Alig kezdtük meg az új félévet, de már le is zajlott az idei tanév első Utazók Éjszakája előadása az Equus Klubban, melynek előadói a 2016-ban újra önállóvá váló Állatorvostudományi Egyetem első HÖK elnöke, Erdélyi Jázmin Luca ötöd éves hallgató és Szóládi Áron negyed éves hallgató voltak.
Luca és Áron, az egyetemet félbeszakítva, egy évet Észak-Írországban töltöttek gyerekek táboroztatásával. Utazásuk első pár hetében intenzív tréningen vettek részt, ami a különböző extrém sportok elsajátításán túl magában foglalta a gyerekekkel való interakciók alapjait is. Az ezt követő hónapok gyorsan elteltek: az esős idő sem akadályozta őket, hogy a kültéri sportok kedvelőinek bemutassák a sziklamászás, bouldering, kajakozás és túrázás rejtelmeit. Míg Luca tériszonyát legyőzve a falmászást, addig Áron a vízi sportokat találta a legtesthezállóbbnak. Szabadidejükben bejárták a környéket és a tíz fokos tengerben való fürdőzésüket sem a kihűlés, sem a hömpölygő medúzák nem gátolták, sőt még a vízi mentő vizsgát is letették.
A természeti nevezetességeken kívül a brit sziget számos kisebb-nagyobb városát is megcsodálták, köztük Edinburgh-t és Londont. A hazaérkezésük után, a kezdeti kétségek ellenére, egyikük sem bánta meg, hogy belevágtak életük kalandjába. Noha nem szakmai munkát végeztek, a mindennapi rutinból kiszakadva, felfrissülve és motiváltan tértek vissza tanulmányaikhoz.
Számunkra nemcsak az izgalmas élmények voltak felejthetetlenek, hanem vakmerőségükről is tanúbizonyságot tettek, amikor úgy döntöttek, hogy kilépve a megszokottból, nekivágnak az ismeretlennek.
Az utazásról szóló beszámoló előadásukra sok hallgatótársuk csatlakozott, és bízunk benne, hogy a következő eseményre is hasonlóan szép számban eljönnek.
Következő tervezett előadás időpontja november 13-a kedd, melyre változatlanul várunk minden kíváncsi, utazás iránt érdeklődő, vagy csak kikapcsolódásra vágyó hallgatót és tanárt!
A beszámolót köszönjük a Szervezőknek.