Az Aujeszky Aladár születésének 150. évfordulója tiszteletére október 9-én az egyetem aulájában megrendezett tudományos emlékülés egyben az állatorvosi hivatás ünnepe is volt, hiszen tartalmában kifejezte, hogy a tudomány képes a gyakorlat problémáira megoldást találni. Az előadók ismertették a tudós életútját és munkásságát, az Aujeszky-vírus kutatásának történetét, az állatgyógyászati vakcinák fejlesztésének mai feladatait, majd azokat a szakembereket köszöntötték, akik sokat tettek Magyarország 2015-ben elért Aujeszky-betegség mentesítéséért.
Dr. Sótonyi Péter rektor köszöntőjében elmondta, hogy Aujeszky Aladár az alma mater, a magyar tudomány, az egyetemes állatorvoslás és az egyetemes kultúrtörténet világhírű professzora a legnagyobbakkal együtt dolgozott e falak között a múlt század első harmadában. Köszönetét fejezte ki a társrendezőknek, a Magyar Sertésegészségügyi Társaságnak, a Ceva Phylaxia Zrt-nek és a Magyar Állatorvosi Kamarának, hogy az esemény helyszínéül az alma matert választották, amely az állatorvos közösség legerősebb kötőanyaga.
Magyarország egyik fő célkitűzése, hogy a kutatás és fejlesztés területén felzárkózzon a világ élvonalához. Ezt a feladatot az állategészségügy már teljesítette, és ma is őrzi elit ligás helyét, hangsúlyozta Bognár Lajos országos főállatorvos. Aujeszky Aladár azok közé tartozik, akiknek a nevét az idő, a sok használat nem elkoptatta, hanem kifényesítette. Az 1902-ben által leírt kór elleni küzdelemben világszerte ismerik. Hazánkban az Aujeszky-betegség mentesség elérése után a fenntartása igényli a hatósági állatorvosok felelősségteljes munkáját. Ennek jegyében a múlt évben több mint 125 ezer állat vizsgálatára került sor.
A 150 éve született tudós életét dr. Sótonyi Péter, az Aujeszky-vírus kutatásának történetét dr. Lomniczi Béla, a hazai mentesítés programját Szabó István, az állatgyógyászati vakcinák fejlesztésének mai területeit Tenk Miklós ismertette.
Az emlékülésen Aujeszky-emlékérem kitüntetésben részesítették dr. Vetési Ferenc emeritus professzort, majd az Aujeszky-betegség mentesítésért fáradozók részesültek kisplasztika elismerésben.
A nap Aujeszky Aladár szobrának koszorúzásával zárult az egyetem parkjában.
Balázs Gusztáv felvételei