Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Az egyetem Munkatársak Kővágó Csaba

Kővágó Csaba

Név

dr. Kővágó Csaba

Szervezeti egység
Gyógyszertani és Méregtani Tanszék
Beosztás: tudományos munkatárs
Telefon
(1) 478 4100/8564
Helyszín
S épület I. emelet

Bemutatkozás

Dr. Kővágó Csaba az állatorvos-doktori tanulmányai befejezése után PhD kutatásokba kezdett az Egyetem Járványtani és Mikrobiológiai Tanszékének Virológiai Osztályán. 2004 és 2005 között ösztöndíjas kutatóként az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott a NASA Ames Research Centerben. PhD fokozatát 2016-ban szerezte meg, ekkortól érdeklődése a metallurgia, a hegesztés és ennek munkavédelmi-toxikológiai kérdései felé fordult. 2016 és 2018 között megszerezte a Hegesztő képesítést, 2018-ben elnyert NKFIH FK_18-as  pályázata: „A hegesztéskor keletkező füst légzőszervi és szisztémás hatásainak vizsgálata egér modellen különös tekintettel a volframelektródás argon védőgázas (TIG) hegesztésre, az ózon kibocsátásra és a “metal fume fever” szindrómára”.

Dr. Kővágó Csaba tagja a Magyar Laborállat-tudományi Egyesületnek, a Hegesztés Munkavédelme Szakmaközi Bizottságnak, és a Nemzetközi Hegesztési Intézet (International Institute of Welding, IIW) C-VIII Health, Safety and Environment nemzetközi bizottságának magyarországi küldötte 2019 óta.

Jelenleg állatkísérletes módon kutatja a hegesztés során felszabaduló gáz- és füstemisszió biológiai hatásait, az ebben az emisszióban megjelenő fémek kinetikai viszonyait a belégzést követően. Fontos kutatási területe a cink tartalmú por/füst belégzése után kialakuló „öntőláz” kórfolyamatának felderítése.


Előrehaladás

2004 – 2012 tanszéki állatorvos
2012 – 2016 tudományos segédmunkatárs
2016 – tudományos munkatárs

 


Eddigi TDK hallgatók száma: 3


Publikációs lista (Top10)

MTMT: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10023379

1. Kővágó, Csaba ; Májlinger, Kornél ; Lehel, JózsefA hegesztési füst szilárd részecskéinek egészségügyi hatásai a szakirodalom és saját vizsgálat tükrében HEGESZTÉSTECHNIKA 30 : 3 pp. 92-95. , 4 p. (2019) Matarka
2. Kővágó, Cs. ; Májlinger, K. ; Lehel, J. Ívfény által keltett szervetlen emisszió toxikokinetikájának vizsgálata állatmodellben In: [Magyar, Toxikológusok Társasága] (szerk.) TOX’2018 Tudományos Konferencia Program, kivonatok (2018) p. 64 Paper: C1-8 , 1 p.
3. Kővágó, Cs. ; Májlinger, K. ; Lehel, J. Egészség és környezet: az ívfény által keltett szervetlen emisszió (irodalmi és technológiai áttekintés) In: [Magyar, Toxikológusok Társasága] (szerk.) TOX’2018 Tudományos Konferencia Program, kivonatok (2018) p. 62 Paper: C1-7 , 1 p.
4. Kővágó, Csaba ; Cserti, Sándor ; Rusvai, Miklós A borjak újszülöttkori panyctopeniája néven ismert kórkép egy szokatlan formájának hazai előfordulása MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 140 : Suppl 1 pp. 194-200. , 7 p. (2018) autopszia
5. Kiss, E ; Kovago, C ; Oster-Weinberg, J ; Vancsik, T ; Krenacs, T Testing tumour cell death and stress responses induced by modulated electro-hyperthermia in 3D cell cultures VIRCHOWS ARCHIV 469 : Suppl. 1 pp. S91-S91. (2016) WoS
6. Kővágó, Csaba A szarvasmarha vírusos hasmenését okozó vírus és az általa okozott egyes kórképek vizsgálata 73 p. Szent István Egyetem, Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Doktori Iskola, Rusvai Miklós ; Egyed László Védés éve: 2016 Megjelenés/Fokozatszerzés éve: 2016 DOI  Repozitóriumban Teljes dokumentum Disszertáció/PhD
7. Kővágó, Csaba ; Hornyák, Ákos ; Kékesi, Violetta ; Rusvai, Miklós Demonstration of homologous recombination events in the evolution of bovine viral diarrhoea virus by in silico investigations ACTA VETERINARIA HUNGARICA 64 : 3 pp. 401-414. , 14 p. (2016) DOI WoS  REAL
8. Kővágó, Csaba ; Forgách, Petra ; Szabára, Ágnes ; Mándoki, Míra ; Hornyák, Ákos ; Duignan, Conor ; Pásztiné Gere, Erzsébet ; Rusvai, Miklós Seroprevalence of bovine viral diarrhoea virus in Hungary — situation before launching an eradication campaign ACTA VETERINARIA HUNGARICA 63 : 2 pp. 255-263. , 9 p. (2015)
9. Meggyeshazi, N ; Andocs, G ; Kovago, C ; Balogh, L ; Krenacs, T Modulated electrohyperthermia induced immunogenic cell death specific signals in colorectal adenocarcinoma model EUROPEAN JOURNAL OF CANCER 50 : Suppl. 5 pp. S81-S82. (2014)
10. Kõvágó, Csaba ; Balka, Gyula ; Mándoki, Míra ; Abonyi, Tamás ; Rusvai, Miklós A borjak újszülöttkori pancytopeniája néven ismert kórkép és annak hazai elõfordulása : Irodalmi összefoglaló és esetismertetés MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 135 : 5 pp. 259-266. , 8 p. (2013)

(Frissítve: 2021. augusztus)