Manapság semmi meglepő nincs abban, ha valaki külföldön folytatja tanulmányait a középiskola befejezése után. Az Állatorvostudományi Egyetem nemzetközi képzéseit már 62 ország fiatalja választotta, akik nem csupán világszínvonalú oktatásban részesültek, hanem felejthetetlen emlékekkel, élethosszig tartó barátságokkal lettek gazdagabbak. De hogyan segíti az ember jellemfejlődését, ha az otthonától távoli intézményt és egy másik országot választ továbbtanulásának helyszínéül? Milyen kihívásokkal, nehézségekkel szembesül? Savannah-Rose pozitív szemlélete és rugalmassága figyelemre méltó. Két merőben eltérő kultúra gyermekeként, a nyugodt, falusi életét most nyüzsgő nagyvárosi létre cserélte. Legalábbis néhány évre, amíg meg nem kapja diplomáját az Állatorvostudományi Egyetemen.

Kezdjük a gyökereiddel. Tudomásom szerint Írországból jöttél.

Igen, ott születtem és nevelkedtem. Félig ír vagyok, félig Srí lanka-i. Büszke vagyok rá, hogy két különböző kultúrából származó szülő nevelt fel. Van egy bátyám és egy nővérem, ők Zimbabwéban születtek, ahol tizenhét évig éltek, mielőtt Írországba költözött volna a család. Körülbelül fél órányira lakunk Dublintól, egy kis faluban, Morningtonban. Szeretem a vidéki életet, ha otthon vagyok akkor a legtöbb időmet a kutyáimmal és a lovaimmal töltöm. Édesapámnak saját cége van, könyvvizsgáló, anyukám pedig a Chanel-nál értékesítési menedzser, teljesen más karrierjük van, mint amit én tervezek.

Akkor honnan jött az állatorvoslás? És miért választottad Budapestet?

Mióta az eszemet tudom állatorvosnak szerettem volna tanulni. Nem is emlékszem, hogy valaha más karriert terveztem volna. Gyerekkorom óta foglalkozok állatokkal, imádom őket, mindig az életem részesei voltak.

Magyarország és az Állatorvostudományi Egyetem nagyon népszerű Írországban, neves intézménynek számít. Kiderült, hogy több barátom és állatorvosok, akiket a lovardából ismerek mind itt tanultak, így én is ide jelentkeztem. Budapestet imádom, nagyon biztonságos, bár eltartott egy darabig, amíg megszoktam a városi életet, a zajt. Írországban 5 perc sétára lakom a tengerparttól, ami eléggé hiányzik, de itt van helyette például a Margitsziget. Néha jó távol lenni a nyüzsgő városi élettől.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a külföldön való továbbtanulás. Szerinted milyen előnyei vannak, ha valaki az otthonától távoli egyetemet választ?

Rengeteg előnye van annak, ha kilépsz a komfort zónádból. Mióta Budapestre jöttem sokkal önállóbb vagyok. Rá lettem kényszerítve – jó értelemben – , hogy önálló legyek, intézzem a bevásárlást, bejárjak az egyetemre stb. Felnőttem, mióta itt vagyok és nem hiszem, hogy ha Írországban maradtam volna ugyanitt tartanék. Ha otthon vagy tudod, hogy támaszkodhatsz a szüleidre, a családodra, nem kell izgulnod.

Emellett szeretek más kultúrákból származó emberekkel találkozni, amire az angol nyelvű képzés remek lehetőséget ad. Hasonlóak vagyunk, ugyanazt tanuljuk, könnyű volt beilleszkedni. Az ázsiai gyökereim miatt örülök, hogy megismerhetek olyan diákokat, akik onnan származnak, és persze szuperül kijövök az ír diákokkal, otthon érzem magam, amikor együtt vagyunk.

Külföldi diákként milyen nehézségekkel szembesültél? Hogy oldottad meg ezeket?

A legnagyobb kihívás a honvágy, ami most a koronavírus miatt még nehezebb, karácsonyig nem mehetek haza. Tavaly rengetegszer jöttek a barátaim és a családom látogatóba, vagy én ugrottam haza egy hétvégére, ha már nagyon hiányoztak. A járvány mindenkinek megnehezíti az életét. Egy hajóban evezünk, senki sem mehet most haza, úgyhogy igyekszünk támogatni egymást. Sokat segít, ha vannak itt barátaid, ha ők nem lennének, akkor nem tudom, hogy csinálnám végig ezt az évet az egyetemen.

Valóban, az egyetemi élet ebben az évben egészen más lett. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az egyetem az előző félévben távoktatásra váltott, most pedig az úgynevezett hibrid oktatási módszer működik. Hogyan hatottak rád ezek a változások?

Amikor elkezdtem az egyetemet kora reggeltől nap végéig folyamatosan óráim voltak, nehéz ilyen hosszú ideig koncentrálni. Én személy szerint nagyon szerettem, amikor tavaly áttértünk a távoktatásra. Az órák anyagát bármikor meg tudtam állítani, visszatekerni, újranézni, hogy felfrissítsem a tudásomat a vizsgák előtt. Különösen az online anatómia gyakorlatok voltak hasznosak. Amikor ezek személyesen történnek, akkor nem tudod felvenni videóra. Lehet, hogy elfelejted amint kilépsz a laborból, de így minden apró részletet vissza tudtam nézni. Még mindig megvannak ezek a felvételek a laptopomon, állandóan használom őket. A hibrid módszer, ami idén van, egy kicsit más. Az órák többsége nem előre rögzített, hanem élő közvetítés, így nem lehet őket letölteni. Néhány gyakorlaton, mint például az anatómián ott kell lennünk személyesen, minden más óra pedig online van. Néha nehéz, ha az ember belegondol, hogy otthon lehetne a családjával, de a gyakorlati oktatás miatt maradnunk kell. Persze ezekre a gyakorlatokra szükség van.

Nehéz helyzet, nincs olyan megoldás, amitől mindenki boldog lenne. Szerintem a tanszékek megtesznek mindent, amit tudnak. Minden alkalommal, amikor kapcsolatba lépünk velük, megpróbálnak kompromisszumot kötni. Meghallgatnak minket, figyelnek ránk. A professzorok folyamatosan tájékoztatnak a helyzet alakulásáról. Szerintem nagyon jó, ahogy kezelik a szituációt, mindannyian értékeljük, amit értünk tesznek.

November elején a magyar kormány még szigorúbb korlátozó intézkedéseket vezetett be, mint például az este 8 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom vagy az üzletek és éttermek korlátozott nyitvatartási ideje. Hogyan megbirkózol meg ezekkel a szabályokkal?

Be kell vallanom, hogy nehezen. Mivel az éttermek bezártak így egy stresszes hét után nem tudunk elmenni vacsorázni, vagy inni egy-két italt. A 8 órakor kezdődő kijárási tilalom mindent megbonyolít, olyan, mintha szobafogságban lennék. Pont mint amikor még gyerek vagy és anyukád mondja, hogy este 8 előtt haza kell érned. De persze próbálok alkalmazkodni, mindannyian tisztában vagyunk a mostani helyzet súlyosságával. Szerintem a legtöbb, amit tehetünk, hogy pozitívak maradunk és ezt az energiát sugározzuk a körülöttünk lévő embereknek is. Tudom, hogy sokan szenvednek, így vagy úgy, de mindenkire hatással van a járvány. Mindenkinek azt mondom, hogy ki kell hoznunk a legjobbat abból, ami jelenleg van. Megtalálni az apró dolgokat, amik boldoggá tesznek, például egy barátommal örökbe fogadtunk egy menhelyi kutyát, a felelősségvállalás, a róla való gondoskodás elfoglal minket.

Említetted, hogy vannak otthon lovaitok. Lovagolsz is?

Igen, a lovaglás és a gyeplabda a két sport, amit űzök, ha otthon vagyok. Mióta Budapestre jöttem már inkább csak hobbinak hívnám a lovaglást, mint sportnak. Nem versenyzek, inkább élvezem, hogy lovakkal lehetek, de nekem ez így megfelel jelenleg.

Írországban gyeplabdáztam, de Magyarországon nem találtam olyan klubot, ahol játszhatnék. A kijárási tilalom óta a szabadidő eltöltése elég limitált lett, de gyakran kimegyünk a barátaimmal a Margitszigetre, kicsit kiszellőztetni a fejünket.

A későbbiekben, már állatorvosként elképzelhetőnek tartod, hogy lovak gyógyítására specializálódj?

Lovak mellett nőttem fel, szeretnék majd velük foglalkozni, de a kisállatgyógyászatban is el tudom magam képzelni. Ebben a félévben főleg kisállatokkal foglalkoztunk, kutyákkal a legtöbbször, nem sokat tanultunk a lovakról. Még csak a második évemet kezdtem az egyetemen, szóval van időm eldönteni. Ha a lógyógyászat megtetszik, akkor azt fogom csinálni.

Mit tanácsolsz azoknak a diákoknak, akik az állatorvosi pályát fontolgatják?

Szerintem a legfontosabb az, hogy élvezzük, amit csinálunk, hiszen a jövőben ez lesz az életünk. Ha nem élvezed, akkor nagyon nehéz lesz tanulni. Mindenkinek ajánlanám, hogy menjen külföldre, nem lennék az az ember, aki most vagyok, ha otthon maradtam volna. Felfedezhetsz új kultúrákat, barátokat szerezhetsz a világ minden tájáról, felnyitja a szemedet ez az élmény. Lehetőséged van önállónak, szabadabbnak lenni. Aki állatorvos szeretne lenni, annak azt tanácsolom, hogy fókuszáljanak a tanulmányaira. Szóval koncentrálj és gondolj arra, hogy hol szeretnél tartani 10-15 év múlva.

Maradjatok pozitívak! Remélem, hogy a mostani helyzet hamarosan megoldódik és visszatérhetünk a régi kerékvágásba. Sajnálom a mostani elsősöket, nekik még nem volt lehetőségük megtapasztalni az igazi egyetemi életet, de van 5 évük bepótolni. Szóval ne adjátok föl, csak így tovább!