A kutatás és innováció szorosan összefügg, de nem lehet kísérleti fejlesztéseket végezni megalapozott alapkutatás nélkül. Ezt hangsúlyozták 2025. február 6-án tartott eseményen, ahol a hazai kutatási infrastruktúrák kiválóságát ismerték el. A hazai kutatási, fejlesztési és innovációs terület kiemelt szereplője az Állatorvostudományi Egyetem, hiszen a modern hazai állategészségügyi kutatásokat nagyrészt az itt fejlesztett technológiák teszik lehetővé.
A rendezvény nyitóbeszédében dr. Domokos Péter, a Kutatási Kiválósági Tanács elnöke kiemelte, hogy a kutatási infrastruktúrák igen fontos szerepet játszanak a gazdaság és a társadalom fejlődésében. A kutatás középpontjában az ember áll – tette hozzá dr. Lengyel László, az NKFI Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese, aki azt is hangsúlyozta, hogy a fiatal kutatók és PhD-hallgatók támogatása kulcsfontosságú. Az NKFI Hivatal évente több mint 10 milliárd forintot biztosít a magyar kutatók számára, hogy bekapcsolódhassanak nemzetközi együttműködésekbe.
Az Állatorvostudományi Egyetemen folyó, a haszon- és társállatok betegségeinek vizsgálatával, megelőzésével és kezelésével összefüggésbe hozható kutatások a közvetlen gazdasági hatások mellett népegészségügyi szempontból is fontosak: az ember és állat közötti kontaktus számos, és a klímaváltozás miatt csak még többféle vírus, baktérium és parazita átadásával járhat. A kórokozók terjedése az élelmiszerláncon keresztül az egyik legfontosabb élelmiszerlánc-biztonsági fenyegetés, amely egyre nagyobb figyelmet kap az antibiotikumok széleskörű alkalmazása és az antibiotikum-rezisztencia problémájának kapcsán. Az Állatorvostudományi Egyetemen felállított és további fejlesztés alatt álló Állategészségügyi omikai, képalkotó és adattó infrastruktúra ezekre a kihívásokra kíván válaszolni tudományterületi szempontból elkülönülő, de szellemiségében egymást kiegészítő, felkészült kutatói és oktatói gárdával. Az infrastruktúra használatából eredő kutatási eredmények közvetlenül visszaforgathatók a diagnosztikába és megelőzésbe, de az oktatás révén a jövő állatorvos-generációjának szemléletformálását is elősegítik majd.
Az állategészségügyi ’omikák’ fejlesztését illetően az Állatorvostudományi Egyetem középtávú terveiben a molekuláris biológiai, mikrobiológiai és virológiai, metagenomikai valamint az onkogenomikai, farmako- és immungenetikai célokat szolgáló eszközparkunk bővítése szerepel az első helyen. Ennek megfelelően a beszerzendő eszközök között szerepel egy nagyteljesítményű Illumina szekvenáló berendezés, egy Nanopore GridION, egy úgynevezett droplet digital PCR-készülék, két darab többcsatornás real-time PCR berendezés, továbbá egy nagykapacitású nukleinsavizoláló robot beszerzése. Reményeink szerint a kapott kutatási eredmények a diagnosztika szempontjából releváns biomarkerek azonosítását is elősegíthetik.
Az intézmény képalkotói kapacitásbővítési elképzelései az idegtudományok területén, valamint a parazitológiai és patológiai kutatásokban és szolgáltatásokban érvényesülnek. Ehhez egy modern nagyfelbontású fluoreszcens és lézerszkenning mikroszkóp, egy transzmissziós elektronmikroszkóp, valamint egy digitális mikroszkóp (VHX-7000) beszerzését tervezi.
A kutatási adatok tárolásának legmodernebb eszközei az ún. adattó alapú megoldások, melyek alkalmasak arra, hogy a nyers adatokat konszolidáltan, integráltan, biztonságosan és hozzáférhetően tárolják. Az adattavak eltérő strukturáltsági szintű adattípusok széles skáláját tárolhatják bármilyen méretben és segítik egyben ezek elemzését. A kutatási projektek kivitelezése és későbbi adatcentrumként való fenntartása érdekében az adattó szerverinfrastruktúra bővítésére van szükség.
A kutatás nem csak a tudományos eredményekről szól, hanem arról is, hogy hogyan lehet ezeket a gyakorlatban alkalmazni. Az Állatorvostudományi Egyetem fejlesztései nemcsak a jelenlegi állategészségügyi problémák megoldására irányulnak, hanem a jövő állatorvosainak felkészítését is segítik. Az eseményen átadott minősítések is azt mutatják, hogy ha megfelelő támogatást és infrastruktúrát biztosítunk, a kutatás kézzelfogható eredményeket hozhat.