Mosolyok és könnycseppek nem zárják ki egymást. Ruff Alexandra örömtől kicsattanó arca (az aulától a parkon át az előadótermekig kísértem figyelemmel a menet élén) számomra az idei ballagás jelképe marad. De azt a könnyárt elindító meghatottságot is át tudom érezni, ami az Országos Állategészségügyi Verseny végén tört rá. Igen! A fiatalon elért első sikerek élményei egy egész szakmai pályafutásra kihatnak.  A 11. féléves állatorvostan-hallgató a lapunknak adott interjúban elmondja, amióta beszélni tud, a családban tudják róla, hogy állatorvos akar lenni. De sosem tette fel a kezét, amikor előadásokon az oktatók megkérdezték, ki milyen szakterületen, illetve milyen állatfajjal szeretne foglalkozni. Azt vallja ugyanis, hogy ebben a hivatásban a terület választja az embert.

Bár az István utcában megszerezhető állatorvosi diploma mindenkinek egyforma, mégis mindenki másképp lesz állatorvos. Ön milyen úton érkezett az alma materbe?

Félig sváb, félig erdélyi családból származom. Móron születtem és a mai napig ez a város a lakóhelyem, de aki találkozni szeretne velem, az inkább Budapesten keressen.

Mór sokak számára ismerős lehet, hiszen itt született dr. Zimmermann Ágoston is, aki szakmánk területén elismert állatorvos, bölcsészdoktor, egyetemi tanár volt. A róla elnevezett általános iskolában kupálódtam ki, így már korán jó alapokat kaptam. Ha visszagondolok ezekre az évekre, mindig fülemben cseng iskolám jelmondata, melyet névadónk édesapjától hagyott örökül ránk: “Spare, lerne, leiste was, dann haste, kannste, biste was” – ‘Takarékoskodj, tanulj, tégy meg mindent, akkor lesz valamid, tudsz valamit, leszel valaki.’

Ha nem szakmai vonalon keresgélünk, akkor fontos megemlíteni, hogy ez a kisváros saját borvidékkel rendelkezik és a jól ismert Ezerjó hazája.

Azon kevesek közé tartozik, akik nem itt kezdték a felsőfokú tanulmányaikat. Előbb Veszprémben tanult a Mérnöki Karon… 

… pedig rám is érvényes az ezen az egyetemen oly gyakori válasz: amióta beszélni tudok, a mi leszel, ha nagy leszel? kérdésre kétséget nem tűrő határozottsággal vágtam rá, hogy HÁÁÁT ÁLLATORVOS! (mi más?) Hiszen mindig vonzódtam az élőhöz, a természethez. Nagymamámnál rengeteg állat volt, akiket szívesen gondoztam és nem tudtam tőlük elszakadni.

Pályaválasztásomat ennek ellenére egy dűlőutas kitérő szimbolizálja, amikor is a kocsink a főútról egy vízmosásokkal teli kavicsos útra téved, aztán a végén csak visszatalál az autóútra.

Maximalista családból származom. Szerintem minden fiatal életében elérkezik egy olyan pont vagy szakasz, amikor elbizonytalanodik a döntésében. Ez engem éppen a felvételi jelentkezési lapok leadásánál ért el. Gyökeresen megváltoztattam a hozzáállásomat, hogy azt az utat válasszam a Bakony fővárosában, amelyen járva biztos voltam a sikerben, és amelyen évfolyamtársaim közül is többen velem tartottak. Az első egyetemi évben még küzdöttem a bennem tomboló viharral, hogy ugyan miért jöttem ide, teljesen más világ, mint amilyen én vagyok. Aztán elmentem egy gyárlátogatásra, amin egyértelművé vált számomra, hogy a vegyészmérnöki munkát nem tudnám egész életemen át folytatni.

Milyen tanulságot vont le ebből a dűlőútra tévedésből?

Azt, hogy nem szabad feladnunk az álmunkat, mert az ahhoz vezető út lehet nagyon nehéz, de az erőfeszítések megtérülnek. Mindinkább ezt láttam, ahogyan kiértem a bozótosból a tisztásra. Személyiségem fejlődésében nagy szerepet töltött be a másfél veszprémi év. Nem bántam meg, hogy ott kezdtem, ezzel lettem azzá, aki ma vagyok, az ott kötött barátságok pedig a mai napig tartanak.

A következő jelentkezésem zökkenőmentes volt. Bejelöltem az akkor még Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karát, s mivel csak kémiából volt emelt szintű érettségim, megírtam mellé a biológiát is és 2014-ben felvettek. Ezután egyértelmű lett számomra, hogy nem fogok többé megfutamodni.

Az egyetemi évek alatt mely állatgyógyászati terület kezdte különösen érdekelni?

Előadásokon az oktatók nagyon sokszor felteszik azt a kérdést, hogy ki milyen szakterületen, illetve milyen állatfajjal szeretne foglalkozni. Én ilyenkor sosem tettem fel a kezemet, mert azt vallom, hogy ebben a hivatásban a terület választ minket. Meg kell vizsgálni, hogy miben vagyunk jók. Hiába szeretnék sebész lenni, ha ügyetlen a kezem és nagyon remeg, illetve például egy vidéki kisállat praxis esetén is sokkal könnyebben lehet pácienseket szerezni, ha valakinek jó a kommunikációs készsége.

Jelenleg főként a sertés ágazat, illetve a hatósági munka iránt érdeklődőm, de nálam még semmi sincs kőbe vésve. Nem vetettem el az egyetemi karrier lehetőségét sem.

Milyen sikerélményekre tett szert?

Leginkább az Országos Állategészségügyi Versenyt emelem ki. Ennek a rendezvénynek a létrehozása volt számomra a legnagyobb siker és ez hozta a legtöbb élményt közösségünknek. A döntő után olyan jó érzés fogott el, hogy elsírtam magamat.  Rengeteg dicséretet és pozitív visszajelzést kaptunk és ma már egyetemünkre járnak azok a diákok, akik velünk vetélkedtek az elmúlt két évben.

Tanulmányi sikerként főként az utolsó komoly vizsgaidőszakot említeném.

Könnyen tanul?

Őszintén bevallom, az a képesség, hogy órákig egy helyben ülve képes legyek olvasni, memorizálni, hiányzik belőlem. Volt olyan időszak, amikor könnyebben, volt, amikor nehezebben teljesítettem a követelményeket, de most már mondhatom, hogy a legnehezebb akadályokat leküzdöttem. A kitűnő érettségihez többnyire elég volt az órákon tanulni és a Pannon Egyetemen is kevés időt fordítottam a „délutáni” tanulásra. Pesten hamar rájöttem arra, hogy minél előbb meg kell ismernünk, ki milyen módszerrel tud könnyebben tanulni. Van, aki hangosan olvas és visszamondja a tananyagot. Van, aki csak magában, bezárkózva, egyedül, van, aki a könyvtárban, van, aki csoportban, van, aki tanulótárssal halad. Én az utolsó és legnehezebb vizsgaidőszakban ismertem fel, hogy a tanulótárssal való tanulás a legjobb és leghatékonyabb. Erdélyi Lucának ezúton is köszönöm, hogy együtt izzadtunk ebben a vizsgaidőszakban és most örömmel is gondolok vissza rá.

A ballagáson is sugárzott önről, hogy közösségben érzi jól magát.

Amiben lehetett, abban részt vettem az öt év alatt. A Szenátus hallgatói tagja, az Oktatási Bizottság tagja, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Szakmai Bizottságának elnöke, a kollégiumi Diákbizottság tagja, az Országos Állategészségügyi Verseny egyik főszervezője és persze kedves évfolyamom felelőse is vagyok.

Mi a feladata az EHÖK Szakmai Bizottságának?

Az hogy segítsen a hallgatóknak már tanulmányi idejük alatt megfelelő kapcsolatot kialakítani a leendő kollégákkal, a szakterületekkel és vonja be őket a szakmai közéletbe, konferenciákon, tanfolyamokon való részvétellel is.

Az idei Állásbörze kapcsán nyilatkozott arról, hogy ösztöndíjprogramok meghirdetését szorgalmazzák a munkáltatóknál.

Én is azok közé tartozom, akik egyetemi éveik alatt a tanulás mellett diákmunkával javítottak anyagi helyzetükön. Munkáltatói ösztöndíjak segítségével a szakmai előrehaladás még inkább összeköthető lenne a pénzszerzéssel. A gyakorlati félév rendszerének megváltozása nyomán pedig fontosnak tartottam, hogy felvegyük a kapcsolatot az olyan gyakorlatvezetőkkel, akik szívesen vállalnak hallgatót, illetve azokról adatbázist készítsünk, amely könnyen és gyorsan elérhető a hallgatók számára. Az új rendszerben ugyanis hatalmas szabadságot kaptunk, hiszen eddig egy előre megírt beosztás volt, ismert helyekkel, most pedig bővült a lehetőségek listája, néha a hallgatók is elbizonytalanodnak, hogy hova lenne érdemes menniük.

Az ötletek és az alapok tehát megszületettek a Szakmai Bizottságban, de ezeknek a megvalósítása már az „utódom” Sipos Eszter Sára feladata lesz.

Hogyan értékeli az immár másodszor megtartott Állatorvosi Állásbörzét? 

Nagyon jó ötletnek tartom és remek alkalomnak arra, hogy a munkáltatók és a leendő munkavállalók egymásra találjanak. Az egyik mottóm, hogy fejlődni mindig lehet, így jövőre biztosan bővíteném a kiállítást például „Hogyan írjunk jó motivációs levelet, önéletrajzot?”, „Hogyan beszéljek a telepvezetőkkel, gazdikkal?” előadásokkal, hogy ezzel is segítsünk a hallgatóknak. Magabiztos kiállást ad, ha elpróbálnak velünk néhány interjú szituációt, és a Magyar Állatorvosi Kamarával kapcsolatos előadások is érdekesek lehetnek egy-egy munkáltató prezentációja közben. Ezek megtartják a tömeget, hogy ne fusson mindenki haza egy negyedórás körbenézés után.

A tavaszi prezentációs napon Állat- és közegészségügyi reklámkampányok a tudatosabb hétköznapi életért, mindenkinek! címmel tartott előadást. Miért ezt a témát választotta?

Előadásom célja nem kutatómunkám bemutatása volt, inkább fel akartam hívni a figyelmet arra, amit szinte mindenki tud, azaz, hogy „az utca embere” mennyire nincsen tisztában az olyan veszélyes, akár hatalmas gazdasági kárt okozó tevékenységekkel, melyeket figyelmetlenségből akár ő is elkövethet.  Az előadást a manapság időszerű és nagy port kavaró afrikai sertéspestis köré építtetem. Mivel reményeink szerint az Országos Állatorvos Napon újra meghallgatható lesz, így nem is árulnék el egyelőre többet róla.

Az állatorvos-hallgatókat arról is könnyebb felismerni Pesten, hogy négylábúval sétálnak. Mit kell tudni az ön kedvencéről?

Borderemet Hope-nak hívják, ami reményt jelent. Véleményem szerint nagyon sokat képes adni az embernek egy kutya. Nem hiába vezetik be egyre több munkahelyen, hogy bevihetik az alkalmazottak a kedvencüket. Megnyugtat, kikapcsol, rosszkedv esetén instant segítséget nyújt, és feltétel nélkül szeret.

Mivel van egy 7 éves húgom és egy 17 éves öcsém, mindig kisgyerekekkel voltam körülvéve, rengeteget vigyáztam rájuk. Ugyanígy voltam a kutyákkal is, otthon mindig volt kutyánk és nem is egy. A családban egy ideig német dogokat, majd shih-tzukat tenyésztettünk. Mikor felköltöztem Budapestre és egyre kevesebbet jártam haza, támadt egy űr, amit semmilyen más hobbi, szabadidős elfoglaltság nem tudott betölteni. Ez az űr másodévben már őrjítő mértékeket vett. Szerintem mindenki kitalálja, mi lett a vége. A szülők számára ismert könyörgés, majd végül megkaptam az engedélyt. Először menhelyről szerettem volna kutyát elhozni, viszont mivel akkor még albérletben laktam Pesten, fontos volt, hogy ismerjem, nagyjából milyen tulajdonságai lesznek az állatnak. A border collie nagyon népszerű fajta, sportos, okos, mindenre kapható, könnyen tanítható, viszont én inkább csak olyan gazdáknak ajánlom, akik rendszeresen sportolnak vele, vagy terelésre, munkára használják. Családi kutyaként is betöltik a szerepüket, de abban ők nem teljesednek ki. Eszméletlen energiabombák.

Mi a legnagyobb kunsztja Hope-nak?

Az, hogy az első gólyaév híján elvégezte velem az egyetem legnehezebb részét és remélhetőleg februárban már azt mondhatom, hogy az egészet.

Mi a kedvenc szabadidős tevékenysége?

A szervezés! Hol versenyt, hol Equus napokat, hol „csak” évfolyam-találkozót.  Amikor a teljes kikapcsolódás a lényeg, akkor mindenképpen a természetet választom. Sokszor az is elég, ha kimegyek egy mezőre egy könyvvel a kezemben, ha erre nincsen idő, akkor aktív pihenésként imádok főzni – kedvenc ételem a tárkonyos tejfölös csirkeragu puliszkával. A 2017-es Equus napi tortaverseny kedvéért is felvettem a konyhai kötényt. Ilyen különleges alakú tortákat ritkán készítek, de ennek a versenynek köszönhetem, hogy megtanulhattam a fondanttal történő díszítés rejtelmeit.  Egy műtős felsőt készítettünk fonendoszkóppal. Egyébként a dobostorta a kedvencem. Új hobbimként pedig a jógát említem.

Hogyan képzeli el a jövőjét 10 év múlva?

Amikor fiatalabb koromban álmodoztam, úgy képzeltem el az életemet, hogy állatokat fogok tartani valahol vidéken, messze a város zajától és állatorvosként a környező telepek ellátásával keresem a kenyeremet. A mai világban ezt már nehéz lenne megoldani. Munka, család, szabadidő, nagyon nehéz háromszög és kicsit arra az interneten keringő képre hasonlít, amelyen 3 pont látható: 1. szociális élet, 2. tanulás/munka, 3. alvás – Válassz kettőt. Szerintem mégsem lehetetlen a három, ezért nem vetem el a lehetőségét.