A rajt-cél győzelem ritka, mint a fehér holló. Dr. Somogyi Zoltán szakállatorvos, PhD hallgató, a Szenátus tagja, a Doktorandusz Hallgatói Önkormányzat alelnöke is azok közé tartozik, akik elsőre nem jutottak be az egyetemre. Másodév végére sikerült megtalálnia az arany középutat, amelyen haladva lehet tanulni és élni is. Oktat, kutat, ellátó állatorvosként egy „nyolcas mentes” 1100 kocás sertéstelep állategészségügyi ellátásáért felel – nem véletlen, hogy két éve elnyerte az Év pályakezdő Állatorvosa díjat. Mégis megvalósult a gyermekkori álma – ha kicsit másképp is.

– Ha életünket egy labdarúgó mérkőzés játékidejéhez hasonlítjuk, akkor rólad elmondhatjuk, hogy 28 évesen kellőképp belemelegedtél a játékba, egy-két ziccert is kidolgoztál, sőt gólokat szereztél. Sok poszton mozogsz otthonosan, igazi allround játékos vagy. Előtted áll az élet, de már bizakodó lehetsz az eredményt illetően. Hogy alakult ez így?

– Debrecenben születtem, s bár a belvárosban éltem, ízig-vérig vidéki gyereknek érzem magam. James Herriott könyvei nyomán arról álmodtam, hogy „kijáró” állatorvos leszek, háztáji állományokat gyógyítok. Olvasmányaim mellett e hivatás felé terelt az is, hogy a nagyszüleim mindkét ágon tartottak állatokat. Édesanyám szülei Álmosdon, a román határ mellett, édesapámé Szeghalmon, a Berettyó partján. Gyerekkoromban szinte az összes szabadidőmet náluk töltöttem és ezt a családom minden módon segítette. Pedagógus édesanyám révén olyan szerencsés voltam, hogy kertvárosi környezetben, a Gönczy Pál Általános Iskolába jártam, ahol háztáji állattartást is tanítottak. Baromfi, sertés és lovagolható ló volt az udvarban, a Hortobágyi Nemzeti Parktól évente kaptunk egy-egy fiatal szürke marhát az oktatáshoz. Állatorvos azonban nem volt a családban. Édesapám vasutas, gépészeti vonalellenőr és oktatótiszt, édesanyám tanítónő.

– Hajdú-Bihar megye székhelyén megszerezhető szinte minden értelmiségi szakma diplomája – kivéve az állatorvosé. Nagyon erős elhatározást mutat, hogy ilyen távolra, az István utcába jelentkeztél.

– Többször utaztam Pestre korábban is, nagyon szép a város, de sosem itt képzeltem el az életemet. Mivel a mai napig itt működik az egyetlen állatorvos-képző intézmény hazánkban, nem volt kérdéses, hogy ide jöjjek Debrecenből.

– Hogyan lett a szándékból valóság?

– Nem könnyen! Elárulom, hogy gyerekkoromban nem szerettem tanulni. Édesanyám mondta is, lehet álmodozni arról, hogy az ember állatorvos lesz, de azért tenni is kell valamit, tanulni kell. Igaza volt, nem is vettek fel elsőre. Már akkor éreztem, hogy ez nem fog menni, amikor érettségiztem. Mivel eldöntöttem, hogy másik egyetemre pedig nem megyek tanulni, máris jelentkeztem egy vegyipari technikumba. Amikor pedig közzétették a ponthatárokat, barátaimmal éppen Fonyódon nyaraltunk. Mindenkit felvettek oda, ahova jelentkezett, csak engem nem. Elmentem sétálni és épp egy állatorvosi rendelő elé értem, amikor megérkezett az elutasító SMS. Túltettem magam a bánaton, s megfogadtam, minden követ megmozgatok azért, hogy a következő évben sikerrel járjak. Az egy év alatt jogosítványt szereztem és újra felkészültem a biológia és kémia érettségire. Megérte a fáradozás, 2011-ben egyetemi hallgató lettem.

– Beszélgetésünk előtt néhány órával ültek be a mai elsősök az első előadásukra, anatómia órára. Amikor ez veled történt, nem sokkolt a rengeteg új ismeret?

– Éppen ellenkezőleg! Örömteli élményként emlékszem az első napra, hiszen 16 éves koromtól csak erre vágytam, csakúgy, mint évfolyamtársaim legtöbbje. Egészen egyedülállónak tartottuk, hogy „tiszteletünkre” élő lovat vezettek a katedrára.

– Rektor úr biztosan tréfált, amikor azt mondta az első latin kifejezések ismertetése után, hogy nem kell ehhez túl sok ész, inkább szorgalomra van szükség.

– Igazából mindkettőre szükség van. A megértés és a megtanulás vezet a tudáshoz. Sokan fektetnek rengeteg fáradságot abba, hogy bemagolják a tananyagot, s el is tudják mondani, amit értékelni kell a vizsgán, de látom rajtuk, hogy nem értik, mi, miért történik például a gyógyszertanban. Az egyik legfontosabb oktatói feladat az összefüggések felismertetése a diákokkal. Elsőéves hallgatóként azt a célt tűztem magam elé, hogy tovább tudjak haladni.

– Ez olyan jól sikerült, hogy – ha megengeded a minősítést – az évfolyam csatársorába kerültél. A legjobb vizsgázó lettél gyógyszertanból, évfolyamelső, köztársasági ösztöndíjas. Mindezt a 2018-as Praxismenedzsment Konferencián számodra átadott az Év pályakezdő Állatorvosa díj kapcsán tudtam meg.

– A második félév végén szövettanból mégis sikerült egy utóvizsgát begyűjteni, ráadásul szülészet gyakorlaton is megbuktam a kutya ciklus-diagnosztikájából. Pedig kezdetben minden időmet tanulással töltöttem. Az Equus klubba például először márciusban jutottam el. Egy idő után jöttek az eredmények, láttam a tanulás hasznát, ami rendkívül jó érzés. Nemcsak az eredmények, hanem a tudás is inspirált. Másodév végére sikerült megtalálnom az arany középutat, amelyen haladva lehet tanulni és élni is. Ettől kezdve rengeteget tanultam és szórakoztam a barátaimmal és gyakran hazajutottam a családomhoz.

– Közben a tudományos ambícióid is megerősödtek.

– Harmadéven kerültem a Gyógyszertani és Méregtani Tanszék bűvkörébe. Dr. Csikó György egyetemi docens mellett elkezdtem készíteni az első tudományos diákköri dolgozatomat, amit majd egy újabb követett, szintén az ő vezetésével. Dr. Jerzsele Ákos egyetemi docens – ma a tanszék vezetője – volt a gyakorlatvezetőm és a tantárgy elvégzése után is szoros maradt vele a kapcsolatom. Végül mindkét részről felmerült az igény, hogy végzésem után itt kezdjek dolgozni. 2017 őszén felvettek az egyetem doktori iskolájába is. Tanítok és kutatok, de gyakorlom is a hivatásomat. Dr. Jerzsele Ákos egyetértésével már végzésem nyarán elvállaltam egy Pécs melletti 1100 anyakocás sertéstelep ellátó állatorvosi feladatait, mondván, hasznos, ha élelmiszertermelő haszonállatos gyakorlati tudással erősítem a tanszéket. Ez nem egy sima termelőtelep, hanem nukleusz telep. Innen nem hízóállomány kerül ki, hanem tenyészkocasüldőket értékesítenek. Olyan állategészségügyi feltételeket kell teremteni, amelyek hosszú életteljesítményre teszik képessé a sertéseket.

– Mi a teendője egy ellátó állatorvosnak?

– A sertéstelep állategészségügyi folyamatainak az irányítása. Mindenért felelős vagyok, ami ehhez kapcsolódik. Én hozom meg a járványvédelmi döntéseket, én adom ki a vakcinázási protokollokat, én végzem a különböző korbonctani vizsgálatokat, a diagnosztikához szükséges mintavételeket, vérvételeket. Átadom a tudásomat a telepvezetőnek, oktatom és irányítom az inszeminátorok, a fiaztató és a battéria vezetőinek munkáját.

A legfontosabb feladat a telep állategészségügyi státuszának a fenntartása, ami mindenkitől a nagy odafigyelést követel. Az állam által meghatározott „négyes mentes” státusz mellett még négy nagy gazdasági kárt okozó betegségtől vagyunk mentesek. Ezt a pozíciót igen nehéz megőrizni.

– Nem kíván ez a feladat egész embert?

– Igen, de bírom, hiszen említetted, be vagyok melegítve. A hét két napját a telepen töltöm. Emellett minden nap érkezik 6-7, intézkedést kívánó telefonhívás. Ha hétvégén dolgozom, akkor általában ott találni vagy a tanszék mikrobiológia laborjában.

– Milyen oktatási feladataid vannak?

– Ebben a tanévben egy csoportnak tartom a gyógyszertan gyakorlatokat a magyar nyelvű évfolyamból.

 – A gyógyszerek szervezeten belüli történetét kutatod. Mi a jelentősége a farmakinetikának?

– Mióta gyógyszerek léteznek, vizsgálat tárgya, hogy hogyan mozognak a betegekben, miként oszlanak el a testen belül, milyen a felszívódásuk, hogyan zajlik a lebontásuk-átalakításuk és mennyi idő alatt ürülnek ki a szervezetből. Van erre egy nagyon jó rövidítés, az ADME.

– Mi az, amire ezen belül kutatóként most leginkább keresed a választ?

– Arra, hogy milyen koncentrációban jelenik meg a sertések ízületeiben a florfenikol antibiotikum. Ez azért nagyon fontos mert annak a három kórokozónak, amely a sertésekben ízületi gyulladást, ebből kifolyólag sántaságot okozhat (Streptococcus suis, Haemophilus parasuis és a Mycoplasma hyosynoviae) egyetlen metszéspontja ez a gyógyszer, ami elméleti szinten mindhárom kórokozó szaporodását gátolja. De ahhoz, hogy pontos dózist tudjunk mondani a gyakorlati alkalmazására, tudnunk kell, hogy mekkora koncentrációban jelenik meg az ízületekben ez a hatóanyag, hiszen akkor tudjuk kiszámolni, hogy adott baktériumtörzsek esetében a kezelés hatékony lesz-e vagy sem.

– Hogy lehet ezt megállapítani?

– Az ízületi folyadék mintavételével, majd folyadékkromatográf és tömegspektrométer segítségével. Pár mintából már meg is határoztuk a koncentrációt, emellett folyamatosan mérjük a három baktériumtörzs minimális gátló koncentrációját, ez a MIC-érték és a két paraméter összevetését, a farmakokinetikai paraméterek összehasonlítását nem az állati szervezet egészében, hanem magában az ízületi folyadékban határozzuk meg, tehát a fertőzés helyén. Ebből látni fogjuk, hogy ha kellően magas a gyógyszer koncentrációja, mint a kórokozó MIC-értéke, akkor nyilván hatékony lesz a kezelés. Ha pedig nem, akkor meg tudjuk mondani, hiába kaptuk ezt a gyógyszert, ez nem fogja meggyógyítani az állat ízületi gyulladását.

– Lapunk más oldalán adunk hírt arról, hogy a tanszék tömegspektrométerrel gazdagodott.

– Bár ez a Központi Laboratóriumhoz fog majd tartozni, mi is használjuk farmakokinetikai kutatásokra. A gyógyszergyártók eddig az állatok szervezetének szintjén vizsgálták a gyógyszerek mozgását, viszont fontosabb lenne, főleg az antibiotikumok szempontjából, hogy ha a fertőzés helyén, tüdőgyulladás esetén a tüdőben, ízületi gyulladás esetén az ízületi folyadékban néznénk a gyógyszerek farmakokinetikai tulajdonságait és így tovább. Ilyen komoly eszköz birtokában már csak mintákat kell szereznünk.

– Elősegíthetik ezek a kutatások az antibakteriális rezisztencia elleni fellépést?

– Igen, bár ez összetett feladat. A gyakorlatban az állattartási technológiák és a takarmányozás tökéletesítésére van szükség. Az intenzíven tartott állatok érzékenyebbek. Tömegesen, egy helyre zárva tartjuk őket, ami nyilván nem szép dolog, de másképp nem képes a világ ilyen mennyiségű élelmiszer előállítására. Emellett ezeket az állatok tökéletesen kell kiszolgálni a genetikai adottságaik kihasználásához. A telepen olyan genetikával dolgozunk, hogy láttam már előhasi kocából 25 malacot világra jönni.

– Mi a véleményed azokról, akik nem szeretik a gyógyszereket?

– A fejlődésnek nem lehet határt szabni. A gyógyszer a legerősebb fegyver a zsebemben, amikor a telepen dolgozom, de igyekszem minél kevesebbet használni. Vannak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen az alkalmazásuk. Ha nekem volna valami betegségem és nem venném be az orvosságot, hogy meggyógyuljak, az a saját döntésem lenne. De amikor több ezer állatért vagyok felelős, ezt nem tehetem meg. Egyrészt az állatok jóléte miatt nem, másrészt, ha nem gyógyítom meg őket, akkor beteg állat húsát fogják az emberek megenni. A vakcina ellenességgel kapcsolatban már az egyéni felelősség is tetten érhető. Aki nem oltatja be a gyerekét, vagy magát, az mások egészségét is kockáztatja. Ez már felelőtlenség!

– Bár még tíz év sem telt el azóta, hogy egyetemista lettél, észrevehető-e változás a „mai fiataloknál”?

– Nagyon! Főleg az órákon. Harmadéven kétszer is meggondoltam, hogy mit kérdezzek a tanártól, vagy, hogy szóljak hozzá az első gyakorlaton. Ma azt látom, hogy a hallgatók rendkívül közvetlenek. Nem félnek, kérdeznek. Egyre kíváncsibbak. Ma először tartottam gyakorlatot a harmadéveseknek. Furcsa volt, hogy csak a szemüket láttam, hiszen maszkban voltak, de az előző évekhez képest sokkal több kérdés érkezett és az én kérdéseimre is tudtak reagálni, sőt, volt, amikor ők fűzték tovább a beszélgetést.

– Mit szeretsz csinálni a munkádon kívül?

– Nincs hobbim, hacsak nem nevezhető annak, hogy igyekszem minél több, divatos kifejezéssel élve minőségi időt a szabadban, társasággal tölteni. Ezt mostanában színezi egy kiskutya jelenléte, akit a barátnőm fogadott örökbe.

A szakmai anyagok olvasása elkerülhetetlen feladat. Hivatásom óhatatlanul befolyásolja az érdeklődésemet is. Most éppen Az állatok nyomorúsága című könyvet olvasom, mely arról szól, hogy milyen nagy felelősséggel tartozunk az állatok, főleg a megszelídített és fogságban tartott állatok iránt.

Október végén színházba készülünk, de még kicsit várunk, hogy alakul a vírushelyzet. Moziba könnyebben eljutunk, de – ismétlem – nekünk a legeslegfontosabb kikapcsolódást a természet nyújtja. Legutóbb az egyik unokatestvéremmel voltunk szarvasbőgést hallgatni Záhony közelében, ahol a nagynéném férje erdész és vadász. A nyáron a Hortobággyal ismertettem a barátnőmet, betértünk a Madárkórházba, majd körbekerekeztük a Tisza-tavat. H’ja Petőfi Sándor a kedvenc költőm.

– Kenyérrel is él az ember…

– Bizony, szeretek a konyhában sürgölődni, főként jó magyaros ételeket, halászlevet, pörköltet készíteni. A legszívesebben húslevest főzök, ezzel már megnyertem magamnak embereket. Sütésben a kacsa nyújt nagy élményt.  A jó hízott kacsát szétszedem, hájából kisütöm a zsírt, a zsírban megsütöm hagymaágyon a májat. A tepertő és a sült máj mellett, a zsírral leöntöm a combját és a mellét, berakom 3-4 órára 150 fokon konfitálom és akkor jó porhanyós, sós fokhagymás kacsahús lesz belőle…

 

Az interjút Balázs Gusztáv készítette.