Aditya Daniel Jha hosszú utat tett meg, míg Indiából Új-Zélandon keresztül egy véletlennek köszönhetően Budapestre került, hogy állatorvosi tanulmányokat folytasson. Olvassa el interjúnkat végzős hallgatónkkal, korábbi ISC elnökünkkel.

Mesélj a gyerekkorodról. Miért döntöttél úgy, hogy állatorvos leszel?

Indiában, Mumbaiban nőttem fel, ami egy hatalmas város, de mindig tartottunk állatokat. Mindig volt legalább egy kutyánk otthon. 10 év körüli lehettem, amikor egy farmon lovagolni kezdtem, ekkor szerettem meg igazán az állatokat és döntöttem úgy, hogy velük szeretnék majd foglalkozni.

 Mit csinálnak a szüleid?

Az édesapám nyugdíjas, korábban hajóskapitányként dolgozott. Két évvel a születésem után megalapította a saját vállalatát, ami hajók üzemeltetésével foglalkozott. Édesanyám festőművész. Jelenleg egy Mumbaihoz közeli városban élnek.

Szóval nincs állatorvos a családodban?

Nincs. Az apai nagymamám orvos, az Egészségügyi Világszervezetnek dolgozott. A családomban senki sem foglalkozott állatokkal hivatásszerűen, szimplán csak szeretjük őket. Amikor elmondtam a szüleimnek, hogy állatorvos szeretnék lenni, akkor mindenben támogattak. Édesanyám már azelőtt tudta, hogy állatokkal fogok foglalkozni, mint én – legalábbis szereti ezt mondani.

Elég messze vagyunk Indiától, hogy kerültél Budapestre?

Miután Indiában befejeztem a tanulmányaimat felvettek Új-Zélandon a Massey Egyetemre. Itt két évig mezőgazdasági alapszakra jártam, lovakkal foglalkozó szakirányon, de nem igazán tetszett.

Miért nem?

Sokat foglalkoztak az agrárüzleti és a közgazdasági vonallal, amit nem igazán értettem. 2013-ban az egyik mentorom Indiából, Dr. Ravi Reddy – ő volt az elnöke akkoriban a Lógyógyász Állatorvosok Világszövetségének – felhívott és mesélt nekem erről az egyetemről. Akkor zajlott a Világszövetség éves konferenciája Budapesten az Állatorvostudományi Egyetemen. Egy héttel később jelentkeztem, egy hónappal később pedig levelet kaptam, hogy felvettek, úgyhogy otthagytam Új-Zélandot és ide jöttem. Ha Dr. Ravi Reddy nem hív fel, akkor nem is tudtam volna erről az egyetemről. Nagyon örülök neki, hogy végül így történt.

Miért szerettél volna külföldön tanulni?

Az indiai állatorvosi képzés nagyon különbözik attól, ami itt van. Az is jó, de szerettem volna megtapasztalni, hogy milyen más országokban tanulni, ezért mentem Új-Zélandra, majd jöttem ide, Magyarországra. A középiskolában IB-t tanultam és amit akkoriban még nem tudtam, hogy ezután kicsit nehezebb belépni egy indiai programba, így végül könnyebb külföldre menni és ott tanulni. Egész életemben angolul tanultam, így a nyelv sem volt akadály. A magyar oktatási rendszer nagyon hasonlít az indiaihoz abban a tekintetben, hogy mennyire formális, így ezt is hamar megszoktam.

Mennyire volt nehéz Budapesten élni, ilyen távol a családodtól?

Sohasem volt problémám azzal, hogy máshol éljek. Nyaranta egy farmon dolgoztam a városon kívül, ilyenkor hosszabb ideig voltam távol az otthonomtól. Nem igazán kedvelem a városokat, mindig jobban szerettem a farmon lenni. Aztán 17 éves koromban elmentem az egyetemre. Valójában nagyon élvezem, hogy egyedül élhetek.

És mit gondolsz Budapestről?

Ó, imádom ezt a várost. Ez az utolsó hónapom itt és még nem vagyok kész arra, hogy elmenjek. Ez a város az otthonommá vált és nagyon szomorú vagyok, hogy itt kell hagynom. Próbálom kihasználni a hátralévő időt és minél több mindent csinálni.

Mi a helyzet az egyetemen folyó diákélettel? Nehéz volt beilleszkedni?

Nagyon élveztem a diákéletet itt. A vizsgák nehezek, az egyetem maga nagyon nehéz, dehát az állatorvosképzés ilyen, senki sem gondolja, hogy könnyű lesz. Mindig szerettem volna aktív szerepet játszani a hallgatói életben, ezért első évben csatlakoztam a Külföldi Diákok Szervezetéhez. 2016-ban megváltoztattuk a nevét Nemzetközi Hallgatói Bizottságra (ISC), akkoriban én voltam az elnök. Szerencsés voltam, hogy már az első év során minden kurzuson voltak barátaim, és tudom, hogy néhány csoporttársamnál ez nem így volt. Ezért is akartam összehozni a közösséget. Vannak magyar, német és az egyetemen kívül szerzett barátaim is, tehát azt hiszem, hogy a tapasztalataim kissé különböztek a többi nemzetközi hallgatóétól.

Rengeteg rendezvény van az egyetemen, ami segít a diákoknak egymás megismerésében.

Igen, például a Nemzetközi Nap az egyik legnagyobb esemény és szerencsés vagyok, hogy a HÖK-kel együtt segíthettem ezek szervezésében. De nem csak a Nemzetközi Nap az, ami segít a diákoknak egy kicsit kikapcsolni, rendezvények egész sora valósul meg az év folyamán. A Lessi Péter és a tanulmányi osztály által szervezett események is mindig nagyszerűek.

Van kedvenc helyed a kampuszon belül?

Hmm, talán a Diákbizottság Irodája. Itt egy kicsit ki lehet kapcsolni és van kávéfőző. De a Hallgatói Központ udvara is szuper hely, főleg miután felújították. Különösen nyáron jó kiülni, amikor süt a nap.

Beszéljünk egy kicsit a tanulmányaidról. Az állatgyógyászat melyik területét kedveled a leginkább?

Nos, az évek során ez is változott. Mint mondtam, lovak körül nőttem fel, először csak lovakkal akartam dolgozni. Volt idő, amikor profi díjugrató akartam lenni, de ez nyilvánvalóan nem történt meg. A farmon gyakran láttam az állatorvost munka közben, ekkor kezdett el jobban érdekelni a gyógyítás. Amikor idejöttem úgy gondoltam, hogy csak lovakkal szeretnék foglalkozni, majd a kisállatgyógyászat is képbe került. Dr. Deepa Katyal, akivel Indiában dolgozom, egy kisállatklinikát működtet, de vadállatok mentésével is foglalkozik: majmokkal, kígyókkal, madarakkal, így szerencsére több területre van szerencsém betekintést nyerni. De még mindig nem tudom pontosan, hogy mit akarok csinálni. Mindenből egy kicsit.

Egy nagyon közeli barátom működteti a Kalote Animal Trust menhelyet Mumbai városán kívül, körülbelül 400 állatot gondoz, több mint 20 fajból, neki is szeretnék segíteni, amennyit csak tudok.

Melyik volt a kedvenc kurzusod az egyetemen, ha volt ilyen?

Az első két évben az anatómia, mert az a húzó tantárgy, amire összpontosítunk. Aztán a klinikai diagnosztika és a belgyógyászat lett a kedvencem, mert leginkább ezekkel szeretnék foglalkozni, miután visszatérek Indiába.

Most végeztél a tanulmányaiddal, miről szól a diplomamunkád?

A kutyákat érintő babéziózissal foglalkoztam, mert ez egy olyan probléma, ami Mumbaiban nagyon égető. Indiában rengeteg kóbor kutya van és a számuk egyre csak növekszik.

Mik a terveid a jövőt tekintve?

Visszaköltözök Indiába. A hölgy, akit korábban említettem állást ajánlott nekem a klinikáján. Egzotikus és kisállatok kezelése lesz a fő feladat, talán egy kis lógyógyászattal kiegészítve.

Mit tanácsolnál azoknak a diákoknak, akik a jövőben ide jelentkeznének?

Azt, hogy feltétlenül jelentkezzenek! Koncentráljanak az egyetemre, tanulni nagyon fontos. De hetente legalább egy-két dolgot csináljanak az egyetemen kívül is. Érezzék jól magukat, elvégre Budapesten élhetnek! Sok várost láttam már, de ez az egyik legszebb, ahol idáig éltem.

Láttam, hogy van egy tetoválásod, ami 3 tappancsot ábrázol. Mi a története?

Ó igen, van néhány tetoválásom. Ez az otthoni három állatomé, egy macskáé és két kutyáé, az eredeti talpnyomatuk. Miután a lovam elpusztult a hátamra tetováltattam a patkóját és a nevét. Ezeken kívül van még egy ló és egy kutya koponya – ezeket nemrég csináltattam – mert ez az a két állat, amivel foglalkozni szeretnék a jövőben. Tervben van egy újabb tetoválás, ez Budapestet ábrázolja majd, konkrétabban a Dunát és a Lánchidat, néhány héten belül ez is a lábamra kerül. Csak egy kis semmiség, ami mindig emlékeztetni fog erre a városra.