Meglehet, hogy az első olyan interjú született lapunkban, amiben egyetlen tantárgy neve sem szerepel. Ziszisz Árisz valami még fontosabbról mesélt: az egyetem közösségéről, aminek ereje egyaránt megnyilvánult az online állatorvos hallgatói koncert létrejöttében és abban is, hogy őt, a korábbi biológus diákot arra ösztönözte, addig próbálkozzon a felvételivel az állatorvos szakra, amíg nem sikerül. Mindezen kívül szó esik zsonglőrségről, családról, tihanyi ütős táborról, elefántról és zsiráfról. Sőt, hüllőkről, de kutyákról is.

– 2020-ban különösen kézenfekvő, hogy az ember az online térben készüljön fel egy beszélgetésre. Egy elegáns, csokornyakkendős kép ugrik be rólad az interneten, amihez társítom a múlt évi hallgatói prezentációs versenyt és az Országos Állatorvos Napot, amiken tudományos igényű előadást tartottál. Végül találtam egy videót, ami első kérdésemet szülte: Milyen előnnyel jár egy leendő állatorvos számára az, hogy ha bűvészi képességekkel is rendelkezik, mondjuk képes pár kislabdát perceken át dobálni és elkapni?

– Hadd pontosítsak: ez zsonglőrködés, a bűvész kalapból veszi elő a nyulat, füle mögül a pénzérmét. Az utóbbiban egyáltalán nem vagyok járatos. Azt még nem tudom, hogy a tárgyak dobálásának és pörgetésének a képessége milyen előnnyel fog járni az állatorvosi pályán. Régen kacérkodtam a gondolattal, hogy előadóművészi pályát válasszak, próbaterembe jártam gyakorolni, társaimmal tűzzsonglőr előadásokkal jártuk az országot, de hogy ennek lesz-e szerepe a jövőmben, az még számomra is kérdőjel.

– Arra gondoltam a YouTube videódat nézve, hogy jól jöhet egy sebésznek, ha ilyen finom mozgásokat tud végezni kitartón.

– Igen, fontos a mozgások pontossága. Ezzel a pingvinekre emlékeztető kifordított kéztartással végrehajtott gyakorlattal egy perccel megdöntöttem egy srác világrekordját. Majd egy amerikai kisfiú rám vert még 2 percet, és azóta nem volt időm és energiám arra, hogy visszahódítsam az elsőséget; talán nyáron megpróbálom.

– A mutatványoknál maradva, a kígyóbűvölés sem áll túl távol tőled, hiszen a hüllők a kedvenceid.

– Így igaz!

– Tanulás közben, pihenésképp is zsonglőrködsz?

– Nagyon jól kikapcsol az ilyen tevékenység. Leginkább rövid labdazsonglőrködést iktatok be szünetként. Olykor Rubik-kockát rakok ki vagy zenélek. Ezek után rögtön vissza lehet ülni a megfelelő tantárgyhoz.

– Hogy sikerült elviselni a tavaszi félévet, amiben nem lehetett látogatni az egyetemet?

– Nagyon nehezen. Főleg az első néhány hét volt keserves. Szeretek jönni-menni, intézkedni, részt venni az egzotikus osztály rendelésein. Nagyon hiányzott az egyetemi aktivitás és az egyetemi közösség. Hiszen jó dolog egy olyan csapat tagjának lenni, ahol minden arc ismerős.

– Tapasztaltad-e valamilyen előnyét annak, hogy itthonról kellett tanulnod?

– A saját ritmusomban tudtam meghallgatni az előadásokat. Önmagában nézve ez jobb annál, mint amikor egy hosszú napon az egyik épületből megyünk át a másikba, és ebédelni sincs idő. Az online tanulásban egy-egy bonyolultabb tananyagrészt vissza lehet nézni, ami jó a hallgatóknak. Tudom persze, hogy a tanárokat éppen az feszélyezi, hogy egy monitornak beszélnek, és nem kapnak visszajelzést a hallgatóságtól. Az online tudás átadás mindkét oldalon más-más hatást kelt és más-más hozzáállást igényel. Kötetekre rúghat annak a felsorolása, mi mindent okoz a koronavírus. Ide sorolom azt is, hogy a fakultációkra való jelentkezés létszám korlátja sokszor a terem befogadó képessége. Online oktatásban viszont annyian vehetik fel a kurzust, ahányan csak akarják.

– Hallgatókként hogyan tartottátok egymással a kapcsolatot?

– Személyesen sehogy, mert egy háztartásban élek a nagymamámmal, a XVII. kerületben, családi házban és minél jobban óvni akartam az egészségét. A több szabadidő persze csábítóan hatott. El lehetett volna menni „rendelőzni” vagy kiszállni állatorvosokkal. Több ismerősöm jelezte, hogy bármikor csatlakozhatok hozzá, így izgalmas vadállat-orvoslási esetekbe csöppenhettem volna. Ezekre az ajánlatokra most nemet kellett mondanom. Elektronikusan gyakran értekeztünk egymással.

– Olyannyira, hogy az állatorvos hallgatói koncert sem maradt el!  

– Az idei szervezését még a járvány jelentkezése előtt átadtam a harmadéves Danyi Zoltánnak, akivel tavaly együtt munkálkodtunk a koncerten. Fel is építette a programot, mire beütött a vírus. Egy darabig úgy tűnt, jövőre halasztódik, de azután Zoli és dr. Erdélyi Jázmin Luca fejéből kipattant a szikra, és az ő tetteik sorát bővíti az online koncert megszervezése és lebonyolítása. Közben fölhívott Pisti, akivel éveken át szerveztük és bonyolítottuk az eseményt – most már dr. Sarkadi István –, kérdezte, ugye én sem gondolom azt, hogy ez a hallgatói koncert elmúlhat nélkülünk? Ebben teljes mértékben egyetértettünk.

– Ki volt az a profi operatőr, aki kettőtök külön helyszíneken felvett kanalas-dobverős produkcióját a zeneszerszámok átdobásával összekötötte?

– A barátnőinké az érdem!

– Milyen hangszerek tanulásán át vezetett az utad a kanalakig?

– A Rákosmenti Waldorf Iskola alsó tagozatán kötelező volt furulyán tanulni. Aztán egy állatkerti koncerten meghallottam a Szent István Király Zeneiskola ütős zenekarának a játékát, és azt mondtam a szüleimnek, hogy ebben a zenekarban szeretnék játszani. „Jó, jó, múlt héten még zsiráfot akartál, meg elefántot otthonra, úgyhogy majd ez is elmúlik”, hangzott a válaszuk. Nem múlt el, így felkerestük Mericske Zoltán zenekarvezetőt, aki azzal fogadott, hogy előtte azért kicsit a kottával kéne ismerkedni, így zongorázni kezdtem. Majd egy év múlva felvett a zenekarba és ütőhangszereken tanultam játszani. Egy remek csapattal, hosszú éveken át koncerteztünk tihanyi térzenéken keresztül, a Sportaréna és öttusa világbajnokság megnyitóján át rengeteg helyen léptünk fel! Középiskolában is volt lehetőségem zenélni, a Gödöllői Waldorf Gimnáziumba jártam, ahol sok művészeti tevékenység-re volt lehetőség.

– Mi volt az, amiben többet adott ez az iskolatípus a számodra?

– Élveztem az iskoláimban az új iránti nyitottságot és azt, hogy a felnőttként ránk váró világ sok területével megismertetett. Ez részben az epochális képzési rendszerének volt köszönhető, amiben az egyes logikailag összetartozó témaköröket – tantárgyakat – tömbösítve, nagy óraszámban tanították. A gimnáziumban szociális, mezőgazdasági, földmérési és ipari gyakorlatokon is részt vettünk. Mindkét iskolába kevés gyerek járt, mindenki ismert mindenkit. Számomra nem okozott törést az egyetemre kerülés, hiszen az István utcai kampuszon is arcok, személyiségek maradtunk. Én itt is Árisz lehetek, nem egy öt számjegyű Neptun-kód.

– Nemcsak a keresztneved, hanem a vezetékneved is különlegesen hangzik.

– Édesapám Magyarországon született, de görög származású. Az anyukája még kisgyerekként érkezett a II. világháború után hazánkba. Anyukám magyar, de a Ziszisz névhez szerettek volna egy görög keresztnevet választani, így lettem Árisz.

 – Korán elkötelezted magadat az állatok mellett, hiszen a Fővárosi Állat- és Növénykert önkéntese voltál.

– A nagymamák ebben nagy szerepet játszottak. Az egyikük mindig hétfőnként ért rá és hétfőn csak a Természettudományi Múzeum volt nyitva… A másik nagymamámmal sokat jártam az állatkertbe.

– Mint mondtad, szerettél volna otthonra zsiráfot is, meg elefántot is.

– Volt már itthon törött lábú emu, és elárvult alpakát is neveltem. A zsiráf és az elefánt is összejöhet idővel. A hüllők iránti érdeklődésem kicsit újabb keletű.  2007-ben építkeztünk és egy új szobát kaptam. Egy állatkereskedésben megláttam egy leguánt egy fatörzsön, és azt gondoltam, milyen jól fog majd kinézni nálam. Otthon hamar rájöttem, hogy egy ilyen közel másfél méteresre megnövő állat nem szoba kompatibilis. Szüleim tanácsára elmentem az állatkertbe tapasztalatot szerezni, ami olyan jól sikerült, hogy rengeteg délutánomat és nyaramat töltöttem benn, több mint 10 éve járok az intézménybe. Barátokra, tapasztalatokra tettem szert. Az első önkéntes évem után építettem magamnak egy terráriumot, megvásároltam az első 3 gekkómat, mostanra már nagy a kollekció. A család megszavazta, hogy legyen egy külön állatos helyiség a házban, mert úgy mindenkinek könnyebb, de ma már szinte mindenütt van egy kis „telephelyük”.

– Azzal mindenki tisztában van, hogy a kutya és a macska képesek kifejezni érzelmeiket a gazdájuknak. Vajon képesek erre a hüllők is?

– Nem hinném. Nem is arra valók, hogy kivegyük és simogassuk őket, együtt nézzük velük a tévét. Nem igényelnek ilyen foglalkozást. Rossz iránynak tartom, ha valaki varánuszt, vagy leguánt sétáltat hámon. A kutyák tényleg társállatok, szerintem más nem tudja őket helyettesíteni. Nem is tudom elképzelni, hogy nélkülük teljenek el a napok. Két drótszőrű vizslám van, a barátnőmnek egy foxi keveréke, és nemrég került hozzánk egy szintén keverék kutya.

– Visszatérve a hüllőkre, vajon milyen jövőjük van a Földön?

– A hobbi állattartásban vagy a természetben?

– Mindkettőben!

– A kettő kéz a kézben jár. Én olyan hüllős közösségben nevelkedtem és az Egyetemen is ilyen látás-módot tapasztalok, amely mindkét oldalt támogatja. A fogságban történő tenyésztés az állatkertekhez hasonlóan része a faj-megőrzésnek. Nyilván nem váltja ki az élőhelyek megmentését. Tudományos keretek között rögzítve a tapasztalatokat javítható a fogságban tartott állatok életminősége és segíthetjük a természetben akár megfogyatkozott egyedszámmal rendelkező fajok fennmaradását is.

– Ebben a témakörben kutatsz, publikálsz és előadást tartasz. A hüllők világában képzeled el a szakmai jövődet?

– Igen. A pozitív kontrasztanyagos ivar-meghatározás volt a TDK témám. Sok fajon mi végeztük el először ezt a vizsgálatot, amire büszke vagyok. Ezt a projektet folytatom, de sok más irány is érdekel. Gyakorló állatorvos szeretnék lenni, aki publikál is. A folyamatos adatgyűjtés sok lehetőséget jelent a jövőre nézve. Örömmel tölt el, hogy hüllők gyógyítása során már többször meghallgatták a véleményemet.

– Van-e olyan faj a hüllők között, amit még nem láttál szemtől szembe?

– Nagyon szeretek állatkertekbe járni, és külföldi utazásokat is aszerint tervezzük, hogy hol, milyen kollekció lelhető fel. Bízom benne, hogy a hidas gyíkokat is sikerül mielőbb lencsevégre kapnom.

– Mi az, amivel még szívesen foglalkozol szabadidődben?

– A klasszikus cirkuszi elemeket a színházzal ötvöző újcirkusz vonulat előadásai tetszenek nagyon, emellett jazzkoncertekre járok. Megemlítem, szerintem az állatoknak nincsen helyük a cirkuszban. Nem lehet az életfeltételeiknek megfelelő körülményeket biztosítani a számukra. Az újcirkuszi előadások nélkülük zajlanak.

– Miket szoktál olvasni a tankönyveken kívül?

– Szakkönyveket – most éppen egy antiloptenyésztésről és az antilop termékek marketingjéről szóló könyvet tettem ki az asztalra –, de nem szeretném, ha ebből az a félreértés születne, hogy én nagy tanuló lennék.

– Hogyan gondoskodsz a táplálkozásodról?

– Tegnap én főztem, de nem mondanám, hogy otthon vagyok a konyhában. Sokáig azzal álltam ellen, hogy órákat kell eltölteni a konyhában, majd 10 perc alatt elfogy az étel a tányéron. Azután a barátnőm ösztönzésére párszor sütöttünk meg főztünk együtt, és kicsit változott az álláspontom.

– Amiről még nem beszéltünk: két-szer vettek fel az István utcába.

– Először biológus szakra vettek fel. Az első félév után egyre inkább az állatorvosképzést éreztem a magaménak. Másodszor is beadtam hát a jelentkezésemet, de sajnos nem vettek fel, csak harmadszorra. Közben elvégeztem az egészségügyi kártevő-irtó és fertőtlenítő tanfolyamot. Másod-harmadéven voltak tantárgy-csúsztatásaim sikertelen vizsgáimból kifolyólag, ezért most negyedéves vagyok, pedig ötödévesnek kellene lennem. Most már nagyon várom a végzést és a munkát. Mit is mondjak? Meg kellett tanulnom azt, hogy nagyon sok mindent alá kell rendelni az egyetemi feladatoknak. Fel kellett állítanom egy fontossági sorrendet. Ennek birtokában járhatóbb az út a diplomához. Nagyon sokat segítettek ebben a tanáraim, diáktársaim és természetesen a családom. Már biológus hallgatóként rengeteg embert megismertem, akik sok történetet meséltek. Elmondták, hogy ki, hogyan és miért tartott ki, amikor elsőre nem vették fel és mindenki azt mondta, élete legjobb döntése volt, hogy sokadszorra is megpróbálta az egyetemi felvételit.

 

Az interjút Balázs Gusztáv készítette.