Dr. Nagy István miniszter úr Államalapító Szent István Ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Dr. Könyves László Péternek, az Állatorvostudományi Egyetem Állathigiéniai, Állomány-egészségtani Tanszékének vezetőjének Tolnay Sándor Díj elismerést adományozott.
A díjat Dr. Könyves László a hazai állatorvosképzés előre mozdítása érdekében az állathigiénia és állomány-egészségtan területén kifejtett kimagasló kutatási, illetve magyar és angol nyelven folytatott magas színvonalú oktatási és gyakorlati tevékenységének elismeréseként vehette át.
Első szent királyunk az önálló, keresztény magyar állam alapjait erős törvényekkel, önálló egyházi szervezettel és határvédelemmel biztosította – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartott kitüntetés-átadó rendezvényen, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, pénteken.
A tárcavezető kiemelte, a nemzeti ünnep alkalmából köszöntenünk kell mindazokat, akik kiváló és példaértékű szolgálatukkal járultak hozzá az Agrárminisztérium feladatainak ellátásához és a magyar mezőgazdaság gyarapodásához.
Dr. Könyves Lászlónak a kitüntetéshez ezúton is gratulálunk, munkájához további sok sikert kívánunk!
Forrás: kormany.hu
A teljes cikk ide kattintva érhető el.