Default view
Hírek Beszélgetés Varga Tekla állatorvostan-hallgatóval: Olyan ember szeretnék lenni, mint amilyen az édesanyám

Beszélgetés Varga Tekla állatorvostan-hallgatóval: Olyan ember szeretnék lenni, mint amilyen az édesanyám

Család, rokonság, barátok. Ezek voltak az első fontos fogalmak, amiket Varga Tekla negyedéves állatorvostan-hallgató beszélgetésünkben említett. Jóleső érzéssel hallgattam, ahogyan felvázolta életének feltételeit, majd az utat, amin elindult a gyermeki szívből fakadó hivatás felé, s amin édesanyja biztatásával, édesapja és nővére segítségével halad előre. Rátalált arra az orvosra is, aki a bizalmába fogadta, a rendelőjébe engedte, lehetővé téve, hogy az iskolában tanultak hétköznapi gyakorlatával és alternatíváival ismerkedjen. A hallgatói önkormányzatban végzett munkája a kikapcsolódását segíti, emellett diákköri dolgozathoz gyűjt anyagot, és Royal Canin ösztöndíjat nyert.

– Budapesten születtem, de a családom, a rokonság és a barátaim Adácshoz kötnek. Édesanyám az általános iskolában titkárnőként dolgozik, édesapám pedig egy igazi ezermester, nincs olyan, amit ne tudna megcsinálni vagy megoldani. Van egy 8 évvel idősebb nővérem is. Ő tanítónőként elsős gyerekekkel foglalkozik, teljes elkötelezettséggel a pedagógus pálya iránt. Már gyerekként is nagyon közel álltunk egymáshoz, de ezt mindennél jobban bizonyítja az, hogy a napokban felkért esküvői tanúnak. Vele együtt vallom, hogy édesanyánk az egyik legjobb barátunk is. Bármi rossz ér bennünket, mi mindig összetartunk és átlendülünk az akadályokon.

– Nem érezte túl kicsinek a szülőfaluját?

– Én kifejezetten szerettem, hogy ilyen kicsi, de mégis élettel teli faluban nőttem fel. A kezdetek kezdetétől rengeteg barát vett körül, és velük együtt elég fiatalon belecsöppentünk a táncok varázslatos világába, ami hamar a szenvedélyünk is lett. Ma már ez sajnos csak hobbi szinten van jelen az életemben, de ennek ellenére a testvéremmel évről-évre tartunk tánctáborokat főként elsős és másodikos gyerekek számára. Azt elfelejtettem említeni, hogy az egész családom ilyen táncoslábú. A későbbiekben izgalmas volt középiskolásként faluból városba kerülni. A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban tanultam tovább, nagyon sok szép emlék köt ide.

– Melyik döntése született meg előbb? A gimnázium vagy az állatorvosi hivatás választása?

– Az utóbbi. Már gyerekként tudtam, hogy állatokkal szeretnék foglalkozni, és a gyógyítás gondolata is hamar körvonalazódott bennem. Nagymamám gyakran emlegeti, hogy hazaérve az iskolából kislányként először megírtam a leckémet, majd rohantam ki az udvarra, és órákat töltöttem kint a kutyájukkal, Bobival. Igazából így visszaemlékezve mindig megnyugtatott, ha állatok vettek körül. Emiatt nem is volt nehéz megszeretnem a gimnáziumban a biológiát és a kémiát. Ami külön öröm számomra, hogy mennyire nagy büszkeséggel tölti el az otthoniakat annak a gondolata, hogy egyszer doktor lesz belőlem, hiszen utoljára az üknagyapám szerzett jogi doktor címet.

– Hogyan ismerkedett meg az Egyetemmel?

– Először is sokat olvastam róla, majd eljöttem a nyílt napra. Az állategészségügyi verseny híre késve jutott el Gyöngyösre, amikor már minden időmet az érettségire való felkészülés foglalta le.

– Elsőre felvették?

– Sajnos nem, pár ponttal lemaradtam, ami életem első nagy csalódása volt. Igazából nem is tudom, hogy mit csináltam volna, ha ekkor nincs mellettem az édesanyám. Azt mondta nekem, hogy nem adhatom fel az álmomat, és nem is iratkozhatok be a másodikként megjelölt szakra, mert látja és tudja, hogy én erre a pályára születtem. Mindenben támogatott az egész családommal együtt. Majd a következő évben a két hasonló cipőben járó barátnőmmel együtt nekiveselkedtünk a feladatnak, hogy újra érettségi vizsgát tegyünk. Soha nem örültem még annyira egy sms-nek, mint ami a következő év nyarán azzal az üzenettel érkezett, hogy „Felvételt nyert az Állatorvostudományi Egyetemre”.

– Milyen volt a „belépője”?

– Minden simán ment. Már a gólyatáborban megtaláltam a helyem és a kis csapatom. A gólyatalálkozón megismerkedtem Madarász Noémivel, akivel szobatársak is lettünk, de az igazi mesterhármas csak akkor alakult ki, amikor Barnácz Franciska is a szobába került. Mindhárman tagjai vagyunk a hallgatói önkormányzatnak és ki-ki a maga területén vállal feladatot.

– Önnek mi a reszortja?

– A HÖK Kulturális Bizottságának tagjaként a különböző rendezvények, illetve az Equus bulik megszervezése. Ez persze nem egyszemélyes feladat, mint ahogy a többi program lebonyolításához is kell egy csapat. A szervezés mellett felügyelni is kell az eseményeket, az adott pillanatban felelős döntést hozni, értesíteni a segítőtársainkat. De mindez nem mehet a tanulás vagy gyakorlatok rovására, hiszen mégiscsak a diploma megszerzése az elsődleges feladat.

– A tavalyi Equus Napok láttán úgy vélem, akár egy olimpia terhét is a vállukra vehetnék.

– Hát nem volt könnyű dolgunk, de megérte a fáradságot és az izzadságcseppeket. A hét végére szinte minden a nyakunkba szakadt, de így is imádtuk minden pillanatát. Természetesen utána következett a konstans regeneráló alvás, hogy kipihenjük a hetet. Erőfeszítéseinket nagy örömünkre kedvező visszhang jutalmazta, mindenkitől azt hallottuk, hogy zseniálisan sikerült az egész hét.

– Hol tart az idei szervezés?

– A feladatok felosztása még előttünk áll. Azon gondolkozunk, hogy mivel lehetne még jobb, akár az International Day, akár az esti bulik sorozata. Új programokon is törjük a fejünket.

– Azt mondják, hogy az egyetemistának meg kell tanulnia tanulni.

– Bár a Covid beleszólt ebbe a folyamatba, de azért én próbáltam kialakítani magamnak egy metódust. ZH-k vagy vizsgák előtt sokkal koncentráltabban tanulok, három-négy nap csak az adott tárgyról szól az életemben. Igyekszem mindent memorizálni, ismételni. Beosztásokat készítek, hogy egy adott napon mettől-meddig tanulok egy-egy fejezetet. Szeretek hangosan tanulni. Amikor már-már besokallok a tanulástól, akkor odaállok a nővérem elé, átadom neki a tételsort, ő „húz”, én pedig felmondom az anyagot. Kihívások elé állítom magam, aminek általában megszületik az eredménye. Az is sikerre vezet, amikor együtt tanulunk a társaimmal, esetleg kikérdezzük a másikat.

– Mi lepte meg legjobban tanulmányai során?

– Kezdetben nem gondoltam, hogy két-három szemeszter után szabadon tudok majd beszélgetni Dr. Major Gyula doktor úrral, aki megengedte, hogy nála „rendelőzzek”. Ahogyan telik az idő, egyre többet mutat a munkájából, egyre több feladatot bíz rám.

– Hogyan alakult ki a kapcsolata a doktor úrral?

– Elsős voltam, amikor elkezdtem felhívni a környékbeli rendelőket, hogy fogadnak-e hallgatókat tapasztalatszerzés céljából. Szinte mindenhonnan elutasítást kaptam, jórészt a járványra hivatkozva. Ekkor történt, hogy az egyik kutyánk vemhes lett. Egy decemberi napon beindult a fialás, Noémivel rögtön buszra ültünk, és hazamentünk Adácsra. Az út alatt két kölyköt megfialt a kutyánk, de a másodiknál már tudtuk, hogy gond van, ő sajnos el is pusztult. Ekkor hívtuk Major doktort, kérdezve, mi a teendő. Azt felelte, hogy ha egy órán belül nem történik változás, akkor vigyük be azonnal a kutyát a rendelőjébe és segít nekünk. Bevittük, ő pedig megengedte, hogy végig nézzük a császármetszést. Eközben valószínűleg meggyőződött arról, hogy jó fejek vagyunk, és én nem csak azért jönnék hozzá, hogy lógassam a lábamat. Egy idő után visszajelzett, „figyelj, akkor jössz, amikor szeretnél, én mindig szívesen látlak”. A történethez hozzá tartozik, hogy sajnos egyik kiskutya sem maradt életben, de legalább az anyuka túlélte az operációt.

– Milyen sikerélmények kísérik a tanulmányait?

– Emlékezetesek azok a pillanatok, amikor a doktor úr kezembe adja az állatot, megmutatja, hogy mit kell figyelnem rajta, majd megkérdezi, szerintem mi a diagnózis. Örömmel tölt el, amikor eltalálom a betegséget, vagy nagyon közel járok hozzá. Csodálatosnak tartom, hogy állatorvostan hallgatóként tanárainkkal dolgozhatok együtt izgalmas feladatokon. Dr. Keve Gergő PhD hallgató, tanszéki állatorvos témavezetésével tudományos diákköri dolgozatot írok a Parazitológiai és Állattani Tanszéken Hyalomma marginatus kullancsokról. Én lovakról és szarvasmarhákról, egy hallgatótársam madarakról gyűjt kullancsmintákat.

Rendelői tapasztalataim és a TDK munkám bátorított arra, hogy megpályázzam a Royal Canin ösztöndíjat, amit el is nyertem. A személyes interjúm előtt azon gondolkodtam, hogyan tudnék jó benyomást tenni, és elérni azt, hogy megjegyezzék, ki is vagyok én.  Ezért tanácsot kértem nővérem rendkívül kreatív vőlegényétől, aki azt tanácsolta, hogy viseljek valami olyan ruhát magamon, ami még azelőtt megfogja az emberek figyelmét, mielőtt bármit is mondanék. Ezért döntöttem egy élénk piros színű ing mellett (ami ugyebár a Royal Canin színe), és legnagyobb meglepetésemre rögtön megjegyezték, hogy milyen remek metakommunikációt alkalmaztam. Ezek után alaposan kikérdeztek – szerencsére jó a „beszélőkém” is –, majd nekem ítélték az egyik ösztöndíjat.

– Szerzett-e már tapasztalatot az Egyetem klinikáin?

– Igen, de a kötelező ügyelet miatt javarészt még csak az üllői klinikán. A tavaszi félévben fogok ügyelni a kisállatklinikán. Eljutottam viszont Mezőhegyesre, ott végeztem a nyári gyakorlatomat. Főként szarvasmarhákkal foglalkoztam. Szarvtalanítástól, injekció beadásán át, az elletésig rengeteg feladatban részt vehettem, s mindenben segítségemre voltak a dolgozók.

– Vannak-e példaképei?

– Igen, több is van. Leendő állatorvosként az az aktuális példaképem, akitől tanulok. Ha azt kérdezi, hogy milyen ember szeretnék majd lenni, akkor természetesen az édesanyám a példaképem. Ha azt nézem, hogy ki mennyit tesz a családért, akkor apukámat és a nővéremet kell meg megemlítenem.

– Hogy érzi magát Budapesten?

– Remekül, hiszen jó a közösség, sok sportolási és művelődési lehetőséggel élhetek. A múlt év végén már panaszoltam a szüleimnek, hogy régen voltunk színházban, úgyhogy karácsonyra dupla színházjeggyel leptek meg minket. Megnéztük a Portugált és a Made in Hungáriát is a József Attila Színházban.

– Olvasás?

– Szeretek nekiülni egy jó könyvnek is. Most az Ahol a folyami rákok énekelnek című regény a kedvencem, amiből film is készült. Kikapcsolódásként szívesen olvasok krimit, romantikus regényt. Mivel nagymamám könyv-függő, nála mindig találni valamilyen kincset.

– Ha mozgást tanít, akkor biztosan szeret sportolni is…

– Rendszeresen futok a kollégium környékén, a Pillangó úton, vagy a Rákos patak mellett és most majd a Margitszigetre szeretnénk kimenni. Tagja vagyok az Ultrabalatonra készülő egyetemi csapatnak. Jobban szeretek ugyanis társaságban futni, mert akkor jobban kitartunk, könnyebb növelni a távot. Emellett a szívemhez közel állnak a saját testsúlyos edzések, a crossfit és így tovább.

– Vajon főznek-e együtt a kollégium-ban?

– Előfordul, hogy nekiállunk együtt főzni, hárman vagy akár többen is a társaságból, de a hétköznapokban mindenki magára főz. Nagyon szeretjük velem az élen a különböző húsos, illetve tésztaételeket, gyakran újdonságokat is kipróbálunk, mint például galambleves vagy akár valamilyen vadhús.

– Gondolkodott már azon, hogy mely irányba szakosodik és hol szeretne majd dolgozni?

– Elsősorban a kisállatgyógyászat vonz, mert szerintem abban találtam meg leginkább önmagam. A rendelőben számos ortopédiai esetet láttam, de a belgyógyászattól sem zárkózom el. Ezek mellett azonban nagyon érdekelnek a szarvasmarhák is! Vegyes praxisról álmodom, de sajnos a szarvasmarha tartás nem igazán jellemző a vidékünkre, legfeljebb a közeli Jászságra. Budapest környékén képzelem el a leginkább a jövőmet, de még nem köteleztem el magamat egy irányba sem. Társaimmal szeretnénk megnézni egy-két budapesti rendelőt is, mert azokban biztosan mást lát az ember, mint vidéken. Hogy mibe szeretek bele, az még a jövő zenéje.

 

Balázs Gusztáv