Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Az egyetem Munkatársak Fodor László

Fodor László

Név

Dr. Fodor László

Végzettség
CSc
Szervezeti egység
Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék
Beosztás: egyetemi tanár
Szervezeti egység
Szenátus
Beosztás: állandó meghívott
Telefon
(1) 251-9900; (1) 478-4100/8216
Mellék
8216
Fax
(1) 251 9260
Helyszín
1143 Budapest, Hungária krt. 23-25.

                                                                                        Bemutatkozás

Fodor László 1955-ben született, és 1979-ben avatták summa cum laude állatorvos-doktorrá az Állatorvostudományi Egyetemen. Végzése után a Phylaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalatnál helyezkedett el kutatóállatorvosként. Az Állatorvostudományi Egyetem Járványtani és Mikrobiológiai Tanszékén 1981 óra dolgozik, 1997 és 2021 között a tanszék vezetője volt. 1997 és 2004 között az egyetem nemzetközi ügyeiért felelős rektorhelyettes, illetve dékánhelyettes volt, 2004 és 2012 között dékánként vezette a kart. Több évtizeden keresztül tartott bakteriológiai gyakorlatokat és előadásokat, majd 1997 óta a járványtan tantárgyfelelős oktatója. Rendszeresen tart a szakállatorvos-képzés keretében és állatorvos-továbbképzés keretében mikrobiológiai és járványtani előadásokat.

Főbb kutatási területek:

  • állatorvosi bakteriológia
  • fertőző betegségek
  • a Pasteurellaceae család baktériumai
  • a kérődzők és a sertés fertőző eredetű légzőszervi megbetegedései

  Előrehaladás    

Munkahelyek Intézmény neve beosztás
2004-2012 SZIE ÁOTK dékán
2000-2004 SZIE ÁOTK dékánhelyettes
1997-1999 SZIE ÁOTK rektorhelyettes
1997-2021 SZIE ÁOTK tanszékvezető
1997- SZIE ÁOTK egyetemi tanár
1993-1997 SZIE ÁOTK egyetemi docens
1986-1993 SZIE ÁOTK egyetemi adjunktus
1981-1986 SZIE ÁOTK egyetemi tanársegéd

 

Szakmai szervezeti tagság

Bizottság neve Idő Tisztség
Magyar Zoonózis Társaság 2017- elnök
MTA Állatorvos-tudományi Bizottság 2021- titkár
Európai Állatorvosképző Intézmények Szövetsége 2010-2014 elnök
Állatorvostudományi Doktori Iskola Tanács 2013- tag
Állategészségügyi Igazságügyi Szakértői Testület 2013-2023 elnök
Felsőoktatási Tudományos Tanács 2010-2012 tag
Magyar Országos Állatorvos Egyesület 2007-2013 elnök

Eddigi szakdolgozat/TDK hallgatók száma

53 fő szakdolgozat/6 fő TDK dolgozat

PhD-hallgatók

Jánosi Katalin 2009
Gyuranecz Miklós 2011
Sárközi Rita 2017
Tóth Gergely

 

                                  Publikációs lista (Top10)

MTMT:  https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10002303

1. Stringer, O.W., Bossé, J.T., Lacouture, S., Gottschalk, M., Fodor, L., Angen, Ø., Velazquez, E., Penny, P., Lei, L., Langford, P.R., Li, Y.:  Proposal of Actinobacillus pleuropneumoniae serovar 19, and reformulation of previous multiplex PCRs for capsule-specific typing of all known serovars. Vet. Microbiol., 2021. 255: https://doi.org/10.1016/j.vetmic.2021.109021
2. Sárközi, R., Makrai, L., Fodor, L.: Actinobacillus pleuropneumoniae serotypes in Hungary. Acta Vet. Hung., 2018. 66: 343-349.
3. Sárközi, R., Makrai, L., Fodor, L.: Identification of a proposed new serovar of Actinobacillus pleuropneumoniae: serovar 16. Acta Vet. Hung., 2015. 63: 444-450.
4. Jánosi; K., Hajtós, I., Makrai, L., Gyuranecz, M., Varga, J. and Fodor, L.: First isolation of Histophilus somni from goats. Vet. Microbiol., 2009. 133: 383-386
5. Fodor, L., Reeve-Johnson, Hodge, A. and Varga, J.: Efficacy evaluations of the use of oral tilmicosin in pneumonic calves. The Vet. J., 2000. 159: 194-200.
6. Fodor., L., Varga, J., Hajtós, I. and Molnár, T.: Serotypes of Pasteurella haemolytica and P. trehalosi isolated from farm animals in Hungary. J. Vet. Med. B., 1999. 46: 241-247.
7. Fodor, L., Pénzes, Z. and Varga, J.: Coagglutination test for serotyping Pasteurella haemolytica. J. Clin. Microbiol., 1996. 34: 393-397.
8. Younan, M. and Fodor, L.: Characterisation of a new Pasteurella haemolytica serotype (A17). Res. Vet. Sci., 1995. 58: 98.
9. Fodor, L., Varga, J., Molnár, É. and Hajtós, I.: Biochemical and serological properties of Actinobacillus pleuropneumoniae biotype 2 strains isolated from swine. Vet. Microbiol., 1989. 20: 173-180.
10. Fodor, L., Varga, J., Hajtós, I., Donachie, W. and Gilmour, N.J.L.: Characterisation of a new serotype of P haemolytica isolated in Hungary. Res. Vet. Sci., 1988. 44: 399.