Alapértelmezett nézet
Kapcsolat Bejelentkezés
Hírek Összetartozásunk kifejezője, a Gólyabál

Összetartozásunk kifejezője, a Gólyabál

Az egyetemi gólyabálok minden hagyománya megelevenedett november 11-én este az Aulában. Egyetlen kivétellel: valamennyi elsős bálozó új volt. Az első évfolyam megismerkedett ezzel a páratlan élménnyel. Megcsodálták a gólyák keringőjét, részesei lehettek a gólyaeskünek, ami magyar, angol és német nyelven is elhangzott. Először látták a Szilaj Néptáncegyüttes táncosait, akik műsoruk után rögtön meg is táncoltatták őket.

A gólyákat, a felsőbb évfolyamosokat és a vendégeket Dr. Süth Miklós rektori főtanácsadó köszöntötte és Dr. Sótonyi Péter megbízására ő is nyitotta meg a bált, arra kérve a résztvevőket, hogy az első koccintást Rektor Úr egészségére tegyék meg, aki ezen az estén csak lékekben tudott osztozni az ünneplők örömében.

– Miért éppen a gólyák „személyesítik meg” az első éves hallgatókat? Gyönyörű nyitótáncukat látva arra gondoltam, hogy igen, a gólyák pont ilyen elegánsak, amikor leszállnak – mondta. – Gyönyörű röptükkel mindegyikünket elkápráztatnak.

A gólyák talán a legnyitottabban mutatják meg az életüket számunkra. Nagyszerű látvány, amikor tavasszal megérkeznek, elfoglalják fészkeiket, kikeltik tojásaikat, a kisgólyák elkezdenek cseperedni, majd egyre nagyobb köröket repülnek, végül elindulnak hosszú útjukra.

Mi, az egyetem tanárai, munkatársai ugyanezt érjük meg Önökkel évről évre. Megérkeznek, „kikelnek”, elkezdik próbálgatni a szárnyaikat, majd elindulnak azon a gyönyörű úton, amit az állatorvoslás, a zoológia a korábban tanulmányaikat kezdőknek a biológia tudományának elsajátítása nyit meg.

A bál szó, latinból érkezve, kiejtésében változva, de számos nyelvben ugyanazt, a táncot jelenti. Az Önök tánca a sokszínű összetartozás egyik legszebb szimbóluma. Egyetemünk aulájában úgy érzem, rólunk mintázták ezt a társasági eseményt. Olyan nagy családot alkotunk, amely példaértékű lehet mindenki számára. Ez a közösség az egyik legjobb példa arra, hogy hogyan lehet elfogadni a másikat, hogyan lehet örülni a másiknak.

Kívánom, érezzék és élvezzék a pillanatot, amikor egyetlen családdá válnak!

A gólyákat Dr. Bartha Tibor nemzetközi rektorhelyettes is köszöntötte.

Balázs Gusztáv felvételei