014 óta részt vesz a magyarországi állatorvosi asszisztensképzésben, ahol az állatvédelem, az állatok táplálása és tartása tantárgyak felelőse és óraadója, valamint a képzés egyik vizsgáztatója. Mindezek mellett több kísérleti állatház állategészségügyi és állatvédelmi felelőse, két kísérleti állattenyésztő telep-, és tizenegy állatkereskedés ellátó állatorvosa. Dolgozott még medvemenhelyen, valamint az egyik legnagyobb hazai állatgyógyszereket forgalmazó cég kisállat-egészségügyi szakmai vezetőjeként is.

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság-és Környezettudományi Kara által szervezett Kynológus szakirányú továbbképzése, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szent-Györgyi Albert szakkollégiuma, valamint a Pécsi- és a Szegedi Tudományegyetemek Általános Orvostudományi Kara továbbképzéseinek meghívott előadója, emellett a Magyar Állatorvosi Kamara és az Orvosi Kamara továbbképző rendezvényein rendszeresen felkért előadója.

Az Állatorvostudományi Egyetem Munkahelyi Állatjóléti Bizottságának az Elnöke.

2018 óta az Igazságügyi Minisztérium az Állategészségügyi Igazságügyi Szakértői Testület tagja, valamint ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia Állatkísérleti Osztályközi Állandó Bizottságába is beválasztották.

A magyar nyelvű állatorvosi szaksajtó fejlesztésében kifejtett kimagasló tevékenységéért 2007-ben a Nádaskay-Hagenlocher-díjban részesült.

2018-ban a Magyar Állatorvosi Kamara az „Év állatvédő állatorvosa” kitüntetésben részesítette.

Főbb kutatási területek:

  • laborállat-tudomány
  • kisállatdietetika
  • szakmai állatvédelem

Szakmai szervezeti tagság

Bizottság neve Tisztség
Állatorvostudományi Egyetem, Munkahelyi Állatjóléti Bizottsága Elnök
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Munkahelyi Állatjóléti Bizottsága Elnök
Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság Alelnök
Magyar Állatorvosi Kamara Országos Szervezete Elnökségi Tag
Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezete Elnökségi Tag
Magyar Állatorvosi Kamara Állatvédelmi Kuratóriuma Alelnök
Bojtár, Telefonos Állatvédelmi Jogsegélyszolgálat Egyesület Alelnök
Állategészségügyi Igazságügyi Szakértő Testület Tag
World Rabbit Science Assocation (WRSA) Tag
Magyar Laborállat-tudományi Egyesület (MLTE), Tag
FELASA (Federation for Laboratory Animal Science Association) Tag
Magyar Zoonózis Társaság Tag

 

 Eddigi szakdolgozat/TDK hallgatók száma: 81

 

PhD-hallgatók
dr. Kiss Annamária: Az állatbántalmazások felismerése és esetszámának mérséklése céljából kidolgozott online bejelentő rendszer kifejlesztése, teszt üzemmódba helyezése és bevezetése

Publikációs lista (Top10)

1.

Chiara Bellini, Emil Vergara, Fruzsina Bencs, Kinga Fodor, Szilvia Bősze, Denis Krivić, Bernadett Bacsa, Sára Eszter Surguta, József Tóvári, Rajko Reljic, and Kata Horváti*

Design and Characterization of a Multistage Peptide-Based Vaccine Platform to Target Mycobacterium tuberculosis Infection

Bioconjugate Chemistry Article ASAP DOI: 10.1021/acs.bioconjchem.3c00273

2.

Kata Horvári, Kinga Fodor, Bernadett Pályi, Judit Henczkó, Gyula Balka, Gergő Gyulai, Éva Kiss, Beáta Biri-Kovács, Zsuzsanna Senoner and Szilvia Bősze

Novel Assay Platform to Evaluate Intracellular Killing of Mycobacterium tuberculosis: In vitro and In Vivo Validation

Frontiers in Immunology, 12 November 2021

3. K Horváti, B Bacsa, N Szabó, K Fodor, Gy Balka, M Rusvai, É Kiss, G Mező, V Grolmusz, B Vértessy, F Hudecz, Sz Bősze
Antimycobacterial activity of peptide conjugate of pyridopyrimidine derivative against Mycobacterium tuberculosis in a series of in vitro and in vivo models
TUBERCULOSIS 95:(S1) pp. S207-S211. (2015)
4. Sarkadi J, Jankovics M, Fodor K, Kis Z, Takacs M, Visontai I, Jankovics I, Gonczol E
High-level cellular and humoral immune responses in Guinea pigs immunized intradermally with a heat-inactivated varicella-zoster virus vaccine.
CLINICAL AND VACCINE IMMUNOLOGY 22:(5) pp. 570-577. (2015)
5. Horváti Kata, Bacsa Bernadett, Kiss Éva, Gyulai Gergő, Fodor Kinga, Balka Gyula, Rusvai Miklós, Szabó Eleonóra, Hudecz Ferenc, Bősze Szilvia
Nanoparticle Encapsulated Lipopeptide Conjugate of Antitubercular Drug Isoniazid: In Vitro Intracellular Activity and in Vivo Efficacy in a Guinea Pig Model of Tuberculosis
BIOCONJUGATE CHEMISTRY 25:(12) pp. 2260-2268. (2014)
6. Csintalan Csaba, Fodor Kinga, Gyertyán István, Ózsvári László
Az állatvédelem általános és jogi vonatkozásai
Budapest: Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, 2013.
(Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Jegyzete)
7. Sarkadi J, Jankovics M, Kis Z, Skare J, Fodor K, Gonczol E, Visontai I, Vajo Z, Jankovics I
Protection of Chinese painted quails (Coturnix chinensis) against a highly pathogenic H5N1 avian influenza virus strain after vaccination.
ARCHIVES OF VIROLOGY 158:(12) pp. 2577-2581. (2013)
8. Fodor Kinga Állatvédelem tudományos alapokon
MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 133:(8) p. 479. (2011)
9. Fodor Kinga, Fekete Sándor
Az állatok fájdalmának és kellemetlen közérzetének fölismerése
MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 128: pp. 751-759. (2006)