Ha nem is sikerül mindig győzni, még lehet eredményes egy közösség szerepvállalása. Kiss János elballagott állatorvostan-hallgató sikerként emlékezhet majd vissza az idei Equus Napokon nyújtott teljesítményére. Igaz, a Bos Major választáson második lett, de az ő évfolyamából voltak ott legtöbben az eseményeken. Ennek nyilván az is oka volt, hogy az ötödévfolyamosok érezték, két év kihagyás után ez az utolsó alkalom az együtt töltött felhőtlen kikapcsolódásra, amit száz százalékosan ki kell élvezni! Beszélgetésünkből az is kiderül, hogy minden lehetőséget igyekezett kihasználni idegennyelv tudásának fejlesztésére, s mindvégig a lógyógyászat járt az eszében. Ennek meg is lett a jutalma, egy felejthetetlen éjszaka önkéntes ügyeletesi szolgálatban. 

– Keszthelyen születtél, de eddigi életed nagyobb részét jóval távolabb, Nyíradonyban töltötted. Mi volt az összekötő kapocs?

– A lovak. Édesapám lótenyésztéssel foglalkozott a Balaton nyugati végén és hosszú ideig a Nyírség szélén is. Nagyon szerettem Keszthelyt, de még jobban Balatonberényt, ahol apai nagyszüleim éltek és hozzájuk elég gyakran jártunk. A lovakat azután eladogattuk, most már egy sincs, de én mindig úgy gondoltam, hogy ha majd felnövök, akkor ezekkel a csodálatos állatokkal szeretnék foglalkozni. Versenyzői vagy belovagló pálya lebegett a szemem előtt. A középiskolás évekre ez a vágy kicsit elkopott, s mivel Debrecenben tanultam, az Ady Endre Gimnáziumban, egyre kevesebbet tudtam lovagolni.

– Mikor ültél először lovon?

– Már akkor, amikor még nem emlékszik rá az ember. Ezt az állításomat egy fénykép bizonyítja, amin a tesómmal ülünk egy lovon. Édesapám négyéves koromban kezdett tanítani lovagolni. Én egy ideig versenyeztem is, díjugratásban.

– És a nővéred?

– Természetesen ő is édesapám keze alá került, de végül jogász lett, az ELTE-n tanult, most posztgraduális képzésen van Rómában, Erasmus ösztöndíjjal. Évekig együtt laktunk egy pesti albérletben. Cicája van, akit magával vitt az örök városba. Nem bánom, mert elég rendetlen jószág, Zsófiával nagyon egymásra vannak hangolva, hallgat rá, ha szól neki. Megjegyzem, anyukám is lovagolt. Ő korábban a Nyíradonyi Polgármesteri Hivatalban a Műszaki Osztályt vezette, most a megyei kormányhivatalban dolgozik

– Nem féltél a lótól?

– Nem, és valamiért még mindig jobban bízom a lovakban, mint a kutyákban. Nagyon fura az, hogy jobban tartok a kutyaharapástól, minthogy megrúg egy ló, pedig azért van különbség annak következményében. Ezt apukám tudja bizonyítani, akit olyan súlyosan rúgott hasba egy ló, hogy műteni kellett. Tőle tudom, hogy nem jó a ló mögött állni. Erőszakkal egyébként egyik állatot sem lehet idomítani. Ahhoz jó hozzáállás és sok türelem kell. A lónál is, a kutyánál is ki kell alakulnia egyfajta köteléknek az emberrel. Versenyeken azonnal kiderül, ki ül olyan lovon, amit ő lovagolt be, akivel kezdetek óta együtt dolgozik és ki az, aki csak ráült egy lóra, amikor az már „készen volt”.

– Egyből felvettek az egyetemre?

– Igen. Nem is gondoltam, hogy máshová jelentkezzek. Az sem tartott vissza, hogy nem biológia-kémia tagozatra, hanem angol-német tagozatra jártam. Persze a felvételi tárgyakból is emelt szintű vizsgát tettem. Ha nem vesznek fel, gondoltam, elmegyek lovagolni Németországba és a következő évben újra jelentkezem.

– Részt veszel-e a hallgatói élet szervezésében?

– A hallgatói önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős tagja vagyok. Én próbálok együttműködni külföldi hallgatótársainkkal és képviselőikkel. Ha arra van szükség, akkor mindenes vagyok, fordítok, tolmácsolok.

– Mennyire igénylik a segítségedet?

– A nagyobb rendezvényeken mindenképpen kell, hogy kapcsolatot teremtsünk egymással, amit a kezdetektől szorgalmazok, mióta az önkormányzatban serénykedek. Úgy tapasztalom, nagyon örülnek annak, ha ez sikerül, ha úgy érzik, ugyanannak a közösségnek, az alma mater közösségének a tagjai ők is és mi is. A nemzetközi hallgatók talán helyzetük okán is nyitottabbak, olykor a mi részünkről hiányzik az elegendő aktivitás.

– Vannak-e külföldi barátaid?

– A nemzetközi röplabda csapatban szoktam játszani, a 24 tagból ketten vagyunk magyarok. Olyan talpraesettek voltunk, hogy a járvány időszakban is találtunk lehetőséget az edzésekre.

– Eljutottál az öt év alatt külföldi tanulmányokra?

– A múlt szeptemberben egy hónapot töltöttem a Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem klinikáján, ez volt a nyári gyakorlatom. Három hétig dolgoztam a kisállatklinikán. Az aneszteziológiára osztottak be, de megpróbáltam és sikerült elintéznem, hogy a lovakhoz is menni tudjak. Nagyon sok orvos volt a klinikán, mindenhonnan érkeztek. Arra számítottam, hogy ott csak németül beszélnek majd, de az orvosok 80 százaléka külföldről jött és többen nem is tudtak németül.

– Rólad viszont azt mondják, nagyon jól beszélsz angol és német nyelven is. Biztosan azért alakult ki ez a véleményük, mert használod is a tudásodat.

– Angolból felsőfokú, németből sajnos csak középfokú nyelvvizsgám van. Évek óta halogatom a felsőfokú vizsgára jelentkezést, de talán majd már arra is sort kerítek. Tény, hogy keresem a lehetőségeket az idegen nyelvek használatára. Amikor demonstrátor lettem az Anatómia tanszéken, nem titkolt célom volt, hogy gyakorolhassam a német nyelvet. A két évből a leghosszabb ideig német gyakorlatokon vettem részt, segítve a hallgatókat. Mindig ott sürögtem-forogtam, ahol idegen nyelveket is tanulhattam. A jövőben a francia tudásomat szeretném használható szintre emelni.

– Van egy szűkebb kör is, amiben jól érzed magad?

– Az első évtől kezdődően nagyon jó hármas barátságot ápolunk Danyi Zolival, Fodróczy Bettivel. Ők annak a nagyobb baráti társaságnak a részei, amely mai, főleg ötödévesekből és idén végzett állatorvosokból áll. Talán versenynek is mondható köztünk, hogy szeretjük kipróbálni magunkat. Első éven Zoli volt a Bos Major jelöltünk, másodévben Betti, majd kimaradt két év a járvány miatt, most pedig én indultam a címért.

– Meddig jutottál el?

– Második lett az ötödik évfolyam. Az Equus Napokról a Bos Major az elsősök közül került ki. Nagyon büszke vagyok a hallgatótársaimra. Annyira erős volt az összetartás, és olyan jó hangulat uralkodott végig, hogy úgy éreztük, mi vagyunk a legtöbben. Nagy károkat okozott a Covid a világon, a mi egyetemünkön egy értékes hallgatói hagyomány fennmaradását veszélyeztette. Megnyugvással tölt el, hogy már nem szakadnak meg az Equus Napok, hiszen megismerték az elsősök és átélhették a másodikosok is. Biztos vagyok benne, hogy tovább éltetik. Számunkra pedig az utolsó lehetőség volt, ezért rá is tettünk néhány lapáttal.

– Milyen érzés elballagott hallgatónak lenni?

– Még nem fogtam fel a változást, hiszen itt töltöm napjaim nagy részét, ide járok a könyvtárba tanulni.

– Ballagási beszédedben is említetted, hogy a könyvtár az a hely, ahová el lehet bújni.

– Harmadévben jöttem rá arra, hogy a könyvtárban tudok a legjobban tanulni. Azóta ott töltöm a vizsgaidőszakokat. Ha nem ebben a könyvtárban, akkor egy másik budapesti bibliotékában. Szerintem fontos lenne megnövelni a nyitvatartási időt nálunk is.

A Hallgatói Centrumba viszont – ez a másik kedven helyem a Campuson – éppen nem elbújni járok. Ez az a hely, ahol mindig van valaki, akit ismerek, és akivel tudok beszélgetni. Amikor társaságra vágyok, annak a reményében nyitok be a centrum ajtaján, hogy kicsit el tudom majd terelni a figyelmemet a tanulásról, ne kelljen egyből visszaülni a könyvek és jegyzetek elé, ha épp csak kifújtam magam a friss levegőn.

– Melyik tantárgy volt számodra a legnagyobb akadály?

– Bár lehet, hogy nem a legnehezebb volt, de nekem a Biokémia esett a legrosszabbul. De a Szövettan 2. is meggyötört. Egy nappal a vizsga előtt azt álmodtam, hogy ötöst kaptam, viszont a valóságban megbuktam. Tanultam az álmokból. Ha álmomban megbukok, akkor már biztosan tudom, át fogok menni.

– Mi volt a legnagyobb élményed klinikai tanulmányaid során?

– Negyedév óta rendszeresen járok önkéntesen ügyelni Üllőre. Egy idő után olyan jó kapcsolatba kerültem az ott dolgozókkal, hogy sokkal többet megengedtek már, mint amennyi egy hallgató feladata lenne.  Nevezetesen a lovak napközbeni monitorozása, alapértékeik felvétele. Figyelemmel kell kísérni a betegek állapotát, és ha rossz irányba változik, akkor azt jelezni kell az állatorvosoknak. Így folyamatos a megfigyelésük. Már az első ügyeletes éjszakám örökké emlékezetes marad, ki sem tudom verni a fejemből. Éjjel egy órakor kezdődött el egy híres magyar sportló, fedező mén kólika műtétje. Reggel hatig ott maradtam vele az ébresztő boxnál, amíg fel nem állt! Tavaly nyáron szintén éjfél után érkezett meg egy teve kanca a törött lábú csikójával egy cirkuszból.  Az is izgalmas eset volt!

– Mi az, ami jelenleg leginkább érdekel az állatorvoslásban?

– A lógyógyászat, ezen belül a sántaság gyógyítása és a képalkotó diagnosztikai eszközök használata.

– Ismered már a 11. félévi beosztásodat?

– Csak néhány részletét. Az élelmiszerhigiéniai és a laboratóriumi gyakorlatomat Debrecenben akarom elvégezni. A választott gyakorlatok közül 8 hét lovas lesz, ebből egy hónapot az üllői klinikán szeretnék eltölteni. A második hónap még képlékeny. Kilátásban van Berlin, az Erasmus program támogatásával, de van egy álmom: gyakorlat Dubaiban. Alapvetően nem a Közel-Kelet vonz, hanem az ottani világszínvonalú klinika munkája.

– Hogyan képzeled el a jövődet a szakmában?

– Többféle opciót látok magam előtt. De mindegyikben benne vannak a lovak. Korábban gondoltam rá, hogy kijárós állatorvosként működjek, de ma már klinikán képzelem el a gyógyító munkámat. Szívesen dolgoznék az egyetem munkatársaként is. Ebben segíthet az az egyéves, rotációs jellegű gyakornoki program, amiben friss diplomás doktorok vehetnek részt, már fizetésért, havi vagy kéthavi bontásban a klinika különböző részein, mint a belgyógyászat, a sebészet, a képalkotó diagnosztika. Mindenképpen szeretnék külföldi gyakorlatot is szerezni.

– Mivel foglalkozol szívesen a szabadidődben?

– Mint már említettem, a röplabda (és a strandröplabda) képes kiszakítani a tanulással telő időből. Most is hoztam magammal a cuccomat, a beszélgetésünk után máris indulok játszani, mert már egy hete nem mozogtam semmit, csak ültem, ültem. A másik mániám a nyelvtudásom fejlesztése autodidakta módon. E téren összekötöm a kellemest a hasznossal. Az utóbbi időben csak német nyelvű könyveket olvasok, magyar nyelven írt könyv már vagy két éve nem volt a kezemben. Ezzel az a baj, hogy nehéz Pesten beszerezni jó német könyveket. Általában az Amazonról rendelek.

– Ismerőseid szerint utazni is szeretsz!

– Nagyon! A húgomat és barátaimat sokszor látogattam már meg Olaszországban. Érdekes módon az utazásból maga az utazás tetszik a legjobban, amíg az egyik pontból elérkezem a másikba. Olykor ugyanis jobb odajutni, mint ott lenni a célban. Ez talán annak lehet a következménye, hogy imádok repülni. Vannak álom úticéljaim. Izland és Dél-Afrika. Afrikába épp az International Day-en kaptam meghívást.

– Egy hallgatótól? 

– Pont egy olyan sráctól, akivel együtt röplabdázunk. Megkérdeztem tőle, hoztak-e magukkal valamilyen alkoholos italt. Azt felelte, hogy sajnos azt nem tudtak, mert nehéz lett volna repülőn szállítani, úgyhogy menjek el Dél-Afrikába és ott majd megkínálnak!

– Váljék majd egészségedre!

 

Balázs Gusztáv