Prof. Nagy Péterrel, az Állatorvostudományi Egyetem újdonsült egyetemi tanárával és a redox biológia kutatócsoportjának vezetőjével, az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatójával az új együttműködésről, valamint a kutatói lét nehézségeiről, szépségeiről beszélgettünk.

Az onkológiai alapkutatások egy speciális területével foglalkozik, amely a redox biológia névre hallgat. Meséljen a munkájáról.

A redox biológia gyakorlatilag az oxidációs folyamatok fiziológiás szerepeit hivatott kutatni. Ezeknek a folyamatoknak fontos szerepe van a tumorprogresszióban, azaz a daganatos betegség előrehaladásában, illetve az áttétképződésnél. Vizsgáljuk továbbá a különböző kezelésekre kialakuló rezisztencia mechanizmusokat is. A daganatos sejtek egy speciális tulajdonsága, hogy sokkal több oxidálószert termelnek, mint a normál sejtek, mely folyamat a különböző fehérjék vezérlését befolyásolja. A fehérjék kulcsszereplők a sejtek biológiai folyamataiban. A különböző, sejten belüli jelátviteli folyamatokat is fehérjék végzik, amelyek átprogramozása oxidációs folyamatok mentén fontos eleme a tumorprogressziónak, ezeket vizsgáljuk mi.

Hogyan kapcsolódik a kutatáshoz az Állatorvostudományi Egyetem?

Prof. Sótonyi Péter rektor úr egyik kiemelt célja az egyetem tudományos tevékenységének erősítése, így kerültem én a képbe. Mi a tudományos munkánkhoz speciális állatmodelleket használunk, melyeket jelenleg részben a saját laboratóriumunkban állítunk elő, részben pedig professzor Edward E. Schmidt laboratóriumában a Montanai Egyetemen. Hála Prof. Sótonyi Péter rektor úrnak, valamint Dr. Jerzsele Ákos tudományos és kutatási rektorhelyettesnek az Állatorvostudományi Egyetemen is meghonosítjuk a tudományos programunkat és az általunk használt, illetve fejleszteni kívánt állatmodelleket, így a jövőben még effektívebben kutathatunk. A Schmidt professzorral való kollaborációnkat is sikerül magasabb szintre emelni, hiszen az együttműködés értelmében a munkaidejének 20 százalékában az Állatorvostudományi Egyetemen fog dolgozni, ez nagyon nagy dolog.

Egy szenzációs lehetőséget kaptunk az egyetemtől, egy modern, felszerelt laboratórium áll rendelkezésünkre, ami már gyakorlatilag elkészült. Beszerzésre kerültek a számunkra kulcsfontosságú műszerek, illetve az állatházban kaptunk egy részt, ahol a mi állatmodelljeinket tudjuk tárolni és továbbfejleszteni. A laboratóriumot a két kutatócsoport vezető együtt fogja használni és két kollégával is bővült a csapat, akik segítik a munkát. Egy óriási lehetőség előtt állunk, amit szeretnénk közösen kiaknázni.

Említette, hogy speciális állatmodelleket használnak. Mi alapján dől el, hogy mely állat lesz a kutatásuk alapja?

Jelen esetben a tudományos tevékenységeinkhez leginkább egereket használunk, kicsi állat, viszonylag jól lehet vele dolgozni. Kutatásainkhoz 21. századi, modern technológiákat alkalmazunk, melyek nagy költségigényűek, így kis állatban költséghatékonyabb a munka. Vannak olyan tudományos tevékenységek, ahol elkerülhetetlen más állatmodelleket is behoznunk, például a Covid kapcsán a SARS-CoV2 vírus elleni gyógyszerfejlesztési projekt, ahol – valószínűsítem, ha egyszer eljutunk egy olyan szintre, hogy állatmodellt fejlesztünk – már nem egereket fogunk használni, mert az immunrendszerük nagyon eltér az emberétől. Vannak olyan folyamatok, amire az egérmodell nem annyira alkalmas.

Feltételezem, hogy az ÁTE-n folytatott projekt eredményei a humán területre is hatással lesznek.

Igen, ezért is szeretnénk az Országos Onkológiai Intézet és az Állatorvostudományi Egyetem között egy erős szakmai kapcsolatot létesíteni. Magyarországon az Országos Onkológiai Intézet az onkológiai gyógyítás és tudomány fellegvára, itt rengeteg operáció történik, így számos esetben humán mintákon is dolgozunk. Az állatmodell rész az, amit elsősorban az egyetemen fogunk csinálni, de ezek a tudományos tevékenységek természetesen összefüggnek. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk gyógyszert fejleszteni le kell mennünk sejtes szintig, sőt, akár egyes enzimekre lebontva vizsgálni a folyamatokat. Van már egy-két gyógyszerjelölt, amiket el tudunk indítani a preklinikai vizsgálatokon, ez is az Állatorvostudományi Egyetemmel való kollaboráció keretei között zajlik, ebben a Kémia tanszék vezetője, dr. Vincze Zoltán van a segítségünkre.

Hogy kell elképzelni a kutatócsoport munkáját? Milyen egy átlagos nap önöknél?

Nagyon sokrétű egy kutató munkája, a laboratóriumi feladatok mellett írásos munka is van bőven: cikkek, pályázatok.

A különböző projektekhez adott tevékenységek, feladatok tartoznak, amik egymás után következnek. Megszületik egy elképzelés, hogy hogyan lehetne egy problémát megoldani. Ezt megtervezzük, új kísérleteket hajtunk végre, amihez új módszereket tanulunk – sőt, van, hogy új módszereket találunk ki. Aztán publikálunk. A tudományos eredményeket közölni kell szakmai folyóiratokban, ennek van egy bonyolult és szövevényes bírálati procedúrája. A kritikákat meg kell válaszolni, adott esetben új kísérletekkel igazolni, szóval egy elég hosszú és időigényes folyamatról beszélünk. Persze nálunk is vannak rutinfeladatok, a laboratóriumban a rend fenntartása, a táptalajok elkészítése, az állatok gondozása, vizsgálata stb.

Manapság az egyetemek felé elvárás, hogy ne csak az oktatással foglalkozzanak, hanem a kutatás is egy nagy szelete legyen a működésüknek. Mit gondol erről? Hogy tud összekapcsolódni a kutatás az oktatással?

Ha megnézzük a világ egyetemeinek rangsorát, akkor a tudományos tevékenység az, ami a legnagyobb súlyt nyomja a latban. Tudomány nélkül nincs fejlődés. Ha az egyetemek csak az oktatásra fókuszálnak és semmilyen tudományos tevékenységgel nem foglalkoznak, akkor lemaradnak, nem tudják tartani a lépést az új vívmányokkal. Az Egyesült Államokban van néhány ilyen egyetem, ami csak az oktatásra specializálódott, le is vannak maradva, nincs olyan tisztelet feléjük, alacsonyabb a presztízsük a rendszerben. A tudomány az egyetemi világ meghatározó eleme, ha nem a legmeghatározóbb. Az oktatásnak és a kutatásnak karöltve kell működnie egy egyetem sikeréhez.

Kiből lesz jó kutató? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkezni a sikerhez?

Fontos a tehetség, de mindennél fontosabb az elhivatottság és a motiváltság. Hosszú idő és kitartó munka eredménye, hogy valakiből jó kutató legyen, olyan, aki fontos felfedezéseket ad a világnak. A tudományos pálya igen hosszú, az egyetem után jön a doktori képzés, majd a posztdoktori és utána következik a legnehezebb rész, betörni egy új területre, iskolát teremteni, ami már a saját elképzeléseinken alapul. Ez egy stresszes időszak, a fiatal kollégának még nincs pénze a tudományos tevékenység indításához, nincs olyan nagy publikációs háttere, hogy elismert kutatóként tevékenykedjen. Egyébként egyre több olyan pályázat van szerte a világban, ami felismerte ezt az átmeneti, nehéz időszakot és a fiatal kollégákat hivatott segíteni. Ha sikerül elismerést kivívni az általában hozza magával a finanszírozást és a tehetséges diákokat is vonzza. Mi ezen már túl vagyunk és azt mondhatom, hogy hiába nehéz, de érdekes és izgalmas időszak. Összefoglalva, szerintem a jó kutató legfőbb tulajdonsága, hogy kitartó és motivált. Karikó Katalin egy nagyon jó példa, sohasem adta fel és ment előre, minden akadályt megpróbált átugrani. Azóta láthatjuk, hogy a kitartása nagyon sok emberéletet mentett meg.

Mennyire tartja fontosnak a külföldön szerzett tapasztalatot, akár még hallgatóként, akár már kutatóként?

A tudományos munka gyakorlatilag átível a határokon. Szokták mondani, hogy a kutatók, a tudósok a világ állampolgárai. Munkánk megköveteli, hogy a világ minden tájáról dolgozzunk együtt emberekkel. Ahhoz, hogy egy diák, egy leendő kutató megtanuljon bizonyos technikákat meghatározott laboratóriumokba kell eljutnia, ahol az a dolog elérhető. Tehát nem a külföldre utazás a fontos szerintem, hanem a céltudatosság, az eredményorientáltság, megtalálni az adott területen azt a szakértőt, akitől azt meg lehet tanulni. Rendszeresen jönnek hozzánk például Amerikából, Japánból, mert vannak olyan dolgok, amiket mi tudunk megcsinálni és ők nem.

Ha ön most állna pályaválasztás előtt akkor ugyanezt az utat választaná?

Mindenképpen. A legizgalmasabb pályák egyike, soha nem lehet megunni, mindig újat tanul az ember. A felfedezés élménye olyan hajtóerő egy tudós számára, ami soha nem ér véget. Erre a pályára születni kell, kitartó és motivált embert kíván. Sokan vannak, akik megijednek tőle, szerintem indokolatlanul. Sajnos az a rendkívül gazdag és sokrétű inger, amit a diákok kapnak a mai világban nem kedvez a kitartásnak, sokan inkább a könnyebb utat választják. De nem kell megijedni, tapasztalataink szerint ugyanúgy vannak tehetséges és motivált diákok, mint 20-30 évvel ezelőtt. Ha ki tudják használni az új technológiákban rejlő lehetőségeket, akkor olyan dolgokat fognak tudni csinálni, amit mi még nem. A tehetséges és elhivatott diákoké a világ.