Default view
Az egyetem Munkatársak Lőrincz Márta

dr. Lőrincz Márta

PhD
Szervezeti egység
Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék
Beosztás
egyetemi docens
Helyszín
1143 Budapest, Hungária krt. 23-25.
Telefon
(1) 478 4100 /8218
Mellék
8222
Fax
(1) 251 9260

Bemutatkozás

Lőrincz Márta Móron született, középiskolás tanulmányait követően 1997-ben felvételt nyert a budapesti Állatorvostudományi Egyetemre. Másodévesként kezdett el a Magyar Tudományos Akadémia Álltatorvos-tudományi Kutatóintézetében szakdolgozni. A diplomáját 2003-ban kapta kézhez, majd még abban az évben Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez került, ahol gyakornokként az akkori debreceni Állategészségügyi Intézet virológia osztályán kezdett el dolgozni. Ezt követően (2004. szeptemberétől) az egyetem Nagyállatklinikáján a Kórbonctani Osztályon helyezkedett el. A SzIE ÁOTE Járványtani és Mikrobiológiai Tanszékének munkatársa 2008 februárja óta. PhD fokozatát 2014-ben szerezte meg „A sertés circovírusok evolúciója” címmel. Habilitációjának időpontja 2022. szeptember, majd 2025-ben docensi kinevezést kapott. Sertés-szakállatorvos 2023 óta. A Harvard Medical School Fundamentals Immunology kurzusát 2025-ben sikeresen elvégezte. A tanszéken töltött ideje alatt számos hallgató szakdolgozatát, TDK munkáját vezette, két PhD hallgatója 2024-ben védett.

Főbb kutatási területek:

  • Az adaptív immunválasz módosítása antigénprezentáció során
  • Immunterápiás lehetőségek daganatos megbetegedések esetében

Előrehaladás

Munkahelyek Intézmény neve beosztás
2016- Állatorvostudományi Egyetem, Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék egyetemi adjunktus
2009–2014 SzIE ÁOTK, Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék PhD-hallgató
2008-2009 SzIE ÁOTK, Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék tanszéki állatorvos
2005-2007 SzIE ÁOTK, Nagyállatklinika, Kórbonctani Osztály állatorvos
2003-2004 Jász-Nagykun-Szolnok megyei Állategészségügyi Hivatal gyakornok

Szakmai szervezeti tagság

Bizottság neve Idő Tisztség
Magyar Mikrobiológiai Társaság
Magyar Zoonózis Társaság

 

Eddigi szakdolgozat/TDK hallgatók száma: 25 hallgató

PhD-hallgatók:

Szücs-Somlyó Éva – 2019

Gulyás Dominik – 2019

Földi Dóra – 2022

Oláh Dávid – 2025

Előrehaladás:

2025 – egyetemi docens