Egy egyetem életében sok felemelő pillanat van, de ebből két esemény magasan kiemelkedik. Az egyik az évnyitó, amikor a frissen felvettek nagy tudásvággyal megjelennek az intézményben. Ez az egyetem, míg a diplomaátadó ünnepség a társadalom szempontjából jelentősebb, mondta köszöntőjében dr. Bódis József az Állatorvostudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén.
Az ünnepségen jubileumi díszokleveleket adtak át a 70, 65, 60 és 50 éve végzett állatorvosoknak illetve az őket képviselő hozzátartozóiknak. Nevükben Prof. dr. Somogyi Árpád akadémikus mondott köszönetet.
Az elsősök eskütétele után az állatorvosi tudományok doktorává avatták dr. Csivincsik Ágnest, dr. Gyetvai Bélát, dr. Gyuris Évát, dr. Losonczi Eszter Katát, dr. Mihalov-Kovács Esztert, dr. Nyerges-Bohák Zsófiát, dr. Szelényi Zoltán Viktort, dr. Szentpáli-Gavallér Katalin Ildikót és dr. Grant Colin McDonald-t.
Habilitációs okleveleket adtak át dr. Dunay Miklós Pálnak, dr. Farkas Orsolyának, dr. Gyuranecz Miklósnak, dr. Heinzlmann Andreának, dr. Kasza Gyulának, dr. Kis Jánosnak, dr. Kiss Dávid Sándornak, dr. Mátis Gábornak, Pásztiné dr. Gere Erzsébetnek, dr. Szűts Tamásnak és dr. Tarpataki Noémi Katalinnak.
A Szenátus Marek József Emlékéremben részesítette dr. Vörös Károly professzort a Belgyógyászati Tanszéken és Klinikán végzett több évtizedes oktatói, kutatói munkásságáért, kiemelkedő, nemzetközi értékű a belgyógyászati ellátásban speciális szakterületen, a kisállatok ultrahang-diagnosztikája, a kutyák és a macskák kardiológiája terén nyújtott szakmai tevékenységéért, továbbá a Doktori Iskolában végzett tevékenységéért.
Professor emeritus címet adományozott a testület dr. Szenci Ottó professzornak a Magyar Buiatrikus Társaság elnökének, az üllői nagyállatklinika, majd a haszonállat-gyógyászati tanszék vezetőjének a szülészet tantárgy oktatásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.
Címzetes egyetem docensi címet adományoztak dr. Kocs Mihály vendégelőadó részére a Lótenyésztés, valamint a Kinológia és macskatenyésztés tantárgyak évek óta magas színvonalú oktatói, valamint a szakdolgozatok konzulensi és bírálói tevékenysége elismeréseként.
Pro Universitate Arany Éremben részesült Baluka Csaba osztályvezető és Orosz Mária. Pro Arte Veterinaria érmet adományoztak dr. Börzsönyi Lászlónak.
A Dr. Hajdu Gusztáv alapítvány okleveleit a 2018/2019. tanévben elért tanulmányi eredményeik alapján Juhász Péter II., Gizella Hajnalka III., Pozsár Zsófia IV., Simonovics Erika V. és Kerek Ádám VI. évfolyamos hallgatók kapták.
A Royal Canin hallgatói ösztöndíjakat Kiss Annamária és Horváth Anikó Melinda nyerték el. Kimagasló tanulmányi eredményük és a közösségért végzett munkájuk alapján az emberi erőforrások minisztere nemzeti felsőoktatási ösztöndíjjal tüntette ki Zsinka Bernadettet, Schwarz Dóra Anettet, Kőszegi Hannát, Varga Bence Tamást, Bencsik Lucát és Pozsár Zsófiát.
Az ünnepségen közreműködött a Syrinx Állatorvosi Kamarakórus, vezényelt Tapodi Attila és Vadkerti Imre Külhoni Magyarságért díjas, felvidéki művész.
Beszámoló és képek: Balázs Gusztáv