Az év elején indult útjára a Világutazók társasága, az Állatorvostudományi Egyetem diákjainak nagyszerű kezdeményezése nyomán. Az eseménysorozat megálmodói minden hónap első keddjén igazi világjárók és kalandorok előadásaira és kalandos beszámolóira invitálták az egyetem hallgatóit, barátokat és minden érdeklődőt.

Az beszámolókat az egyetem diákjai és tanárai tartották: volt, aki perui papagájkalandjáról, marokkói hátizsákos túrájáról, elefántkalandjáról vagy éppen az El Caminoi sétájáról mesélt.

Az elmúlt félévben ők kalauzoltak el bennünket a világ különböző tájaira:

• Bővíz Márton: Perui papagájkaland
• Orodán Tamás: Marokkó hátizsákkal
• Hann Luca: Dél-Afrika elefántkaland
• Cserhalmi Dániel professzor úr: El Caminoi séta
• Talabér Rebeka: Vietnam, Laosz, Kambodzsa
• Molnár Attila: A túlélő Sandokan kalandozásai Délkelet Ázsiában

Találkozzunk a következő szemeszterben is!

Telebér Rebeka: Adni és kapni, az utazás szimbiózisa

Egy olyan egyetemen, ahol hallgatóink jelentős része csak második otthonaként gondolhat Magyarországra, a kulturális különbségek, a nyelvi sokszínűség és a változatos kultúrák kavalkádja, a hétköznapok már-már megszokott színfoltja, az itt dolgozó és itt tanuló emberek számára.

Mégis semmi nem fogható ahhoz az élményhez, ha saját szemünkkel láthatjuk a világ egy-egy eldugott szegletét, megtapasztalva egy másik ország színeit, illatait, zaját és hangulatát. Engem az a szerencse ért, hogy eljuthattam Indokínába, megcsodálni Vietnam, Laosz és Kambodzsa mesés partjait.

Minden nagyobb lélegzetvételű utazás az ember életében egy hasznos, önismereti lecke is. Számomra a legjobb tanár a tapasztalat. Minél inkább haladok az állatorvossá válás útján, annál jobban látom, mennyire fontos, hogy még egyetemi éveink alatt szélesítsük látókörünket és ne csak leendő szakmánkban, de az élet minden területén, tapasztaljunk.

Ázsia zsongását nehéz lenne összefoglalni pár mondatban, de az élmény tanulsága egyszerűen megfogalmazható. Nekünk, leendő diplomásoknak az értelmiség sorait kell majd gyarapítanunk és így társadalmi felelősségvállalásunk sem lesz elhanyagolható. Ennek tükrében én úgy gondolom, állatorvosként egy reális világnézet, emberségesség, alázat és céltudatosság is el kell, hogy férjen orvosi táskánkban. És hol tudjuk ezeket a legkönnyebben beszerezni? Utazva és tapasztalva!

Orodán Tamás: Hogy mi is az a világutazók társasága?

Gyermekkori barátommal sok helyre utaztunk már a világban. Ezekről többször volt lehetőségünk mesélni nagyobb közönségnek, különböző rendezvények keretein belül, ezért innen jött az ötlet, hogy erre minden bizonnyal lenne igény az egyetemen is. Nem tévedtünk, hiszen egy év alatt összeszokott egy 30-50 főből álló kistársaság, akik rendszeres látogatói és előadói voltak ennek a rendezvénysorozatnak.

Az utazás soha nem látott szabadságának korszakát éljük: ilyen kedvezményesen, hatalmas távolságokra korlátok nélkül utazni nem nagyon volt lehetőség a múltban. Az összejöveteleket havi rendszerességgel szervezzük, ahol lehetősége van mindenkinek mesélni előadóként és kérdezni résztvevőként a távoli világokról, idegen kultúráról, emberekről és természetről, mindezt rengeteg képpel kísérve azokról a tájakról, ahol utazott, megmutatja mit látott, mit tapasztalt.

Hosszút távra kitűzött célunk felé haladunk, hiszen ez a közösség nem csak az előadás idejére, hanem utána is ott marad pár órát beszélgetni, információt cserél, barátkozni, a sok tanulás után feltöltődni. Ez is egy tökéletes fórum arra, hogy új barátságok szülessenek, új tudást szerezhessünk a világról és hazánkról, ezért itt bárkit szívesen látunk, akit érdekel. Nem is kell messzire menni, hiszen az Equus Klubnál jobb helyszínt nem is tudnék mondani ehhez.

Molnár Attila: A túlélő Sandokan kalandozásai Délkelet Ázsiában

Három éve jöttem haza Délkelet Ázsiából, ahol fél éves tanulmányi utamat töltöttem. Malajziában, egy kis városkában, Tanjung Malimban tanultam, és ez volt egyben a főhadiszállásom is a földrészen történő kalandozásaim során.

Ez idő alatt bejártam árkot-berket, és igyekeztem olyan helyekre is eljutni, amit turisták nem látogatnak, így jutottam el olyan helyekre, amelyeken még helyiek sem nagyon fordultak meg.

Amikor felkértek erre az előadásra, nem gondoltam volna, hogy bármiről is tudjak ennyit beszélni, de azon gondolkozom az előadás előtt, hogy mit ne hagyjak ki a mesémből: tigristemplomot, az elefánton lovaglást, az indonéz templomokat, a baleseteimet vagy a hasonló fura fazonokat, mint én?