Dr. Náray-Szabó Gábor az Állatorvostudományi Egyetemet augusztus elsejétől fenntartó Marek József Alapítvány kuratóriumának elnöke. Vegyész, második generációs akadémikus. Kutatásait nemzetközi együttműködésben, tudományszervezői munkáját nemzetközi szövetségekben folytatta. Hazai közéleti szerepvállalásaiból a Professzorok Batthyány Körének élén végzett tevékenységét emeli ki. A lapunknak adott interjúban elmondja, rendkívüli kihívásnak tekinti új feladatát, segíteni, hogy egy nagyon felkészült, nemzetközi hírű, elkötelezett, fiatal, anyagiakkal is elég jól ellátott közösség megmutassa, mire képes a lehető legnagyobb gazdálkodási szabadság birtokában, a tanulásban motivált hallgatósággal együttműködve.  

– Akadémikus úr évtizedek óta foglalkozik a fejlődés fenntarthatóságával. A Természet Világa folyóiratban 1991-ben arról írt, hogy a tudományos kutatásra alapozott, környezettudatos, fejlett technológiák megoldhatják égető problémáinkat. Vajon ma is igy gondolja?

– Nem. Harminc év alatt sokat változott a világ és a gondolkodásom is. Akkoriban abban bíztam, hogy a mérnöki tevékenység racionalizálásával olyan technológiák vezethetők be, amelyek révén kevesebb hulladék keletkezik, kevesebb energiával működtethetők a különböző berendezések. Bizakodva néztem ezeket a folyamatokat, amikor a Mérnökszervezetek Világszövetsége elnökségi tagjaként meghívtak New Yorkba, a Riói Konferenciát előkészítő tanácskozásra. Az egyik első cikkemet Fenntartható fejlődés – fenntartható fogyasztás címmel írtam. A 2003-ban megjelent könyvemnek már a Fenntartható-e a fejlődés címet adtam. Mostanában pedig Fenntarthatatlan fejlődés címmel tartok előadásokat. A fejlődést sokan a gazdasági növekedéssel azonosítják, márpedig egy véges bolygón végtelen gazdasági növekedés lehetetlen. Ma bizonyos tekintetben egy szegény ember is jobban él, mint a Napkirály udvarának nemesei, akik tetvesek lévén állandóan vakaróztak és ezer más baj is kínozta őket.

Az Afrikától New Yorkig mindenütt érezhető javulás a természet rovására zajlik. A vegyipar veszélyes termelési folyamatait – Bhopal és Seveso áldozatainak „árán” – ma már alapos és jól átgondolt technológiákkal működtetik, az atomenergia-ipar biztonsági előírásai is elképesztően szigorúak, viszont drámai módon elhasználjuk a környezetet: a föld felszínének jelentős hányadát már megmozgattuk. A széndioxid kibocsátásra még mondhatják, hogy nem látható, különben is vitatott a hatása, de ma már a homok is hiánycikk: iszonyatos pénzt fizet érte a cementipar! Lepucolják az amazóniai folyók homokágyát ezért a nyersanyagért, ettől is pusztul ott az élővilág. Le kellene állni, de a fogyasztást nem akarja senki leállítani. Megbomlott az egyensúly az önfenntartás és a fajfenntartás ösztöne között, eltolódott az önzés irányába. Amíg olyan társadalomban élünk, mint amilyen a „nyugati civilizáció” – ami már keleten is gyökeret vert –, biztos nem lesz csökkenés a fogyasztásban.

– Ritkaság, hogy apa és fia is akadémikus, ráadásul hasonló tudományterületen. Kérdezhetném, milyen volt az Ön „tudományos bölcsője”, ha nem tudnám, hogy az 1940-es évek második fele megpróbáltatásokkal volt tele a Náray-család életében.

– Apám, dr. Náray-Szabó István, egyszerre volt példa és kihívás. A József Nádor Műegyetemen végzett okleveles vegyészként, majd Berlinbe, később Manchesterbe került, ahol az akkor már Nobel-díjas William Lawrence Bragg-nél tanulta a kristályok szerkezetének felderítését röntgensugarak segítségével. Hazatérve számos szilikát kristályszerkezetét határozta meg és igen jó hírnévre tett szert a szakmában. A második világháború előtt a Magyar Közösség egyik vezetője volt. Ez a társaság a magyarokat igyekezett helyzetbe hozni, ösztöndíjakkal támogatta a tehetséges, főleg paraszti sorból kiemelkedő fiatalembereket. A német megszállás alatt feloszlott, majd újra alakult, de apám már nem tért vissza a közösségbe. Mivel a társaság kapcsolatot ápolt a Kisgazdapárttal, a vele szemben indított támadás a köztársaság elleni összeesküvés hamis vádjával jó ürügynek látszott a Kisgazdapárt leszalámizására. A koncepciós perek során apámat is beidézték tanúnak 1947 elején – 4 éves voltam ekkor –, de felháborodottan tiltakozott az ellen, hogy megkérdőjelezik a Magyar Közösség létét. Tanúból vádlottá „lépett elő”, majd a rá mért 3 éves börtönbüntetést 4 évre emelték és két évre internálták. Bár az Akadémia 1945-ben levelező tagjává választotta, 1949-ben kizárták, csak halála után, 1989-ben rehabilitálták.

Hála édesanyám állhatatos nevelésének, mindenáron meg akartam mutatni, én is érek valamit. 1961-ben érettségiztem, az ELTE-re akartam jelentkezni, de az akkori párttitkár azt mondta, hogy amíg ő ott van, a Náray gyerek oda nem teszi be a lábát. Így kerültem Veszprémbe, ahol sok volt tanítványa dolgozott apámnak. Diplomám megszerzése után a Chinoin gyógyszergyárba mentem, majd 1968 és 1970 között a Műegyetem Fizikai Intézetében voltam aspiráns. 1971-ben és 1973-ban Göttingenben kutattam Humboldt-ösztöndíjjal. 1972-től 18 évig dolgoztam újra a Chinoinban.

– Édesapja hozta létre Magyarország első röntgendiffrakciós laboratóriumát, az Ön nevéhez pedig hazánk első fehérje krisztallográfia laboratóriumának megalapítása fűződik. Kezdetben számítógépes molekulatervezéssel foglalkozott. Mit jelent ez?

– Az intuitív gyógyszerkutatás során igen sok vegyületet állítanak elő – csak úgy bele a világba, ahogy apám szokta mondani –, s ezekből próbálgatással választják ki azokat, amelyek hatásosak lehetnek egy betegség kezelésére. Mivel ez a módszer iszonyatosan drága, azt gondolták, megpróbálják megtervezni a molekulákat. A racionális gyógyszertervezés első nyomai a hatvanas években jelentek meg egy amerikai publikációban. Eredetileg az elméleti kémia érdekelt, bár mondták apámnak, beszéljen le róla, hiszen Magyarországon nincsenek számítógépek. Nem sikerült neki, számításokkal kezdtem foglalkozni, majd  fokozatosan a gyógyszerek felé fordult az érdeklődésem.

Később meghatároztuk nagyobb biomolekulák, enzimek térszerkezetét. Ezek rendkívül bonyolult struktúráit röntgendiffrakcióval térképeztük fel, itt kapcsolódott a munkám apám szakterületéhez.

A kisebb molekulák kölcsönhatásait vizsgálva megállapíthatjuk, hogy miként befolyásolják például az enzimek működését. Ha például egy baktérium emésztőenzimét blokkoljuk, elpusztul a baktérium és a beteg meggyógyul a tuberkulózisból. Munkámban egyre nagyobb súlyt kapott a szerkezetalapú gyógyszerkutatás. Ebből egyenesen következett, hogy az igazi érdekesség a fehérjében van. A 90-es évek elején nyílt lehetőség arra, hogy egy fehérje krisztallográfia laboratórium műszer-együttesének beszerzésére pályázzunk. Összeszerveztem egy kis csapatot, és az ELTE Természettudományi Karán megvalósítottuk a tervet, mivel 1992-ben itt kaptam egyetemi tanári megbízást. Az ELTE-Crystallab azóta is eredményesen működik. 1990-ben az Akadémia levelező, 1998-ban rendes tagjává választott.

– Mit tart a legjelentősebb tudományos eredményének?

– Nagyon érdekeltek a fehérjék, ezekre különböző számításokat végeztem. Az emésztésben fontos szerepet játszó tripszin enzim működési mechanizmusára felállított hipotézisem találkozott Arieh Warshel amerikai tudóséval, aki hasonló területen dolgozott és akinek akkor még nem fogadták el az elméletét. Megismerve a kutatásomat, meghívott a Los Angeles-i University of Southern California-ra. 1988-ban három hónapig együtt dolgoztunk és született egy közös publikációnk a mechanizmus egy picike részletéről, amit egyértelműen tisztázni tudtunk. Először nem fogadták el a cikket, majd megjelenése után nagy visszhangot keltett.

– Vajon el tudjuk-e érni a dr. Sótonyi Péter rektor által kitűzött célt, hogy egyetemünkre vonzzunk olyan tudósokat, akik közel állnak a legrangosabb nemzetközi elismerések elnyeréséhez? 

– Egyetemünk hagyományai és tudományos közössége alapján alkalmas arra, hogy a világ vezető állatorvostudományi központjává váljon, és mi vállvetve ezért dolgozunk. Példaként szolgálhat számunkra a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) sikere az agykutatásban. Ebben a köz-pontban olyan csapat jött össze, amelyből bármikor „kieshet” egy Nobel-díj, mert kutatói nagy számban és kiemelkedő értékben nyernek el európai pályázatokat. Ehhez olyan alapokra is szükség volt, amiket  Szentágothai János rakott le a magyar agykutatás kiemelkedő alakjaként, s amikre  Hámori József és  Vizi L. Szilveszter építhetett. A KOKI indulása akkora tehető, amikor Vizi L. Szilvesz-ter hazahívta Cambridge-ből Freund Tamást és egy önálló osztály vezetésével bízta meg. Kell tehát egy tudományos közösség, ahol a gondolatok megfogannak és termőre fordulnak. Kutatási szabadságra is szüksége van a tudósnak és a természettudományokban mindent lehet kutatni. Igaz, a szabadság feltétele a pályázati forrás, annak elnyeréséhez pedig előzetes eredmények kellenek.

– Milyen előnyökkel járhat a modellváltás?

– A fenntartóváltás után minden eredményünket többé-kevésbé a sajátunknak tekinthetjük, de a kudarcainkért is mi leszünk felelősek. Példátlan intellektuális kihívásnak tartom, hogy elősegítsem az egyetem felkészült, nemzetközi hírű, elkötelezett, fiatal, anyagiakkal is elég jól ellátott közösségnek, hogy megmutassa, mire képes a lehető legnagyobb gazdálkodási szabadság birtokában. Három fő erőforrással rendelkezünk. Az első a kiváló, ambiciózus hallgatói közösség. A második oktatóink és kutatóink tudományos kapacitása. A harmadik a szellemi termékeink értékesítésében, a „pénzcsinálásban” rejlő lehetőség. Ennek a kiaknázása a legnehezebb próbatétel, mert Magyarországon nemigen vállalunk rizikót, hiszen az elmúlt ötszáz évben mindig volt valaki más, aki learatta helyettünk a munka gyümölcsét. A biztonság és a kockázatvállalás megfelelő vegyítésére is szükségünk van.

– Milyen lehet egyetemünk jövője 20-30 év múlva?

– Ezt lehetetlen megjósolni. Komoly változások következnek be a világon. Elsősorban a klímában, aminek rendkívül súlyos állategészségügyi és a faunával kapcsolatos hatásai lesznek, amivel foglalkozni kell az állatorvos-tudománynak is. Az egyetemnek kulcsszerepe lesz egészségünk védelmében, a táplálkozás biztonságában.

– Köztudott, hogy aktív közéleti szereplő. E téren mit tart a legfontosabb cselekvési területének?

– A nemzet ügyeiért felelősséget érző tudósokat összefogó Professzorok Batthyány Körének élén eltöltött 12 évet. Negyedszázados tevékenységünk két részre bontható, s mind a kettőben voltam elnöke. Az első, ellenzéki periódusban könnyű volt bátran azt mondani, hogy ez és ez nem jó, legfeljebb vonogatták a vállukat, akiket a kritika ért. Nehezebb volt az, amikor a kör által ma is kedvelt jobboldal került kormányra. A „kritikus szolidaritás” jegyében a kormány és a jobboldal bizonyos lépéseit azzal a céllal bíráltuk, hogy a hibák korrigálásával meg tudják őrizni a választók támogatását. Időnként borotvaélen kellett táncolni, mert ha azt mondtuk, hogy valami nem jó, akkor rögtön rácsapott az ellenzéki sajtó, és próbáltak úgy beállítani a véleményünket, hogy mintha meg akarnánk dönteni a kormányt. Bár egy-két hibát vétettem, de megmaradt a jó kapcsolatunk a Fidesszel és a kormányzattal. Meghallgatták, amit mondtunk. Mint ismert, két évvel ezelőtt Sótonyi Péternek adtam át a stafétabotot.

– Szeretném, ha bemutatná azt a környezetet, amelyből az erőt meríti a munkájához.

– Feleségemmel együtt nagy figyelmet fordítunk a családra. Két gyermekünk van, akik túltettek a szüleiken, mert 3-3 unokával büszkélkedhetünk. Gyermekkoromtól Budán, a Kosztolányi tér környékén lakom. A Feneketlen-tó kötött össze a természettel. Akkortájt még egész vad hely volt, a szabadtéri színpad helyén focipálya várt ránk. Azt mesélték, nekünk, gyerekeknek, hogy a tó összeköttetésben áll az Adriai-tengerrel, ami persze nem igaz.  A hobbim hosszú ideig a munkám volt. Manapság egyre többet bridzsezem, s az elmúlt tíz évben rászoktam a kocogásra, amitől kellemesen elfáradok.

A jó könyv nekem is kell. József Attila versei csodálatosak. Eleven élnek bennem Illyés Gyula sorai a zsarnokságról, és az öreg halász küzdelme Hemingway kisregényében. Újabban Michel Houellebecq Behódolás című kulcsregénye fogott meg, ami meggyőző erővel írja le, hogy mi várható Nyugat-Európában; hogyan szövetkezik két párt a szélsőségesnek kikiáltott nemzetiek ellen, s veszik át a hatalmat, majd lesz muzulmán a miniszterelnök és a végén csak azoknak lesz szociális segély, akiknek kapcsolatai vannak a Közel-Keleten, az oktatásban pedig mindenkinek muzulmánnak kell lenni. Huxley Szép új világát olvasva nem tudok napirendre térni a fölött, hogy majdnem száz éve miként láthatta ennyire hitelesen előre azt, ami ma történik. Ugyancsak a mai életünket tükrözi Orwell 1984 című regénye, a gondolatrendőrséggel, bizonyos szavak használatának tilalmával.

– Az ország mely tájaira szeret kirándulni?

– A Balatont gyerekkorom óta járjuk. Szombathely azért a kedvencünk, mert mindkettőnk családja Vas megyéből származik, Gyulát pedig azért szeretjük, mert szintén rokoni szálak kötnek a Nagyváradtól és Szalontától elszakított városhoz, ahol anyai dédapám, Dobay János nyomdász volt az első polgármester. Már az ÁTE kampuszán is otthon érzem magam, amely a legszebbek és legnevesebbek közé tartozik az országban.

 

Képek és szöveg: Balázs Gusztáv