Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Hírek OTDK Plusz: az Agrártudományi Szekció Gálája

OTDK Plusz: az Agrártudományi Szekció Gálája

Bozóki Boglárka, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatója vehette át a legkiválóbb előadónak járó elismerést az Állatorvostudományi Egyetem által szervezett OTDK Plusz gálán, ahol az OTDK Agrártudományi Szekciójában tavasszal első helyezést elért fiatal kutatók mutathatták be kutatásaikat.

Tekintettel arra, hogy a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 2021 tavaszán online rendezték meg, az Országos Tudományos Diákköri Tanács célként jelölte ki, hogy a tagozatgyőztesek számára megteremtse a személyes találkozás és bemutatkozás lehetőségét, széles nyilvánosság biztosításával. Ennek fényében került sor augusztus 31-én az Agrártudományi OTDK Plusz gálára, ahol tizenkét fiatal kutató mutatta be tudományos eredményeit. Közülük egy-egy az Állatorvostudományi Egyetem és a Széchenyi István Egyetem, kettő a Szegedi Tudományegyetem, nyolc pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatója.

A gála különlegessége volt, hogy szakmai zsűri helyett maguk az előadó fiatalok pontozták egymás prezentációit a szakmai felkészültség, az előadás felépítése, a közérthetőség és a használt előadói praktikák alapján. Így lett elsők között is első Bozóki Boglárka, aki a tavaszi OTDK-n a növénytermesztéstani tagozatban vívta ki a szakmai zsűri elismerését.

„Fontosnak tartottam, hogy részletesen megvizsgáljam a kötött talajokat és a hozzájuk alkalmazható talajművelési rendszereket, hiszen Magyarországon a gazdák többsége ezekhez hasonló, kedvezőtlen adottságú vagy nehezen művelhető talajokon gazdálkodik. Csataszög településen lévő saját gazdaságunkban végzett kutatásaim rávilágítanak arra, hogy ha megfelelő időben és módon alkalmazzuk az általunk választott talajművelési technológiákat, akkor a nehezen művelhető, problémásnak mondható kötött talajaink esetében is nagyobb költséghatékonyság, illetve jobb termésátlag érhető el” – mutatott rá Bozóki Boglárka, a MATE növényorvos és agrármérnök tanári mesterszakos hallgatója, aki Dr. Birkás Márta egyetemi tanár témavezetésével végezte kutatásait.

Mint azt Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora a rendezvényen kiemelte, nagy érdeklődés mellett, eredményesen sikerült tavasszal online formában megrendezni az OTDK Agrártudományi Szekcióját, a személyes jelenlétet azonban soha semmi nem fogja tudni helyettesíteni. Dr. Szendrő Péter, az OTDT elnöke szintén kiemelte, hogy a TDK vírusállónak bizonyult, és egy olyan újítással tudott válaszolni a járványra, mint az OTDK Plusz, ahol a tagozatok első helyezettjei végre személyesen is megismerkedhettek egymással.

A fiatal kutatók által bemutatott témák felölelték az agrárium teljes spektrumát, így a monori borok fogyasztói felmérése, a gímszarvas Bács-Kiskun megyei terjeszkedése, a madárvédelmi ökológiai hálózatok fejlesztése, a tejipari technológiai folyamatok és a paradicsomsűrítmények hamisításának nyomon követése, valamint a különleges vörös gyümölcshúsú almahibridek egyaránt terítékre kerültek. A témák sokszínűsége miatt ugyanakkor különös kihívást jelentett az előadók számára, hogy a szűkebb szakmán belül egyértelműnek tekinthető szakkifejezéseket, összefüggéseket közérthető formában kellett előadniuk.

Ennek elősegítésére a szervezők interaktív online felkészítést is biztosítottak, melynek keretében a résztvevők előzetesen is megismerhették egymás kutatásait, az egymásnak adott visszajelzések alapján pedig tovább fejlődhettek az előadások. Az így kialakuló személyes kapcsolatok és tapasztalatok rendkívül fontosak a fiatalok későbbi életpályájához, végeredményben pedig tovább öregbíthetik egyetemük és a hazai tudományos élet hírnevét.

Az Állatorvostudományi Egyetem hallgatói közül az Állat-genetikai és biotechnológiai tagozatban győztes Bánáti László tartott előadást Molekuláris biológiai módszerek fejlesztése a K 5831 vakcinatörzs és vad Mycoplasma gallisepticum törzsek elkülönítésére címmel. Témavezetői Dr. Gyuranecz Miklós és Bekő Katinka voltak.

Az eseményről készült képeket ide kattintva nézheti meg.