Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Hírek Elindult a jelentkezés az V. Országos Állategészségügyi Versenyre

Elindult a jelentkezés az V. Országos Állategészségügyi Versenyre

Az előző négy verseny nagy sikerére való tekintettel, idén ötödik alkalommal rendezzük meg az Országos Állategészségügyi Versenyt, amelynek jelentkezési határideje SZEPTEMBER 19. ÉJFÉL.

Ahogy korábban is, a többfordulós verseny célja, hogy lehetőséget biztosítson a középiskolásoknak arra, hogy tapasztalatokat szerezzenek egyetemi éveik előtt, illetve a gyakorlati ismeretek megszerzése mellett fontos és aktuális állategészségügyi, állatvédelemi, járványvédelmi és környezetvédelmi kérdésekkel ismerkedjenek meg. Nem csak azoknak a diákoknak a jelentkezését várjuk, akik a gyógyításnak szeretnék szentelni további tanulmányaikat, hanem azokét is, akik a biológia iránt érdeklődnek, szeretnek rendszerekben gondolkodni és újat alkotni. A szervezői csapatot állatorvostan-hallgatók alkotják, akik főleg interaktív, kreatív és gyakorlati ismeretekre helyezik a hangsúlyt a feladatok összeállítása során.

A megmérettetésre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, főleg a 11. és a 12. osztályos diákok közül. A feladatok megoldása sok időt és utánanézést igényel a versenyzőktől, így nagy előnyt jelent, ha megtanulják a csapatmunkát jól összehangolni. Természetesen mindenki lehetőséget kap, így a 9. és 10. osztályba járók is részt vehetnek a versenyen, azonban nekik valószínűleg több tanári iránymutatásra lesz szükségük. Nevezési díj nincs.

A három internetes forduló során olyan élettani, biológiai és állategészségügyi sajátosságokra hívjuk fel a figyelmet, melyek széles társadalmi réteget érintenek, de gyakran kevés a pontos információ velük kapcsolatban a köztudatban. Az egyes fordulók során a csapatoknak szükségük lesz a már megszerzett tudásukon kívül kreativitásukra, leleményességükre, problémamegoldó képességükre és talpraesettségükre. A feladatok megoldásához szabadon használhatják az internetet és bármely szakirodalmat, ezzel nem titkolt célunk az, hogy megtanuljanak információt keresni, szelektálni a különböző fellelhető források között – úgy véljük, ennek a készségnek a fejlesztése nagy előnyt jelenthet a későbbi tanulmányaik során.

A feladatlapokat előre megadott időpontokban küldjük ki a csapatoknak, ezeket határidőre kell kitöltve visszaküldeni a lent megadott e-mail címre.  A három forduló során megszerzett pontok alapján az ország legjobb tíz csapata kerül be a budapesti döntőbe, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem campusán és kihelyezett tanszékein rendezünk meg sok-sok színes programmal fűszerezve.

A diákok részt vesznek többek között kis- és nagyállat klinikai látogatáson, bepillantást nyerhetnek az egyetemünk működésébe, anatómiai és patológiai bonctani gyakorlaton vehetnek részt, illetve egyéb érdekes programokkal is készülünk. A tavalyi döntő során a diákok az üllői Tangazdaságban kipróbálhatták a szarvasmarhák rektális vizsgálatát, megtanulhatták a klinikára érkező lovak élettani alapértékeit felvenni, de a programok közül néhány a teljesség igénye nélkül: biokémiai laboratóriumi gyakorlat, sebészeti varrógyakorlatok, anatómiai szabadulószoba, élelmiszerhigiénia-és laboratóriumi diagnosztikai feladatok, akadályverseny az egyetemi szoborparkban. Az ezekhez kapcsolódó komplex problémafeladatok megoldására is sor kerül. Igyekszünk olyan feladatokkal készülni, melyek megoldásához a kreatív gondolkodás, gyakorlati érzék, gyakorlati ismeretek és némi lexikális tudás is szükséges, amelyet az internetes fordulók során sajátíthatnak majd el.  A döntőben a diákok és kísérő tanáruk szállásáról és étkezéséről a szervezők gondoskodnak.

A versennyel kapcsolatos tervezett időpontok:

Jelentkezés: szeptember 1. – szeptember 19.

  1. forduló kiküldése: szeptember 26.
  2. forduló visszaküldése: október 10.
  3. forduló eredményei: október 23.

 

  1. forduló kiküldése: október 24.
  2. forduló visszaküldése: november 7.
  3. forduló eredményei: november 21.

 

  1. forduló kiküldése: november 21.
  2. forduló visszaküldése: december 5.
  3. forduló eredményei: január hónap vége, február eleje

 

Döntő: 2022. március 4-6., Budapest

A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a döntő időpontját érintheti még változás, amely rajtunk kívül álló okból változtathat a terveinken. Azonban mindannyian nagyon bízunk benne, hogy lehetőségünk lesz a hagyományos módon, az Állatorvostudományi Egyetemen megtartani ezt a három, élvezetes napot, amely nemcsak a versenyzőknek, a szervezőknek is „jutalom”.

Elérhetőségeink:

E-mail:            [E-mail megjelenítése]

 

Facebook:       https://www.facebook.com/allatorvosiegeszsegverseny/

Instagram:      @animalhealth.championship

 

Jelentkezni az alábbi linken lehet, melyet közösségi oldalainkon is megtalálnak:

https://forms.gle/xD2y4zich41vXkp26

 

További kérdések esetén forduljon hozzánk bizalommal!

 

Üdvözlettel:

az V. Országos Állategészségügyi Verseny szervezői