Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Hírek Danyi Zoltán, a Kollégiumi Diákjóléti Bizottság elnöke: „Nekem az egyetemre járás hiányzik”

Danyi Zoltán, a Kollégiumi Diákjóléti Bizottság elnöke: „Nekem az egyetemre járás hiányzik”

Kisfiúként csordát hajtott, trombitán tanult játszani és néptáncolt – mindezt úgy, hogy Debrecen belvárosában nőtt fel. Bár génjeit a Kárpátokból örökölte, a Hortobágy gyönyörködteti. Ő Danyi Zoltán, negyedéves állatorvostan-hallgató, aki végzése után a haszonállatok egészségügyével szeretne foglalkozni. Beszélgetésünkből kiderül, a történelem olykor ismétli magát. Decemberi számunk úgy készül, mint a tanévet záró. A távolléti oktatás körülményei között. Kísérteties a hasonlóság a Ziszisz Árisszal történt beszélgetésünkhöz, mert az interneten folytattuk. Mint emlékezetes, ők ketten egy műsorszámban, de más-más helyszínről játszottak a tavaszi állatorvostan-hallgatói koncerten. Van azonban egy fontos különbség: ősszel a hallgatók a kollégiumban tartózkodhattak és a nagy manualitást igénylő gyakorlati órákat kontakt óra kereteiben tartották meg.

– Tavasszal nagyot csalódtunk, amikor kiderült, hogy élőben és az aulában nem tarthatjuk meg a hangversenyünket. Mindent időben megszerveztünk, már csak el kellett volna mennünk az előadásra. Hozzám nőtt ez a rendezvény, hiszen már elsősként nekem szegezték a kérdést, mit szólnék hozzá, ha nekem kéne csinálni a jövőben? Mivel általános iskolás korom óta zenélek, szívügyemnek éreztem, hogy idén se szakadjon meg a sorozat. Összefogással sikerült is megmentünk a folytonosságát, Erdélyi Jázmin Luca kezdeményezésére megvalósítottuk a programot a világ-hálón. A műsor széles közönséghez jutott el. Felemelő érzés valami szépet adni barátainknak, kollégáinknak, hallgatóknak és tanároknak, az egyetem polgárainak. Bárcsak jövőre visszatérhetnénk a régi kerékvágásba!

– Már az eddigiekből is kiderült, hogy közösségben érzed jól magad.

– Ez az igazság. Olyan családban születtem, ahol ez természetes volt. Emellett szülővárosom, Debrecen közösségei is ezt erősítették bennem. A belvárosban cseperedtem fel, közlekedési eszközöm a kerékpár volt, amin mindenhová időben el lehetett jutni. Így a Debreceni Zenedébe is, ahová összesen 10 évig jártam. Rövid ideig vadászkürtön, majd trombitán tanultam játszani. Szabóné Puskás Ibolya növendékeként 2014-ben a XIII. Országos Lubik Imre Zeneiskolai Trombitaversenyen különdíjat kaptam. A hangszeres játék – ha szólista is az ember – közösségi műfaj. A tanítás is iskolában zajlik, hetente két-háromszor találkoztunk és óhatatlanul kialakult bennem az igény a társasági életre.

– Kérlek, mutasd be a családodat!

– Édesanyám Debrecenben, az egyetemen dolgozik, Erasmus-koordinátor. Az ösztöndíjprogramokban szerzett jártassága nekem is sokat segít. Édesapám a Hortobágyi Nemzeti Parknál dolgozik, ahol a parkba irányuló turizmus és a környezeti nevelés felelőse. A puszta a szívemhez nőtt, ezért, többször és szívesen tartok vele. Az idei daruvonulás időszakában is friss élményeket gyűjtöttem vele. Az Alföld minden évszakban gyönyörködtet, annak ellenére, hogy a tágabb rokonságnak nem jut ilyen széles horizont, hiszen hegyek között élnek. Édesanyám erdélyi származású. Székelyudvarhelyen született, de Csíkszeredában nőtt fel. Édesapám pedig Kisterenyén, Nógrád megyében töltötte életének első szakaszát. Közel „félúton”, Debrecenben ismerkedtek meg, mindketten ott végezték felsőfokú tanulmányaikat. Hárman vagyunk testvérek.  Én vagyok a középső. A nővérem szintén Budapesten tanul, az ELTE-n, angol és énekszakos tanár lesz belőle. Az öcsém ebben a tanévben érettségizik. A történelem és a fizika az erőssége. Bár még nem döntött, de szerintem a mérnöki tanulmányok várományosa. Amiben egyformák vagyunk, az a zenélés szeretete. Édesapám gyerekkorában hegedülni tanult. Az egyik iskolatársa a debreceni zeneiskola tanárnője lett, így kerültünk mi is oda. Az öcsém még most is tanul ott, én pedig visszajárok, ha csak tehetem. Néhány koncert erejére még most is csatlakozom a zeneiskolai fúvószenekarhoz.

– Mi a kedvenc műfajod?

– Ez attól függ, hogy hol zenélek. Zeneiskolai óráimon, amikor egyedül voltam a tanárommal, nagyon szerettem a barokk zenét. Ám, ahogy teltek az évek, éreztem, hogy ezt a legnehezebb játszani. Tanulmányaim végére a modern darabokat is elővettük, azokat is megkedveltem. Ha zenekarban játsszunk, akkor igazából bármi jöhet, klasszikus művek, katonaindulók, kortárs darabok, popzenei átiratok. Tánczenekarban és rockbandában, is kipróbáltam magam, alkalmanként most is hívnak a fiúk olyan számukba, amikben jól jön a trombita. A soroksári zeneiskola együttesével külföldi utakra is eljutottam, Olaszországban, Franciaországban és Belgiumban játszottunk együtt.

– …¨és a trombitásod?

– Az amerikai Wynton Marsalis, aki jazz zenész, de klasszikus műveket is hihetetlenül igényesen és szépen ad elő. A kubai származású Arturo Sandoval MÜPA koncertjére kisbusszal utaztunk fel Debrecenből. Ő a latin jazz fenoménja. A technikás orosz trombitást, Szergej Nakarjakovot is volt szerencsém élőben hallgatni Budapesten.

– Az a csoda is megesett a város szívében, hogy – Tamkó Sirató Károly szavaival élve – a „tearózsa kinyílt az aszfaltkövön”. A néptánc is magához vonzott…

–Talán még korábban, mint a zeneiskola. A szomszéd kisfiú kezdett el néptáncot tanulni, akit követtem. Ott is maradtam a Debreceni Népi Együttes soraiban óvodás kortól az érettségiig. Amikor pedig felvettek az Állatorvostudományi Egyetemre, nagyon örültem annak, hogy a Szilaj Néptáncegyüttesünkben tudom folytatni a hagyományőrzést. Úgy tapasztalom, hogy együttesünk egyre nagyobb figyelmet kap hallgatótársaim részéről. Egyre fegyelmezettebben is dolgozunk. Tanáraink szintén egyetemisták, Bári Boglárka a Táncművészeti Egyetemen tanul, Blanárik Viktor pedig a Műegyetemen. Jó, hogy egyidősek vagyunk, mert nagyon jól megértjük egymást. A kollégium melletti kispresszóban beszéljük meg a próbák után a hétköznapi dolgainkat. Hagyományosan fellépünk a Gólyabálon és az Állatorvosi Bálon, így jutottunk el az Intercontinental és a Hilton szállókba, idén pedig a Grand Hotelbe. Szeptemberben egy egész estés előadás próbáit kezdtük el, abban bízva, hogy egyszer csak túl leszünk a járványon.

– Melyik a kedvenc táncod?

– A Kárpát-medence néptánc-kincsét ismerve, erre egyáltalán nem könnyű válaszolni. Nagyon jónak tartom azt, hogy a magyar táncok mellett román és cigány táncokat is tanultunk. Ez segíti egymás elfogadását. De mivel Debrecenben születtem, és nőttem fel, különösen kedvesek a hajdúsági és a Hortobágy széli falvak táncai. Édesanyám révén a székelyföldi, és mezőségi táncokat is nagyon szeretem.

– Miért választottad az állatorvosi tanulmányokat?

– Az utazás a rokonokhoz a nagyobb ünnepek és a nyaralások alkalmával természetessé vált számunkra. Apai és anyai nagyszüleim is tartottak állatokat. Elsősorban az erdélyi rokonságra jellemző a hagyományos gazdálkodás. Én is hajtottam a csordát kisfiúként és megtetszett az állatokkal való foglalkozás. Többen kérdezték, hogy miért nem mentem emberorvosnak, hiszen tanulmányi eredményeimmel orvosi egyetemre is jelentkezhettem volna. Azt válaszolom ezekre a kérdésekre, hogy közvetett módon ugyan, de az állatorvos is az emberiség egészségéért dolgozik. Attól kezdve, hogy döntöttem a továbbtanulásról, erre a pályára készültem és ebben a családom is feltétlenül támogatott.

– Negyedéves hallgatóként mi az, ami különösen érdekel az állatorvostudományban?

– Már említettem, hogy az állatokkal való foglalkozás szeretete terelt erre a pályára. Azóta is azok a tárgyak kötnek le leginkább, amelyek nem a köztudatban elterjedt állatorvosi munkához kapcsolódnak. Ilyen például a takarmányozástan, a szaporodásbiológia, a szülészet, valamint a kórbonctan. Ezek számomra vonzóbbak a belgyógyászatnál és a sebészetnél. Na persze az általam kiemelt területeken is az állatorvosok ismereteit tartom a legmegalapozottabbnak.

– Az állatorvostan-hallgatók valóban csak a felsőbb évfolyamokon találkoznak tanulmányaik során élő ál-latokkal?

– Ez ma már nem így van! Az én évfolyamom vett részt először hetesi gyakorlaton, amit nagy szerencsénknek tartok. Minden félévben egy hetet az Üllői Tangazdaságban töltöttünk, és minden félévben különböző állatfajjal foglalkoztunk. Ez azért is volt nagyon érdekes, mert nemcsak állat-orvosi szemszögből vizsgáltuk meg az adott állatfajt, hanem igyekeztünk a mezőgazdasági és a gazdasági jelentőségével is tisztába kerülni. A tanáraink is tanultak a tapasztalatokból, a bennünket követő évfolyamok oktatásában már alkalmazták is az észrevételeinket. Jó volt értesülni arról, hogy meghallgatták és megszívlelték a visszajelzéseinket.

– Milyen tapasztalatokat szereztél az online oktatásról?

– Vannak, akiknek ez nem sokat változtatott az életén. Nem titok, ők eddig sem látogatták az órákat. Lelkük rajta. Én azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy ha már egyetemisták, akkor az a feladatuk, hogy menjenek be az előadásokra, hallgassák meg a tanárokat. Ráadásul én szeretem is az előadásokat. Nekem az egyetemre járás hiányzik. Azokkal persze, akikkel jó barátságba kerültem, nem szűnt meg a kapcsolatom, hiszen a kollégiumban lakunk és online is tartjuk az érintkezést. A hibrid oktatásból hasznunk is származhat fakultáció vagy szombati előadások esetén. Egy-egy online konferencián úgy is részt vehetünk, hogyha hétvégén hazautazunk.

– Igaz, hogy a hallgatók többsége a gyakorlatok megtartását kérte?

– Igen! A hallgatói önkormányzat indította a felmérést, ami elsősorban arra irányult, hogy a szakma elsajátításához szükséges gyakorlatokat lehetőség szerint ne halasszák el a járvány miatt. Ezek ugyanis pótolhatatlanok a tanulmányok elvégzéséhez, a teljes értékű diplomához. Örömünkre ez a kérés is meghallgatásra talált Rektor Úr részéről, így a kollégiumi bennlakásunk is indokolttá vált, s nem kellett a tavaszi nagy hazaköltözési mizériát lejátszani.

– A Diákjóléti Bizottság elnöke vagy. Mi a feladata ennek a testületnek?

– Elsődleges célunk a kollégiumi élet színesebbé tétele, de legalább ennyire fontos feladatunk a kollégisták és a kollégiumi vezetés közötti kapcsolattartás. A második év végén választottak a bizottságba és azóta igyekszem mindenben segíteni a munkát. Szeptemberben nagy tagcsere zajlott le, mivel sokan ötödévesek lettek vagy elballagtak, s én lettem az elnök. Az újjászervezést még a tavaszi félévre terveztük, azonban a járvány ezt nem tette lehetővé. Ezért másodmagammal kicsit egyedül maradtunk pár hónapra. A régi tagok továbbra is segítettek, míg csak felállt az „ütőképes” csapatunk. Az első nagy próbánk a Marek Napok szervezése-rendezése volt. A hallgatók visszajelzése alapján büszkék lehetünk az eredményre.

– Megtudtuk már, hogy a zene, a tánc, majd a kollégiumi diákjóléti bizottsági elnöki feladatok, és nem utolsó sorban a tanulmányi feladatok mellett nincs sok időd unatkozni. Mégis van „civil” életed is?

– Szívesen kirándulok, jellemzően a családommal. De ha van mód, akkor nagyobb csapattal, baráti társasággal is túrázunk. A nyáron például néhány évfolyamtársammal a Mátrában jártunk. Nem titkolom, ezt a kedvtelést is a szüleimtől örököltem, édesapám maga is szervezett teljesítménytúrákat. De van még egy csendes hobbim is, amihez szék, türelem és egy nagy bot kell: a pecázás. Ezt is édesapám szerettette meg velem. Otthon egyedül is, a Dunán, Ercsi térségében pedig két nemrégiben végzett állatorvossal, Orodán Tamással és Balajthy Bálinttal együtt gyakran keressük horoggal a szerencsét.

– Miket szeretsz olvasni?

– Olyan rendes iskolás voltam, hogy az összes kötelező olvasmányt elolvastam, amit kiadtak és még szerettem is azokat a könyveket. Mégis, és ezzel szerintem nem állok egyedül, a Harry Potter könyvek szerettették meg velem az olvasást. Manapság az izgalmas, nyomozós műfaj tetszik. Csatlakoztam Dan Brown sokmilliós olvasótáborához és a skandináv krimi sem marad ki az életemből.

– Hogy képzeled el az állatorvosi jövődet?

– Mindenképpen haszonállatokkal szeretnék foglalkozni. Két éve alakult meg az egyetemen a sertés szakkollégium, aminek tagjaként rengeteg kiegészítő tudásra teszünk szert a sertéstenyésztésről, a sertés szakállatorvosok életéről, feladatairól. Ennek is köszönhetően választottam kutatási témát, amiből tudományos diákköri dolgozatot akarok írni. De igyekszem más helyekre is eljutni, így például korábban végzett hallgatók munkahelyére is el-ellátogatok, szarvasmarhatelepeken is többször jártam így. Terveim szerint e két faj állatgyógyászatával foglalkozom majd diplomaszerzésem után. Hogy hol? Egy pár évig akárhol, majd elképzelhető, hogy a tudásomat hazaviszem Debrecen térségébe.

 

Interjú: Balázs Gusztáv