Default view
Hírek A Magyar Natúrpark Szövetség és a Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület közös, „Együtt a fiatalokért!” projektje keretében szakmai műhely zajlott Kőszegen

A Magyar Natúrpark Szövetség és a Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület közös, „Együtt a fiatalokért!” projektje keretében szakmai műhely zajlott Kőszegen

A projekt célja, hogy a hazai natúrparkok és más, vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezetek fiatalok szemléletformálásával, környezeti neveléssel kapcsolatos jó gyakorlatai összegyűjtésre kerüljenek, és a fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára olyan módszertani ajánlások szülessenek, melyek segítségével a szakemberek elősegíthetik a fiatalok, vidéken, helyben való boldogulását, helyi lehetőségeik jobb kihasználását.

Az Együtt a fiatalokért! c. projekt (EFOP-5.2.2-17-2017-00017) szakmai műhelyei során számos szakértő segíti a munkát, a projekt megvalósításában részt vesz az Osztrák Natúrpark Szövetség, az Erdélyi Kárpát Egyesület (Románia), a Dunamente Helyi Akciócsoport (Szlovákia) és az Ipoly Unió (Szlovákia) is, valamint számos hazai civil szervezet, oktatási intézmény.

A kőszegi rendezvényen előadást tartott dr. Cserhalmi Dániel, az Állatorvostudományi Egyetemen oktató egyetemi docens. Előadásában az évek óta megrendezésre kerülő VetHike programot mutatta be. A program alapvetően egy ötnapos, a Kéktúra vonalán megvalósuló túra, kb. 20 egyetemista részételével. A túra célja a közösségszervezés, a fizikai nehézségek árán szerzett összetartó élmény és természetesen az ismeretszerzés.

Számomra jól eső érzés, hogy az öt éve indult kezdeményezésünk híre egyre több helyre eljutott és példaként lehet bemutatni, mint a túrázást és az országos kéktúra népszerűsítését népszerűsítő programot. Jó lenne, ha más egyetemeken is elindulna valami hasonló, sőt, akár közösen is tudnánk ilyen jellegű túrákat szervezni, ami tovább segíthetné a felsőoktatásban részt vevő egyetemek és hallgatók együttműködését is.” – mondta Cserhalmi.

Az Állatorvosi Vándortúráról itt olvashat bővebben.