Egy állatorvosi egyetemen sem lehet mindenki állatorvos… Dr. Battay Márton, az ÁTE főtitkára jogász-közgazdász. Eddigi életpályájának egyik sajátossága az, hogy egy picit mindig kívülállóként volt egy közösség tagja. Református Kalocsán, matematika tagozatos osztályból jelentkezett jogi karra. Ezeket a helyzeteket azonban nem „kirekesztettként” élte meg, ellenkezőleg, lehetőséget látott abban, hogy más szemlélettel viszonyulva a többségi cselekvéshez, még sikeresebbé tegye azt. Élete kihívásának tartja az Egyetem önállósulását. Példa erre, hogy PhD értekezésének témáját a vadászat területéről választotta, közgazdasági elemzést végzett egy sajátos jogviszonyról, a vadászati jog bérleti díjának értékéről. Jól érzi magát az István utcai közegben, mert itt az a természetes, ami őt is vonzza: szeret lovagolni, vadászni, szívesen tanít, s ha csak teheti, a természetben tölti szabadidejét.

 BALÁZS GUSZTÁV

 

– Beszélgetésünkre készülve gondolkoztam azon, vajon miért lesz jogász az ember fiából? Arra jutottam, hogy egy jogász számára a társadalmi élet eseményei megannyi jogesetként merülnek fel…

– … igaza lehet, de ennél egyszerűbb a személyes indíttatásom: kisgyermekként bíró nagynéném doktorrá avatásán lenyűgöztek a színes talárokban ülő professzorok. Ami pedig már a szakma lényegét illeti, nagyon érdekelnek az emberek közötti kapcsolatok.

– Kezdjünk is bele!

– A családom múltjában jelen van az orvoslás és a mezőgazdaság, a természet szeretete is. Apai nagyapám gyermekgyógyász főorvos volt, ő átélte Budapest ostromát, annak az egyetemi rohamzászlóaljnak a tagjaként, melynek állatorvos hőseit évente koszorúzzuk. Anyai nagyapám állatorvos akart lenni, de a történelem közbeszólt, kulákként munkaszolgálatra vitték, utána katonának. Amikor enyhült a helyzet, érettségit tett és Gödöllőn szerzett diplomát, majd több állomást követően Kalocsán a TSZ főagronómusa lett. Szoros volt a kapcsolatunk, sokat jártam vele a határt, néztük a vetés fejlődését, sorba vettük az állattartó telepeket. Az is az ő öröksége, hogy Kalocsán, a közel 20 ezer katolikus mellett, az alig 80 református egyikeként gyakoroltam a vallását.

–  Ön mégis fiskálisnak tanult.

– Iskolai jó barátommal több mint másfél évig készültünk a felvételire, 1995-ben kezdtük Szegeden a jogi kart. Ő nappalis lett, én a Károli Gáspár Református Egyetemmel közösen indított levelező képzésre jutottam be.  Bár akkor rosszul esett, utólag kiderült, hogy jól jártam, mert megismertem két kiváló barátot és ez volt az az intézmény, ahol a református egyházjogot a legmagasabb szín-vonalon tanították. Innen vettek aztán át Pécsre, nappali képzésre.

– Mikor kell az embernek eldöntenie, hogy a jog mely ágát részesíti előnyben tanulmányai idején?

– Megtalálja az embert az, ami érdekli. A bírói, ügyvédi, ügyészi pályák nem vonzottak, bár voltam ügyvédjelölt és a jogi szakvizsgát is letettem. Jobban tetszett a nagy szervezetek működtetése, menedzselése, gazdasági irányítása. Kezdetben egy hazai cégcsoport tulajdonosa mellett dolgoztam, a hatósági ügyektől kezdve, a peres eljárásokon át a banki tárgyalásokig, ingatlan beruházásokig, ágazati érdekképviseletig, pályázatírásig több területbe is belekóstoltam. Hamar megéreztem, különösen a pályázatírás miatt, hogy van egy elvarratlan szál: közgazdasági ismereteket kell szereznem. Beiratkoztam a Szegedi Tudományegyetem jogász-közgazdász posztgraduális képzésére, mely tudást a tavaly megvédett PhD-dolgozatomban is kamatoztattam.

– Hogy került a felsőoktatásba?

– Véletlenül. Amikor megnősültem és megszülettek a gyerekek – ma már a fiam 12, a lányom 10 éves –, új lakóhelyet kerestünk, Gödöllőre esett a választásunk. Hogy több időt tudjak a családommal tölteni, helyben vállaltam munkát, így pályáztam meg egy állást az akkori Szent István Egyetem Főtitkári Hivatalában. A munka mellett elkezdtem a doktori tanulmányaimat, Szűcs István professzor úr és Marosán Miklós docens úr témavezetése mellett, a SZIE Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában.

– Itt próbálta ki magát először tanárként.

– Így van. A doktori képzéshez kapcsolódóan Gödöllőn elsősorban jogi tárgyakat oktattam. Agrárjogot, általános jogi ismereteket, halászati jogot, egy időben, sőt még médiajogot is. Az Állatorvostudományi Egyetemen a vadászati képzésben vannak jogi óráim, illetve az összehasonlító állatvédelem tantárgyban kaptam két órát a vadászat és állatvédelem kapcsolatáról magyarul és angolul.

– Közben közeledett a következő fordulat…

– Dr. Sótonyi Péter professzor dékáni programjában az Állatorvostudományi Egyetem újbóli önállósodásáért harcolt. Elszántsága, a felsőoktatásban beinduló folyamatok – a versenyképesség javításának és a nemzetközi rangsorokban történő előbbre lépésnek a fenntartói szorgalmazása –, e téren kedvező helyzetet teremtettek, amit esetünkben erősített az Európai Állatorvosképző Intézmények Egyesületének nemzetközi akkreditációs elvárása. Professzor úr kérésére csatlakoztam az ügyhöz. A gödöllői előkészületek után az István utcában létrejött a Jogi Iroda, ahol sor került az alapító okirat, az intézményi szabályzatok és a kiválási megállapodás kimunkálására majd ezek menedzselésére a fenntartó minisztériumnál. Kivételesen izgalmas és szép korszak volt felébreszteni Csipkerózsika álmából az egyetemet.

– Főtitkárként milyen feladatai vannak?

– A főtitkár a rektor munkáját igazgatási, jogi és adminisztratív oldalról segíti. Gondoskodik a titkársági feladatok ellátásáról, az egyetemi postairányítás és iktatás működéséről, a jogi ügyek koordinálásáról, a modellváltással kapcsolatos igazgatási feladatokról, a minisztériummal és a fenntartó Alapítvánnyal való kapcsolattartásról, illetve a Szenátus és a szenátusi bizottságok jogszerű és hatékony működéséről. A főtitkárhoz tartozik a pr, kommunikáció az informatika és a biztonságszervezés is.

 – Milyen tulajdonságokat tapasztalt az állatorvosoknál, ami más szakmákra talán kevésbé jellemző?

– Az állatorvosok közössége híresen összetartó, segítik egymást, de néha a versengés is belefér. Az állatorvosi szakmában nap mint nap olyan döntéseket kell meghozni, amelyek később nem javíthatók, nem módosíthatók, szemben a jogalkalmazással, ahol – általában – van lehetőség a korrekcióra, jogorvoslatra. A legtöbb állatorvosra jellemző a pragmatikus gondolkodás. Átlagos embernek talán kicsit naturális, amikor leülünk együtt ebédelni és megbeszélik a műtéti eredményeiket.

– Ön is belekóstolt az „állatorvosi munkába”, meséljen erről!

– Több kutatásban is közreműködtem például az Egzotikusállat és Vadegészségügyi Tanszéken. Fő kutatási témámhoz a vadászat gazdaságtanához itt az egyetemen új aspektusok, például a vadegészségügy és az élelmiszerbiztonság kérdéskörei is felmerültek, így az elmúlt években afrikai sertéspestis vadgazdálkodási hatásait és a károk enyhítésének lehetőségeit kutattam gazdasági és igazgatási szempontból. Voltak mellékszálak is, például a vadhús felhasználásának szabályozása és ennek élelmiszerbiztonsági, gazdasági hatásai témakörben végeztem kutatásokat, de közreműködtem tengerimalac és nyúl klinikai kutatások statisztikai elemzésében is.

Egy alkalommal a saját tengerimalacunk műtétjénél is „asszisztálhattam”. Őt és a testvérét két éve fogadtuk örökbe a Tengerimalac-mentő Egyesület segítségével. Azóta a két malac már többféleképpen szolgálta az egyetemen a tudományt és az oktatást – diagnosztikai és la-boreredményeik publikációba kerültek, illetve szerepeltek az online oktatás alatt propedeutika videóban is (egyébként tengerimalacokhoz méltatlanul, elég rosszul viselkedtek a felvétel alatt).

– Van kedvenc helye az Egyetemen?

– Nagyon szeretem a parkot magnólia virágzáskor és Üllőt, ami kiváló lovas terep. Tizenöt éves koromban kezdtem lovagolni, igazából nem akartam, csak a húgomat kísértem el és én is felültem. Aztán dolgoztam iskolai szünetben istállóban, tanultam egyedül és osztályban is, és több-kevesebb kihagyással máig nyeregbe ülök. De mindig csak hobbi szinten, sosem versenyeztem. Jól érzem magam az egyetemi, az állatorvosi közegben, hiszen fontos számomra a természet, az állatok és a vadászat.

– Mióta vadászik?

– Húszéves koromban kezdtem, nagyapai és baráti indíttatásból. Igazi kikapcsolódást jelent, amikor ki tudok menni a természetbe a barátaimmal, vagy egyedül. Vadászati jogból írtam a szakdolgozatomat annak idején, és a doktori dolgozatomat is a vadászat gazdaságtana területén készítettem. Persze a feladatok itt is megtalálnak, a vadásztársaságomban titkár, az Országos Vadászkamara Pest Megyei Területi Szervezetében pedig alelnök vagyok, így mostanában sokszor az erdő helyett inkább az adminisztráció jut.

Kalocsához kötnek a családi szálak, tagja vagyok az egyik helyi vadásztársaságnak. Az egyetemi hatás oda is begyűrűzik, vadgazdamérnök szakos hallgatóknak biztosítunk gyakorlati helyet, részt veszünk a szalonka monitoring és fogoly repatriációs programokban, illetve a gímszarvas-állomány is különleges minőséget képvisel.

Ennek a vidéknek egyedi és karakteres kultúrája van, a népviselettől a gasztronómiáig. Kalocsán a halászlé ugyanúgy tésztával készül, mint a bajai, de szerintünk a kalocsai paprika adja meg a jellegét. A közvetlen közelben pedig a hajósi borokat és a dunapataji pacalt kedvelem és ajánlom mindenkinek, ha arra jár.

– Hogyan látja az Egyetem jövőjét?

– Egy 235 éves intézmény jövőjéről csak alázattal és tisztelettel szabad szólni, hiszen generációk rakták egymásra az Állatorvostudományi Egyetem tégláit.

Szerintem, a célokat kell jól kitűzni, mert egy egyetem akkor tud megmaradni, ha biztosított a folyamatos fejlődési lehetősége, és ha egyre jobbá válik a nemzetközi mezőnyben. A mostani helyzetet történelmi lehetőségként látom, amelyet megfelelően kihasználva a világ élmezőnyébe tudunk emelkedni.