A Szerelmes Földrajz című műsorban egy-egy jelentős magyar személyiségnek nem csak a portréját láthatjuk, hanem életének kedves és meghatározó helyszíneit is, legyen ő a művészet, a politika, a közélet vagy a tudomány világának képviselője.
A Szerelmes Földrajz legújabb augusztusi részében Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem Széchenyi-díjas rektora kalauzolja végig jó barátját és kollégáját Dr. Bartha Tibor nemzetközi rektorhelyettest az általa kiválasztott „szerelmes” tájakon.
„Gyermekkori élményeim egész életemben meghatározók voltak. Ezért is megyünk először Mosonmagyaróvárra. A lovardába, a Mosoni-Dunához, az Agrártudományi Egyetemre, ahol édesapám nyomdokaiba léphettem. A másik kedves helyszín Velem, ahol a nyaralónk áll, amelyet édesapámmal ketten építettünk az erdő szélén. Itt tudok igazán pihenni, kikapcsolódni. Ellátogatunk Kőszegre is, amely szintén nagyon közel áll a szívemhez. Természetesen Budapest is fontos város az Állatorvostudományi Egyetemmel, ahol 1973 óta időm nagy részét töltöm. Útitársamnak barátomat, Bartha Tibor professzort választottam, aki egykor tanítványom volt, most pedig kollégám, helyettesem lett, és végigkövette életem alakulását.” – hangzik el a műsor bevezetőjében.
A teljes adás megtekinthető ide kattintva.