Az oldalainkon edződött olvasóknak nem okozhat meglepetést, hogy a harmadéves Madarász Noémi, az egyetemi hallgatói önkormányzat új elnöke óvodás kortól állatorvos akar lenni, hiszen ezzel nem áll egyedül. Az viszont az újdonság erejével hat, hogy édesanyja már a négyéves kislánynak elmondta, hogy akkor neki majd nagyon sokat kell tanulnia. Más területen is előresietett egy kicsit: még orosházi középiskolás volt, amikor lélekben már HÖK-ös lett. Az állatorvostudománynak leginkább a sokszínűsége nyűgözi le. Egyszer talán majd erről is ír egy szép dalt, amit zongorán, gitáron vagy ukulelén kísérhet.

BALÁZS GUSZTÁV

– A tősgyökeres orosháziak számára különös értéket képvisel egy harang, amely az evangélikus templomban látható. A zombai ősök ezt hozták magukkal. Ön is az itt letelepedett családok utódja?

– A város minden szülöttje büszke arra, hogy hogyan lettek őseik orosháziak. 1774-ben érkezett az első 24 család a Tolna megyei faluból, ahol a katolikus földesúr úgy döntött, nem tűri meg tovább az evangélikus vallást a falujában. A megtelepedésnek volt egy második hulláma. Családom egyik ágának ősei ekkor érkeztek ide, Bánkról és Csepregről. Másik „részem” Árva megyéből gyalogolt ide, az akkori Magyarország közepébe, megélhetést keresve. Olyan evangélikus család gyermeke vagyok, ahol majdnem mindenki pedagógusként helyezkedett el. Nagymamám óvodapedagógusként kezdte, utána tanítónőként tevékenykedett. Ő szervezte újra 1992-ben Orosházán az első egyházi iskolát, a Székács József Evangélikus Óvodát, Általános Iskolát és Gimnáziumot. Édesanyám is pedagógus és testvéreim is ezt a pályát választották. Édesapám hosszú ideig rendőrként szolgált, majd drog-prevenciós oktatóként dolgozott iskolákban, de akkor már hitoktatóként is működött. Néhány hónapja iktatták be Pusztaföldvár lelkészévé.

– Biztos vagyok benne, hogy zeneszeretete is családi örökség!

– A dédszüleim egészen professzionálisan játszottak – ez ragadhatott át rám. Zongorázni édesanyám hangszerén tanultam. A klasszikus és a polinéz gitárt kíváncsiságomtól vezérelve szólaltattam meg.

– Mindenesetre már középiskolás korából őriz Önnel zenekari felvételt az internet.

– Több évig jártam Fótra, kántorképző tanfolyamra, de ott egyházi komolyzenét, gyülekezeti énekeket és orgonakíséretet tanultam. Ifjúsági zenekarunk, a Voice of the Glory egyházi könnyűzenét játszott Orosházán. Úgy éreztük akkor, hogy fiatalként is át- és megélhetjük a hitünket, le tudjuk vonni a keresztény tanítás életünkre vonatkozó tanulságait, s ehhez nem kell feltétlenül a templomban ülve, csak a szokásokat követve végighallgatni egy másfél órás istentiszteletet, aminek igazán nem is értjük a háromnegyed részét.

Részt vettünk diák-istentiszteleteken, szólistaként is előadtam dalaimat ifjúsági alkalmakon, gyülekezeti eseményeken. Sok helyre hívtak bennünket, főleg az adventi időszakban. A gyertyák gyújtásánál szeretik, ha van valami zene. Szerencsére sokaknak szimpatikus volt az a fiatalos lendület és felfogás, amit a zenekarral képviseltünk.

– Ilyen előzmények után igazán meglepő az állatorvosi hivatás válasz-tása.

– Csak azért gondolja így, mert nem lehetett ott, amikor négyéves óvodásként egészen konkrétan kijelentettem, hogy állatorvos leszek.

– A legtöbben elfelejtjük, mint mondtunk négyévesen!

– Ez az elhatározásom tényleg a megmagyarázhatatlan dolgok közé tartozik, de világosan emlékszem rá, hogy édesanyám azt felelte, jó, jó, de akkor Noémi, neked nagyon sokat kell majd tanulni, és az nem olyan egyszerű dolog. De ha szeretnéd, akkor biztosan sikerül! Azóta sem mondtam semmi mást, bárki kérdezett. Nekünk minden este mesét olvastak a szüleink. Amikor a Családom és egyéb állatfajták című könyv került sorra, megismételtem a határozatomat. Anyukám erre azt mondta, jól van Noémi, de ahhoz majd az összes csont nevét tudnod kell. És akkor azt mondtam, hogy az összes csont nevét tudni fogom.

Nyolc osztályt jártam a nagymamám által alapított evangélikus iskolába, majd a Táncsics Mihály Gimnáziumba jelentkeztem, mert ott van biológia tagozat és tudtam, hogy az emelt szintű érettségihez az átlagosnál magasabb szinten kell tanulnom ezt a tantárgyat.

– És egyből föl is vették?

– Igen, hál’ Istennek.

– Mi az, ami a leg-jobban izgatja az állat-orvostudományban?

– Leginkább a sokszínűsége. Nekem nagyon tetszik az, hogyha valaki állatorvos, az átlátja és foglalkozik a tudomány teljes területével. Az állatorvostudomány komplexitása nyűgöz le, ami szerintem zseniális és ezért nem is specializálódok még egyetlen terület felé sem.

– Ráadásul jelet is kapott ebből „magasságból”.

– Amikor az Egyetem hallgatói meghirdették az első országos állategészségügyi versenyt, én megkértem két Táncsicsos osztálytársamat, hogy nevezzünk be egy csapatként. Bár ők máshol akartak továbbtanulni, igent mondtak. Tőlem függetlenül az evangélikus iskolából is jelentkezett egy csapat. Mindkét team elsőre bejutott a döntőbe! A következő évben is így történt. Nagy a nimbusza a versenynek a városban, a döntő akkora élmény, hogy a tanárok felosztották egymás között, melyik évben ki kísérheti el a csapatot!

A vetélkedő nemcsak azért jó, mert az állatorvosi pályára orientál, hanem azért is, mert hidat épít a leendő hallgatókkal. Amikor gimnazistaként beléptünk a Campusra, egy nagyon szimpatikus szervező csapattal találkoztunk, akik önerőből, önszorgalomból, a saját ötletükből és lelkesedésükből rakták össze a versenyt. Megkérdeztük őket, hogy ezt tényleg értünk van? Ezt Ti akartátok? Nem egy feladat, amit rátok osztottak? Lenyűgözött a válaszuk is és az is, hogy időt, energiát nem kíméltek csak azért, hogy mi a verseny minden percét élvezzük! Gimnáziumi éveim legszebb élményei közé tartozott a két döntő, amin részt vehettem. Mi-után felvettek hallgatónak, rögtön jelentkeztem is szervezőnek, hogy ha mással nem segíthetek a felsőbb éveseknek, hát a homlokukról törölhessem a verejtéküket. Így „épültem” be a HÖK-be is.

– Az idén már tevékeny szervezője volt a Gólyatábor(ok)nak és a Gólyabálnak. Mit szeretne elérni az EHÖK új elnökeként?

– Talán vannak nagyravágyó terveim is de leginkább azt szeretném elősegíteni, hogy minden hallgató meg tudja mutatni, mi az, amivel a tanulmányain és a tudásán túl hozzá tud járulni az egyetemi közösség gazdagításához. Vegyünk észre, fedezzünk fel mindenkit, aki valamiben kiemelkedik, aki jobbá teheti az életünket, Önkormányzatunkat és az Egyetemünket!

Jóleső érzés volt segítenünk a másodikosoknak, a számukra meghirdetett pót-gólyatábor megrendezésével. Nem olyan hosszú idő a 11 egyetemi félév (bár néha eléggé annak tűnik) és ennek tagadhatatlanul legfontosabb közösségi eseményei közé tartozik az elsősök első találkozását ígérő Gólyatábor és a Gólyabál. Ezek olyan hagyományok, hogy nélkülük nem a leckekönyv, hanem az egyetemista évek maradnának üresebbek. Úgy érzem, jól kitaláltuk, hogy a Gólyabálon a másodikosok is letehették a gólyaesküt és megkapták annak szövegét egy csigolyacsontba tekerve.

– Egyetemi hallgatóként találkozott olyan tárggyal, amitől kiverte a víz?

– Nem. Általánosan nehéz tárgy az anatómia. Na de miért? Talán csak azért, mert ez a tárgy teljesen független mindentől, amit addig gimnáziumban tanultunk. A kémia, a biológia, a szövettan, az informatika a gimnáziumi tananyag magasabb fokozata. Én szerencsémre egy évig latint is tanultam, ezért nem ért olyan hidegzuhany az „Anatómia-hegy” lábánál, mint másokat. Mégis nehéz volt megtanulni azt, ami teljesen független volt az addigi ismereteimtől. Ugyanakkor szerintem tanulható volt, és oktatóink a gyakorlatokon szemléletesen bemutatták, hogy éppen mit is kell tanulni. A szigorlatra való felkészülésen a tanulást is meg kellett tanulni. S ha az ember erre becsülettel felkészül, attól kezdve tud tanulni.

Végül is eddig a takarmányozáshoz alapvető információkat nyújtó növénytan volt a legnehezebb tárgyam.

– A tavalyi elsősök online tanulták az anatómiát (is)…

– Sokat beszéltünk az évfolyamtársainkkal arról, hogy milyen elképesztő teljesítményre voltak képesek a gólyáink. Nekünk azért megadatott egy jó alapozó félévünk és csak márciusban küldtek bennünket haza. Addig járhattunk a gyakorlatokra, alaposan átvettük az izmokat, sőt már a belső szerveket kezdtük el tanulni. Volt egy kis boncolási gyakorlat a kezünkben, ami segített abban, hogy a további online átvett tananyagokat könnyebben el tudjuk képzelni élőben. A másodikosok most állnak szigorlat előtt. El tudom gondolni, mennyire idegesek lehetnek.

– Milyen város Orosháza?

– Egy ékszeres doboz Békés megyében. Nem is annyira kicsike, mint ahogy vélik a hozzám látogató barátaim. Fejlett, jól felszerelt, 30 ez-res lélekszámú város. Az egy más kérdés, hogy imádom Budapestet is. A nyüzsgést, a pörgést, a rengeteg lehetőséget, és azt is, hogy már aznap valóra válthatom, amit reggel kigondolok. Na, ez szülővárosomban azért nincs így. Ha megbeszéljük, hogy el akarunk menni moziba, akkor kijelölünk a következő héten egy napot, amikor átmegyünk Békéscsabára, vagy Szegedre.

– Egyesek szerint Orosházán készítik a legjobb békéscsabai kolbászt.

– Ez képzavar lehet, ami oda vezethető vissza, hogy Békéscsabán van a kolbászfesztivál, és az orosházi nevezők mindig jó helyezést érnek el, de ők nem békéscsabai, hanem orosházi kolbászt készítenek.

– Mi a titkuk?

– Az orosházi kolbász abban tér el a többitől, hogy nem túl paprikás, nem túl hagymás, nem túl csípős, hanem az ízek tökéletes harmóniáját adja, legalábbis szerintem. A környékükön nagyon híres kolbászkészítő települések vannak, Gyulától Tótkomlósig. Mi a kevesebb néha több szemléletben találjuk meg a harmóniát.

– Mikor járt utoljára színházban?

– Októberben, Békéscsabán, ahol bérletünk van a Jókai Színházba. Amikor hazajutok az egyetemről – a leggyorsabb buszjárattal három óra alatt –, édesanyámhoz és testvéreimhez csatlakozom. Budapesten a Madách és az Operettszínházba is szeretünk járni. Az utóbbi a személyes, mindig ámulatba ejtő kedvencem. Elsősorban a musicalekért vagyok odáig. Az érzelmeket a zene közvetítésével élem át legmélyebben. Kedvenc darabom a Manderley ház asszonya.

– Kik a kedvenc művészei?

– Janza Kata, Szabó P. Szilveszter.

– Önnel is készült már egy video-klip!

– A Papírmadár című dalt egy mezőberényi zenetábor ihlette, ahol százával hajtogattunk madárfigurákat, amikbe ledeket helyeztünk és fellógattuk őket a fákra. Bár nem vagyok érzelgős típus, de szeretek dalokat írni, melyek jobbára a fiókban landolnak. Közönség helyett kamerák és lámpák előtt énekelni számomra elég feszélyező, a komfortzónámon kívül eső feladat. Ehhez színészi játék is szükséges, és nem szeretek olyan dolgokkal villogni, amikhez abszolút nem értek. Mindenesetre örülök, hogy ebbe a világba is belekukkantottam – hálás vagyok azoknak, akik ebben segítettek –, de ebből csinálok rendszert.

– Mit szeret olvasni?

– Nagyon tetszenek Tisza Kata írásai. Most az Akik nem sírnak rendesen című kötete a kedvencem.

– Végül arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan látja a jövőt, mondjuk 10-20 év múlva?

– Erre a kérdésre ma nehezebb válaszolni, mint tegnap, olyan gyors ütemben változik meg az életünk. Egy évvel ezelőtt azt sem gondoltam, hogy a HÖK elnöke leszek. De hogyha az a kérdés, hogy hová szeretnék 10 év múlva jutni, akkor azt felelem, szeretnék családanya lenni, és egy praxisban dolgozni. Nem feltétlenül csak egy rendelőben, mert engem nagyon érdekelnek a nagyállatok is, főleg a szarvasmarha. Szimpatikus a vegyes praxis.

Az elmúlt másfél évben Orosházán a járványhelyzetben azzal kötöttem le magam, hogy eljártam egy rendelőbe gyakorlatot szerezni egy nemrég végzett doktornő mellé. Nagyon tetszett, amit csinált. Reggelente, 6-7 óra felé elment háztáji gazdaságba vagy állattartó telepre, és ellátta az állatokat, majd délelőtt bement a rendelőbe, és a rendelési idő alatt kisállatokat gyógyított. Hát persze, hogy azért tetszett, mert már elmondtam, hogy engem a hivatás sokszínűsége nyűgöz le. A kisállat-gyógyászat és a haszonállat-gyógyászat teljesen más szemléletet és praktikákat igényel. Aztán pedig ki tudja, hogy mit hoz még az élet nekem?