November 29-én került sor Prof. Dr. Stumpf István kormánybiztos részvételével „Középpontban a hallgatók” címmel, a modellváltással kapcsolatosan rendezett kötetlen beszélgetésre az Állatorvostudományi Egyetemen. A modellváltásért felelős kormánybiztos a tárgyban feltett hallgatói kérdéseket válaszolta meg, így kitért a modellváltás várható hosszútávú hatásaira, a hallgatókat érintő fontosabb változásokra, az intézményi autonómia garanciáira, valamint arra is, hogy hogyan változik az állam szerepe a felsőoktatási intézmények vonatkozásában.
Az Állatorvostudományi Egyetemen az elsők között, 2020. augusztus 1-jétől lépett életbe az alapítványi struktúra, amelyben a minisztérium helyett az állam által létrehozott alapítvány kuratóriuma kapja meg az irányítói jogosultságokat. A modellváltás kiemelt célja, hogy az egyetemek központi szerepet töltsenek be a kutatás-fejlesztésben és innovációban, intézményközi, vállalati és nemzetközi kapcsolataik tovább erősödjenek. A hazai egyetemek nemzetközi versenyképességének és oktatási színvonalának növelésével nem csupán az új kihívásoknak tudnak majd jobban megfelelni, de ahhoz is hozzájárulnak, hogy Magyarország regionális tudásközponttá válhasson.