Az Állatorvostudományi Egyetem lapja, az UNIVET a napokban megjelenő idei harmadik számában újabb rektori megbízása alkalmából Dr. Sótonyi Péter professzorral is készített interjút a lap főszerkesztője, Balázs Gusztáv.
Az egyetem vezetője a cikkben elmondja, „a legnagyobb feladatomnak azt tartom, hogy olyan kutató és oktató gárda alakuljon ki, amely képes az egyetem új aranykorát megteremteni. Azt szeretném elérni, hogy mire az általunk elindított óriási értékű építkezések befejeződnek, a csodálatos infrastruktúrát világszínvonalú tudományos műhelyek használják, növelve a hazai kutatások nemzetközi beágyazottságát. Ehhez meg kell találnunk és meg kell nyernünk azokat az embereket a nagyvilágból, akik közel állnak a legmagasabb nemzetközi elismerésekhez, és akiket majd követnek a posztdoktorok, a PhD hallgatók. Szerencsére abban a helyzetben vagyunk, sikeres pályázataink, ötszáz magyar és mintegy ezer külföldi hallgatónk révén is, hogy mindenkit fel tudunk venni, aki tehetséges és itt akar oktatni és/vagy kutatni. Mindent meg is teszek azért, hogy felismerjük, megtaláljuk ezeket a fiatalokat”.
A Portré rovat ezúttal dr. Hornok Sándor egyetemi docenssel, a Parazitológiai és Állattani Tanszék vezetőjével és Ruff Alexandra végzős állatorvos-hallgatóval közöl interjút.
Dr. Hornok Sándor örömmel számol be arról, hogy három évtized alatt három tanszékvezető elődje támogatását élvezhette. Az MTA doktora címre benyújtott értekezéséhez széles körű együttműködésben végzett kutatásai során olyan, a hétköznapi emberek számára is érdekes eredményekre jutott, mint például, hogy a kora tavasszal gazdát kereső kullancs fajok aktivitási csúcsát a hirtelen emelkedő téli hőmérséklet akár 1-2 hónappal előrébb hozhatja; az autópálya, mint mesterséges barrier (akadály) hatással van a kullancsok és az általuk közvetített kórokozók helyi előfordulására; a hazánkba vonuló madarak „egzotikus” kórokozókat hozhatnak be: nemcsak délről, de akár kelet felől is.
Előadásokon az oktatók nagyon sokszor felteszik azt a kérdést, hogy ki milyen szakterületen, illetve milyen állatfajjal szeretne foglalkozni – nyilatkozza Ruff Alexandra. – Én ilyenkor sosem tettem fel a kezemet, mert azt vallom, hogy ebben a hivatásban a terület választ minket. Meg kell vizsgálni, hogy miben vagyunk jók. Hiába szeretnék sebész lenni, ha ügyetlen a kezem és nagyon remeg, illetve például egy vidéki kisállat praxis esetén is sokkal könnyebben lehet pácienseket szerezni, ha valakinek jó a kommunikációs készsége. Jelenleg főként a sertés ágazat, illetve a hatósági munka iránt érdeklődőm, de nálam még semmi sincs kőbe vésve. Nem vetettem el az egyetemi karrier lehetőségét sem.
Az újság részletesen beszámol a tanévnyitó ünnepélyről, képriportot közöl a Dolgozói-hallgatói Ökörsütésről és Piknikről, továbbá a VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnapról.
Az UNIVET újság 32 oldalon jelenik meg, első alkalommal 6 oldalnyi angol nyelvű tartalommal, és az egyetem megszokott pontjain lesz elérhető.
Szerző: Balázs Gusztáv, az UNIVET újság főszerkesztője