Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Oktatás Kurzusok Zoonózisok II.

Zoonózisok II.

Nyelv
magyar
Jelleg
fakultatív B
Értékelés
vizsga (kollokvium)
Év a tantervben
5
Szemeszter a tantervben
2
Kredit
2
Előadás óraszám / félév
16
Dokumentumtár
Dokumentumtár
Kik vehetik fel a tárgyat?
  • Állatorvos magyar

A kurzus leírása

A kurzus leírása

  • Az előadások humánorvos-szakemberei az állatokról emberre terjedő fertőző betegségek emberben tapasztalható tüneteit, kórjelzését, megelőzését foglalják össze.
  • A tantárgyat akkor indítjuk, ha minimum 25 hallgató jelentkezik, akik vállalják, hogy az előadásokon következetesen részt vesznek.

 

Oktatók

  • Kádár Gabriella dr. osztályvezető főorvos, Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet
  • Prinz Gyula dr. osztályvezető főorvos, Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelőintézet
  • Varga János dr. Professor Emeritus

Oktatási feltételek

Az előadásokat a kar valamelyik tantermében tartjuk, az előadás vázlatát és a bemutatásra szánt képeket számítógéppel, projektorral, ritkábban diavetítővel vetítjük.

Előadások tematikája

március 13. szerda A tuberculosis közegészségügyi vonatkozásai
március 27. szerda. A salmonella-, yersinia- és campylobacterek-fertőzések közegészségügyi vonatkozásai.
április 24. szerda Tularemia, brucellosis, Lyme-borreliosis, leptospirosis, ornithosis, Q-láz, kullancsencephalitis mint zoonosis

Az előadások helye és időpontja:

  • Magyary-Kossa tanterem
  • a jelzett napokon 12.15-14.00

Értékelés leírása

 

  • A Zoonosisok előadásokon elhangzott anyag, valamint az egyes betegségek közegészségügyi vonatkozásaival kapcsolatban a Járványtan előadásokon elhangzott anyag képezi a vizsga alapját, az előadásokon történő aktív részvétel a sikeres vizsga alapja.

Vizsgainformáció

  • A vizsga írásban történik, az egyes állításokról el kell dönteni, hogy igazak-e vagy hamisak.
  • A vizsgán anyaga az előadásokon elhangzott ismeretek, valamint a járványtan vonatkozó fejezetei.
  • A vizsga akkor sikeres, ha a hallgató legalább a kérdések 60%-ára helyes választ ad.