A most népszerű Yellowstone sorozat drámai konfliktusait nézve sokaknak olyan érzése támadhat, hogy a szarvasmarha-tenyésztés egy távoli, romantizált világ része. Aki esetleg egy kicsit tovább gondolkodik rajta, annak felrévedhet talán a magyar puszta romantikus képe, ahol szilaj csikósok és gulyások terelik az állatokat, vagy pipáznak a gémeskút árnyékában subájukba burkolózva.

De mi a valóság a 21. századi Magyarországon?

Hazánkban a szarvasmarha-tartás nemcsak történelmi gyökerekben gazdag, de a mai napig meghatározó szerepet játszik az élelmiszer-termelésben, jelentős terület a gazdaságban, valamint fontos szereplő lehet a fenntarthatóság terén is.

Felkerestük az Állatorvostudományi Egyetem egyik vezető szakértőjét, Dr. Wagenhoffer Zsombort, az Állattenyésztési, Takarmányozástani és Laborállattudományi Intézet intézetvezetőjét – aki nem mellesleg a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója is – és megkérdeztük a magyar szarvasmarha-tartás múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Bemelegítésként kezdjük a sorozatban a legszembetűnőbb dologgal: Mennyire jellemző Magyarországon a jószágok lóval terelése?

Ma már nálunk ez nem jellemző, legfeljebb a Hortobágyon, meg néhány nemzeti parknál, ahol még dolgoznak gulyások, akik őrzik a hagyományt és viszik tovább ezt a csodálatos ősi mesterséget. A szarvasmarha-tenyésztés hagyományai azonban mélyen gyökereznek a kultúránkban és hosszú évszázadokon keresztül lovakkal tereltük, hajtottuk a jószágot eladásra, akár ezer kilométeren keresztül. A 15-16. századból ránk maradt feljegyzésekből tudjuk, például, hogy Nürnbergben is nagy becsben tartották a magyar szürke szarvasmarhát, 1599-ben még szobrot is emeltek neki. A szürkemarha tehát messze földön keresett volt és aki ilyen jószágot tartott, az vagyonos embernek számított. A marhaállományok védelmét szervező hajdúk és az állatkereskedelmet kezükben tartó tőzsérek fontos szerepet játszottak gazdasági, kereskedelmi és katonai szempontból egyaránt.

Érdekesség, hogy egyetemünk történelme is szorosan összefonódik a szarvasmarha-tartással. Az Állatorvostudományi Egyetem megalapítását II. József 1787-ben a keleti marhavész megfékezésére rendelete el. A járványok kezelése és az állatállomány védelme tette halaszthatatlanná az állatorvos-képzés megindítását.

A tudatos szarvasmarha-tenyésztés az 1800-as évek közepén kezdődött Magyarországon és ebben az akkori világban az elsők között voltunk. A legjobb tenyészetek a nagybirtokok voltak, hiszen náluk dolgoztak a legképzettebb szakemberek vagy ahogyan akkor hívták őket, a jószágigazgatók. A ma jellemző szarvasmarhatenyésztésünk több, mint ötven éves múltra tekint vissza. 1972-ben hirdették meg azt a szakosítási programot, ami szétválasztotta a hús-, és tejtermelést. Így jött létre a húsmarha és a tejtermelő ágazat.

Jól értem tehát, hogy a filmben látott hatalmas legelőkön tartott marha-csordák is inkább a mítosz részei?

Ma is számtalan kisebb-nagyobb marhagulyát láthatunk legelni idehaza és szerte a Világban. A húshasznú borjúelőállítás ugyanis döntően legeltetésre alapozottan történik, vagyis a teheneket borjaikkal a szabadban tartják. Ugyanakkor a tejtermelés már a legelőtől teljesen elszakadva, nagyobb részt istállózó tartásban zajlik. Ez alól Új-Zéland vagy Írország kivételt jelentenek, ott a tejhasznú teheneket is egész éven át legeltetik. Az istállózó tartás előnye, hogy jobban kontrollálható környezetet biztosít az állatoknak, folyamatos állatorvosi felügyelet és modern tartástechnológiai feltételek mellett. Az intenzív tartás eredménye a rendkívül hatékony tejtermelés. Itt szeretném megjegyezni, hogy a magyar holstein-fríz állományt a világ legjobb tejtermelői között tartják számon.

A legeltetéses tartás nyilván természetesebb környezetet biztosít, de kihívásokkal is jár, gondoljunk csak az egyre gyakoribb szélsőséges időjárásra, az aszályokra és a hőségre. Magyarországon közel egy millió hektár gyep van, ami a mezőgazdasági területünk több mint 15 százalékát jelenti. Ez egy óriási kincs. Hazánk gyepkultúrája rendkívül diverz és különleges. A pannon gyepek gazdag ökológiai értéket képviselnek, amelyet meg kell őrizni. A legelők sokszínűsége jó a marháknak és a szakszerű legeltetés jót tesz a biodiverzitásnak és a fenntarthatóságnak, ez egy win-win helyzet. A gyepgazdálkodás és a legeltetés rendkívül összetett feladat, amely szakértelmet igényel. Ellenkező esetben leromlanak a gyepek. Az éghajlatváltozás is komoly hatással van a legelőkre és a termelési ciklusokra, ami innovatív megoldásokat követel meg.

Hagyományok és modernizáció. Hogyan fér meg ez a kettő kishazánkban?

A Yellowstone sorozatában látható „nehéz napokhoz” hasonlóan a magyar szarvasmarha-tartás is küzdelmes és izgalmas terület, amely a hagyományos értékek megőrzése mellett a modern kihívásoknak is igyekszik megfelelni. A modern technológiák, mint az automatizált fejőrendszerek és takarmányozási megoldások, nemcsak a termelékenységet fokozzák, hanem az állatok komfortját is javítják. A múlt századi „ranchek” működésével ellentétben a modernkori magyar szarvasmarha-tartás szigorú környezetvédelmi és állatjóléti előírásoknak felel meg és a gazdák is együttműködőbbek. Az inkább társas vállalkozások által működtetett tejelő telepek jellemzően nagyobb létszámú állatállománnyal rendelkeznek, mint a gyakran családi gazdaság formában üzemeltett húsmarha állományok. Örömteli trend, hogy egyre több a helyben feldolgozott és piacra vitt kézműves termék.

A munkaerőhiány ebben az ágazatban is egyre komolyabb kihívást jelent. Az intenzív fizikai munkával járó állattartás ma már kevésbé vonzó az emberek számára, még akkor is, ha a modern automatizált technológiák ebben nagy segítséget jelentenek.

A modernizáció nem csak a tartási körülményeket, vagy az állattartás munkafolyamatait, de a tenyésztést is újra definiálta. Míg korábban 5-6 évet kellett várni, hogy egy-egy tenyészbika örökítőképességét láthassuk, ma már a genomvizsgálatok segítségével akár embrió korban előre, nagy biztonsággal meg tudjuk mondani, milyen termelés várható adott bika utódjától. Ezzel nagyon felgyorsult a genetikai élőre haladás, vagyis sokkal rövidebb idő alatt érhetünk el egy-egy tenyészcélt.

Milyen fajták jellemzőek Magyarországon? Vannak világhírű magyar fajták?

A magyar fajtákról szólva az őshonos magyar szürke marha és a magyar tarka különleges helyet foglalnak el a hazai szarvasmarha-tenyésztésben. A magyar szürke marha elsősorban a hagyományőrzést és a fenntarthatóságot képviseli, kiválóan alkalmazkodott a természetes környezeti feltételekhez, ellentétben a nagy termelőképességű világfajtákkal. Gazdasági jelentősége ugyan korlátozott, de kulturális és genetikai értéke megkérdőjelezhetetlen. A magyar tarka, a svájci szimentáli fajtából származik, kettős hasznosítású, tej- és hústermelésre is alkalmas.

A leghatékonyabban a modern fajtákkal lehet termelni, mivel ezeket kifejezetten hús- vagy tejtermelésre nemesítették. Büszkék vagyunk, hogy termelékenységét tekintve nemzetközi összevetésben a top 5-ben van a magyar holstein-fríz fajtatiszta populáció. A húsmarha-tenyésztésben nincs egy hegemón fajta, mint a tejnél a holstein-fríz, hanem a helyiek mellett 5-6, jellemzően brit és francia eredetű fajtával történik a marhahústermelés a legtöbb országban.

Az őshonos- és a legmodernebb világfajták egyidejű hazai jelenléte azt üzeni, hogy a múlt értékei és a jövő innovációi kéz a kézben járnak. A magyar szarvasmarha-tartás emlékeztet minket arra, hogy egyszerre feladatunk hagyományok megőrzése és a szembenézés a modern kor kihívásaival. Az ágazat jövője pedig a fenntarthatóság, az innováció és a hagyományos értékek egyensúlyán múlik.