Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Hírek Az ünnepek összetartó ereje erősíti az állatorvos közösséget

Az ünnepek összetartó ereje erősíti az állatorvos közösséget

Ismét az Állatorvostudományi Egyetem adott otthon az Országos Állatorvos Napnak 2019. október 18-án, ahol a neves előadók mellett az egyetem prezentációs versenyén résztvevő hallgatók is bemutathatták munkásságukat.

 A Magyar Állatorvosok Világszervezetének Tisztújító Közgyűlése és Nemzetközi Szakmai Konferenciájának keretében az Országos Állatorvos Napot idén ismét az Állatorvostudományi Egyetemen rendezték meg.

A Magyar Országos Állatorvos Egyesület (MOÁE) elnökeként Dr. Sótonyi Péter, az egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta az egyesület célja nemcsak az, hogy az állatorvosokat összefogja, hanem állandó, új tudományos ismeretekkel lássa el őket, szakmai szervezeteket hozzon létre, érdekérvényesítést gyakoroljon és könyveket adjon ki. Ebből nagyon sok feladatot a kamara időközben átvett, amely aktívan vesz részt továbbképzésekkel kapcsolatos munkában is.

Dr. Sótonyi Péter kiemelte, nagyszerű dolog, hogy van egy olyan szervezet – a Magyar Országos Állatorvos Egyesület –, amely valamennyi állatorvost lefedi, legyen az szolgáltató, hatósági vagy kutató állatorvos. A rektor úr azt is elmondta, az Aula mostani valójában valószínűleg utoljára adott otthont az Országos Állatorvos Napnak, hiszen jövőre megkezdődnek a munkálatok, amely során megépül egy összehasonlító orvostudományi kutató központ, illetve a kampusz egyes épületei is megújulnak. Mire mindez elkészül, fontos, hogy olyan kutatógárda is legyen az egyetemen, akik méltó képpen tudják képviselni a magyar állatorvostudományt.

Dr. Szieberth István, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének elnöke kifejtette, ne kérdőjelezzük meg, hogy állatorvos napra, állatorvos ünnepre szükségünk van. Mindannyian Tolnay Sándor köpönyegéből bújtunk ki, mindannyian az 1880-ban alakult MOÁE örökösei, részei vagyunk, és ezt magunknak is, a külvilágnak is évről évre meg kell erősítenünk, hogy ez így is maradjon.

Dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke beszédében megköszönte az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági esetekben a hatóság munkájának támogatását mind az egyetemen, mind az azon kívül dolgozó minden szereplőnek. Ez a segítség elengedhetetlen ahhoz, hogy határozottan, hatékonyan és kellő időben tudjon a hivatal fellépni a szükséges esetekben.

A köszöntőket követően az állatorvoslás aktuális és érdekes kérdésiről hallhattak a résztvevők az előadások során. Idén az egyetem diákjai is bemutatkoztak, az immár hagyománnyá vált prezentációs verseny résztvevő 10-10 percben mutatták be témáikat a hallgatóságnak.

 A Magyar Állatorvos Nap előadásai:

  • Gyuranecz Miklós: Fertőző betegségek hazai kutatásának lehetőségei a jövőben
  • Jerzsele Ákos: Az antimikrobiális rezisztencia terjedése és leküzdésének lehetőségei
  • Demjén Zsófia: A jövő kihívásai és várható trendek a kisállatorvoslásban
  • A jövő állatorvosai, az Állatorvostudományi Egyetem prezentációs versenyének résztvevői:
    • Ziszisz Árisz: Hogyan határozhatjuk meg a hüllők ivarát röntgenfelvétel segítségével?
    • Koleszár Balázs: Antibiotikum-rezisztens baktériumtörzsek előfordulása dankasirályok (Chroicocephalus ridibundus) bélflórájában
    • Fehér Sára: Új, hatékony kemoterápiás protokoll kidolgozása kutya lymphoma kezelésére COX-2 gátlószerekkel in vitro modellrendszeren
    • Tóth Adrienn Gréta: A nyerstej rezisztóm vizsgálata
    • Novinszky Petra: A Hévízi-tó elfolyó vizének hasznosítása lovak egészségmegőrzésében, rehabilitációjában a humán gyógyászati tapasztalatok figyelembevételével
    • Ruff Alexandra: ,,Kiabálnék, hallja meg a világ!”- hirdetések a mindennapokban
  • Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem rector emeritusa: Emberen végzett orvosbiológiai kutatások

Az előadásokat követően a résztvevők koszorúzással emlékeztek meg az 1956-os forradalom áldozatairól.

Képek: Vágvölgyi Zsolt