Mintegy 30 ország állatorvos kutatóival és zoológusaival működik együtt, kilenc ezoterikus, többségében a buddhista világnézethez és valláshoz kapcsolódó könyvet fordított és szerkesztett dr. Hornok Sándor egyetemi docens, a Parazitológiai és Állattani Tanszék vezetője. Kutatási területe a kullancsok és más vérszívó ízeltlábú vektorok, valamint az általuk közvetített kórokozók területi-szezonális előfordulása, állat- és humán egészségügyi jelentősége. Az oktatásban a rendszertani megközelítést pártolja. A sors kifürkészhetetlen szeszélyével magyarázható, hogy Utrechtben nemcsak a PhD fokozatot szerezte meg, hanem – kalandfilmbe illő fordulatként – egy antikváriumban a világlátását is megváltoztató könyvre bukkant.

  – Tanszékvezető úr útja honnan vezetett az Állatorvostudományi Egyetemre?

– Budán, a II. kerületben nőttem fel, műszaki végzettségű szülők gyermekeként, akik biztosították számomra, hogy a lehető legtöbbet tanuljak. Így kitűnő tanuló lettem az általános iskolában. Már akkor megfogalmazódott bennem a terv, hogy állatokkal szeretnék foglalkozni. Közel voltak a budai hegyek, ahová gyakran kirándultam, s az állatvilág közelébe kerültem.

Sikerült bejutnom egy erős középiskolába, az Árpád Gimnáziumba, ahol viszont nem volt biológia szak. Emelt szintű matematikaképzést kaptam, többször is szerepelt a nevem az e téren legendás Középiskolai Matematikai Lapokban. Mégis kitartottam a zoológus pálya elképzelése mellett, amíg édesapám azt nem javasolta, hogy inkább állatorvos legyek, mert az biztosabb egzisztenciát ígér. Elfogadtam a tanácsát, és neki köszönhetem, hogy olyan kiváló szakember készített fel a felvételire, mint néhai dr. Medveczky István, a Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék egyetemi docense, akinek az édesapjával volt jó barátságban. 1987-ben maximális pontszámmal vettek fel.

  – Az István utcában is ment minden, mint a karikacsapás?

– Az egyetemen már nem voltam kitűnő tanuló, viszont kitűnő évfolyamba kerültem. Számos híres állatorvos végzett közöttünk, mint például dr. Nusser Zoltán neurobiológus, az MTA tagja. Élénk közösségi életet éltem, szerepeltem az Equus Napokon vicces hírek, versek elmondásával, ami népszerűséget szerzett számomra a hallgatótársak között. Az egyik alkalommal dr. Kassai Tibor professzor, a Parazitológiai Tanszék akkori vezetője jött oda gratulálni – még nem a szakmai teljesítményemhez.

1990-ben lehetőség adódott rá, hogy az évfolyam egy hallgatója cseregyakorlat révén egy évet az Egyesült Államokban töltsön kisállat klinikán. Jelentkeztem, és hallgató társaim megszavazták, hogy én utazhatok Clevelandbe. Így hát egy évre megszakítottam a tanulmányaimat. Elhatároztam, hogy ezen az amerikai klinikán gyűjtöm össze a szakdolgozatom anyagát az ott kezelt több, mint ezer daganatos kutya és macska esetéről. Már ekkor levelezni kezdtem dr. Dobos-Kovács Mihállyal, a Kórbonctani és Igazságügyi Tanszék tanárával, hogy nála készíthessem el a diplomamunkámat. Hazaérkezve megerősödött bennem az elhatározás, hogy a kisállat-praxis helyett a kutatást válasszam. A parazitológiához orientálódtam, mert azt alkalmazott zoológiának tekintettem. 1992-ben Kassai professzor felajánlotta, hogy egy hét hónapos Tempus ösztöndíjjal az Utrechti Egyetemre utazzak az Állatorvosi Kar Parazitológiai és Trópusi Állatbetegségek Tanszékére, amit dr. Albert Cornelissen professzor vezetett, és ott immun-parazitológiai tanulmányokat folytassak. Természetesen ezt a lehetőséget sem hagytam ki, így másodszor is évet halasztottam. Ebből az útból pedig tudományos publikáció is született. Állatorvos diplomámat 1994-ben vehettem át.

  – És maradt az egyetemen.

– Akkor már dr. Varga István professzor állt a Parazitológiai Tanszék élén, és tudomásomra jutott, hogy PhD témát írt ki kriptosporidiózis betegség kutatására, amire sikerrel jelentkeztem. Megkérdeztem témavezetőmet, hogy nem foglalkozhatnék-e vérélősködő egysejtűekkel, babéziákkal is, de akkor erre nem volt lehetőség. Társ témavezetőm az Utrechti Egyetem professzora, dr. Albert Cornelissen lett. 1998-ban a magyar állatorvosok közül elsőként védhettem meg a disszertációmat a holland városban.

Utrecht mással is bevéste magát a szívembe. Tanulmányaim alatt, miközben megálltam a helyemet a kutatásaimban, szabadidőmben egy antikváriumba is benyitottam. A vallásfilozófiai könyvek polcán találtam rá az ókori irodalom egyik legismertebb szereplője, Hermész Triszmegisztosz összegyűjtött tanításait tartalmazó fénymásolt kötetre. Ez a mű vezetett be a metafizikai gondolkodás világába. Ekkor szembesültem azzal, hogy nemcsak természettudományos, hanem metafizikai igazságok is léteznek a világban. S míg az előzőeket olykor pár év múlva megcáfolják az újabb tudományos eredmények, az utóbbiak jóval időállóbbak. A matematikához hasonlóan, amely „kozmikus nyelv”, tértől és időtől függetlenül megállják a helyüket és akár az állatok gyógyításával kapcsolatos kutatásokkal is össze tudom azokat kapcsolni. Ezen az úton haladva jutottam el a buddhista filozófiához. Kilenc könyvet fordítottam le magyarra, közülük több kötelező olvasmány az ELTE tibeti szakán. Bár gyermekkoromtól katolikus vagyok, a keleti filozófiák nagyon közel állnak hozzám.

  – Kutatói szemléletét is megváltoztatta az antikváriumban tett látogatás?

– Igen! Nem akartam többé beállított állatkísérleteket végezni. A buddhista hagyomány szerint, ha valaki hasznot húz egy állat halálából, az rossz karmát eredményez. Ezért abbahagytam azt a munkát, aminek során csirkéken kísérleteztem és a végén levágták őket. 2000-2004-ig nem írtam tudományos cikket. Amikor e kihagyás után elkezdtem a posztdoktori kutatásomat, elővettem a régi ötletemet és a kullancs és más vérszívó ízeltlábú vektorok és az általuk közvetített kórokozók tanulmányozásának irányába fordultam. S mivel a babézia és a kullancs is parazita, úgymond két legyet ütöttem egy csapásra. Nagyon széles körű kutatásba kezdhettem, amihez ma már közel 30 országban vannak partnereim. Munkámnak ehhez a szakaszához dr. Farkas Róbert professzortól kaptam nagyon sok segítséget. Büszkén mondhatom, hogy 3 évtized alatt 3 tanszékvezető elődöm támogatását élveztem.

  – Most egy újabb mérföldkőre készül, hiszen benyújtotta az MTA doktori értekezését.

– Várhatóan 2020-ban védhetem meg a disszertációmat, amihez mintegy 20 ezer kullancsot gyűjtöttem és vizsgáltam meg munkatársaimmal. Persze néha előfordult, hogy belém fúródtak. Ilyenkor jól jött dr. Janisch Miklós tanácsa, amit tanszéki szobatársaként hamar megtanultam, hogy ha a kullancsokat három órán belül eltávolítjuk a testünkből, akkor jó eséllyel nem fertőződünk meg.

  – Dolgozatában olvastam, hogy a földkerekségen mintegy 900 kullancs- és óvantagfaj ismert. Kettő különösen kedves az ön számára, hiszen ezeket a tudomány számára új fajokként fedezte fel.

– Az elsőhöz a föld mélyébe kellett ereszkednünk a pilisi Ariadne-barlangrendszerben. Mindaddig Európában két denevéren élősködő kullancsfajt ismertünk. Az új, Ixodes ariadnae névre keresztelt fajt a Leánybarlang egyik termében gyűjtöttem 2013-ban. A kutatásban egyetemek, kutatóintézetek és civil szervezetek munkatársai is részt vettek.  A másik faj egyedét nem én gyűjtöttem. Vietnámból került elő és a Himalája barlangjaiban is előfordul – éppen azon a vidéken, ahol azok a szentek éltek, akik életéről írt könyveket fordítottam. Vietnámi és japán kutatókkal együttműködve írtam le új fajként 2016-ban az Ixodes collaris-t, amely a pilisihez hasonlóan önálló rendszertani státuszt érdemelt.

  – Mire terjedt még ki az MTA doktori értekezés?

– A vizsgálatok célja az volt, hogy hozzájáruljanak a kullancs- és óvantag-fajok, az általuk közvetített bakteriális és egysejtű kórokozók rendszertana, tér- és időbeli előfordulási és terjedési mintázata, továbbá a kapcsolódó ökojárványtani tényezők ismeretéhez.

Olyan, a hétköznapi emberek számára is érdekes eredményekre jutottunk, mint például, hogy a kora tavasszal gazdát kereső fajok aktivitási csúcsát a hirtelen emelkedő téli hőmérséklet akár 1-2 hónappal előrébb hozhatja; az autópálya, mint mesterséges barrier (akadály) hatással van a kullancsok és az általuk közvetített kórokozók helyi előfordulására; a hazánkba vonuló madarak „egzotikus” kórokozókat hozhatnak be: nemcsak délről, de akár kelet felől is.

  – A kullancs napjaink első számú közellenségei közé került. Ön szerint lehet egy ilyen atkaféle szép is?

– Ha csupán magát a kullancsot nézzük, s eltekintünk attól, hogy akár a haszonállatokat, akár a kedvtelésből tartott állatokat súlyosan megbetegíthetik az általa hordozott vírusok és baktériumok, igen! Ilyenek például a Hyalomma csoport kullancsai. Egyedeiknek kékes-barna a pajzsa, piros-sárga tarkázott a lába. Dr. Horváth Gáborral elsőként azonosítottunk Somogy megyében két kifejlett afrikai Hyalommát. Ezek madárral jöttek ide fiatal stádiumban, lepottyantak és átvedlettek adulttá. Az eredendően egy etiópiai régióhoz köthető kullancsokat szarvasmarhán találtuk. Persze, ha az emberbe fúródik, nem az esztétikai élmény számít, hanem az, hogy minél hamarabb szabaduljunk meg tőle.

  – Mit tanácsol a laikusoknak a megelőzéshez?

– A helyi populációk fennmaradásához megfelelő nedvességtartalom szükséges, ehhez pedig az kell, hogy a területet dús aljnövényzet borítsa. Kiskertben tehát arra kell törekedni, hogy a füvet rendszeresen nyírjuk. Ezért nincs például a Városligetben kullancs, viszont a Népliget már tele van vele. Nem túl nagy telken egy fehér törülköző végighúzásával is lehet ritkítani ezeket az atkaféléket, figyelve rá, hogy fél-egypercenként fordítsuk fel, s szedjük le a rá ragadt példányokat.

Autópályák pihenőiben jelentősen nagyobb gyakorisággal fordulhatnak elő Lyme-kórt okozó borréliával fertőzött kullancsok, mivel ezek a területek elzártak az őzektől, szarvasoktól (például az M3-as autópálya kisbagi pihenőhelyénél). Különösen vigyázni kell ilyen helyeken a kutyák sétáltatásával.

Kirándulásokon arra kell ügyelni, hogy a zoknit ráhúzzuk a nadrágra, elkerülendő a kullancsok bemászását a nadrág alá. Célszerű világosabb ruhát magunkra ölteni, mert azon egyből észre lehet venni a megjelenésüket. Számolni kell azzal, hogy bizonyos fajok egy-két méter magas ágakon várják a preferált gazdák érkezését, s rövid ujjú ingbe, pólóba is könnyen belemásznak.

  – Lehet-e különbséget tenni hasznos és káros paraziták között? Az állatorvosi gyakorlatban milyen érdekességei vannak a védekezésnek?

– A hasznos parazita kifejezés egy-fajta oximoron, hiszen a parazita elvileg minden esetben károsítja a gazdaszervezet, mivel annak erőforrásait vonja el. Mégis érdemes erről beszélni, mivel adott esetben előfordulhat, hogy az élősködő, és amin vagy amiben élősködik, egyfajta egyensúlyi állapotba kerül. A kutyákat megfertőző babézia az egyik legfontosabb egysejtű parazita. Akár voltak bevezető tünetek a kutyában, akár nem, kialakulhat olyan fertőzöttség, ami nem jár tünetekkel, de amíg fennáll, a kutya védett egy újabb babézia fertőzéstől. Ha az állatorvos ezt nem mérlegeli, s kiirtja a parazitát, megszüntetheti ezt az úgynevezett premunitív védettséget és a következő fertőzés már nem biztos, hogy jóindulatú lesz. A meggondolatlan kezelés elősegítheti a számunkra kedvezőtlen genetikai változatok túlélését is és a gyógyszer rezisztencia terjedését.

Nagyon érdekes jelenség, hogy az ízeltlábúak legtöbbször meg sem betegszenek az olyan kórokozóktól, amiket terjesztenek. Ha viszont mint vektorok közvetítik e kórokozókat magasabb rendű gerincesekbe, azokat akár halálosan is megbetegíthetik. Ennek oka, hogy az ízeltlábúakkal molekuláris kölcsönhatásba kerülő kórokozók kénytelenek alkalmazkodni aktív terjesztőikhez, így a rendszertanilag távoli gerincesekhez már nem tudnak.

  – Tanszékvezetőként milyen hagyományok folytatását tekinti fontosnak?

– Az oktatásban a rendszertani megközelítés híve vagyok. Elsőként azt tanítjuk meg, hogy melyik állatcsoport melyikkel áll közelebbi vagy távolabbi rokonságban. Ez a módszer elősegíti a majdani gyakorló állatorvos diagnosztikai munkáját. A kórokozók általában a rendszertanilag közelebb álló fajokat fertőzhetik meg. Másutt szervrendszerenként tanítják a parazitákat, például sorra veszik a gyomorban élősködőket. Ez nagyon jó szintézise az ismere-teknek, mi is tanítjuk, de szerintem hasznosabb, hogy ha ennek a tudásnak rendszertani az alapja.

Dr. Hornok Sándor a feleségét is a buddhizmusnak köszönheti. Az ezredfordulón vett egy telket Tar községben, ahol 1992-ben épült fel a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark és a Békesztúpa, amelyet Őszentsége a Dalai Láma szentelt fel és a világvallások képviselői is megáldották.  A Budapest-Hatvan vasútvonalon látta meg jövendőbelijét, aki Hatvanban ugyanarra a salgótarjáni vonatra szállt át. Megszólította, megismerkedtek. Kiderült, mindketten ugyan-abba a faluba utaznak, sőt, a lány a telkével szomszédos utcában lakik. Összeházasodtak. Jelenleg kislányukkal, továbbá egy svájci fehér juhászkutyával, valamint egy nyúllal Budapesten laknak, de gyakran járnak a nógrádi tájon. Az egyetemi docens két évig tanult írni és olvasni tibeti nyelven, s amikor eljutott Indiába, az ottani lámák megállapították róla, hogy gyorsabban írt tibetiül, mint ahogyan ők.