Default view
Hírek Prof. Dr. Sótonyi Péter 237 végzett hallgatót avatott állatorvos doktorrá

Prof. Dr. Sótonyi Péter 237 végzett hallgatót avatott állatorvos doktorrá

Az Állatorvostudományi Egyetem február 28-i doktorrá avatási ünnepségein 107 magyar és 130 angol nyelven tanult állatorvosdoktor vette át oklevelét Prof. Dr. Sótonyi Péter rektortól. A hozzátartozók a helyszínen, az aulában, valamint előadótermekben élő közvetítéseken kísérték figyelemmel a megható pillanatokat.

Prof. Dr. Sótonyi Péter ünnepi beszédében az egyetemi rekonstrukció december zárult több milliárd forintos szakaszának eredményeire visszatekintve, kiemelte, nem elég szép épületeket emelni, ennél még fontosabb kiváló tudósokkal és tudós jelöltekkel kialakítani a jövőt formáló stratégiát. Szükségünk van arra, hogy az oktatás, a kutatás fellendüljön, felzárkózzunk a világ élvonalához és olyan értelmiség kerüljön ki az egyetemről, hangsúlyozta, amely hazánk, Magyarország érdekeit tartja szem előtt. A végzettek jelképes tarisznyájába a következő, számára iránytűként szolgáló tanácsot helyezte: Az élet nem sprint, hanem maraton. Az számít, hogy kitartással és becsülettel haladjunk előre és közösen segítsük azokat, akik mellettünk futnak. Az igazi bajnokok nemcsak magukért küzdenek, hanem másokért is!

Dr. Nagy István agrárminiszter kifejtette, hogy a magyar államigazgatás is várja a most végzetteket, mert szükség van a jól képzett állatorvosok innovatív gondolataira, kutatásaira és kiemelkedő szerepük van az agrárium versenyképességének növelésében. Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben megduplázódott a magyar nyelvű képzésben hallgatók száma és jókorát fejlődött az állatorvostudomány. A precíziós és digitális technológiák mellett olyan új terápiás lehetőségek jelentek meg, mint a génterápia vagy a regeneratív gyógyászat.

Felsorolni is nehéz az egyetem befejezett vagy jelenleg is futó pályázatait, a 37 kutatócsoportot, amelyek tovább szélesítik a hallgatók lehetőségeit, mondta köszöntőjében Dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára. Hozzátette: Az intézmény modellváltásával nemcsak a finanszírozás lett stabilabb és a működés biztosabb, hanem új utak nyíltak a kutatások terén és a piaci szereplőkkel történő együttműködésben.

A végzett hallgatók nevében Dr. Huber Fanni Sára évfolyamfelelős, állatorvos elmondta, hogy amikor elkezdték ezt az utat, talán azt hitték, hogy elsősorban az állatokról fog szólni. De az évek alatt megtanulták, hogy legalább ugyanennyire az emberekről is. Azokról, akikkel együtt dolgoznak, akiktől tanulnak, és akiknek a bizalmát el kell nyerniük nap mint nap.

Ma végre elérkezett az a pillanat, amikor kimondhatjuk azt, amire annyi éve készülünk: Állatorvos vagyok, szólt Dr. Madarász Noémi a Hallgatói Önkormányzat korábbi elnöke. Felmerül a kérdés, folytatta, hogyan tovább? „Dolgozni akarok. Dolgozni annyit, hogy legyen alkalmam hibázni. Hibázni annyit, hogy megtanuljam kijavítani, vagy még jobb, elkerülni.”

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke arra kérte a felavatott állatorvosokat, hogy legyenek cselekvő tagjai hivatásuk köztestületének, és a helyi közösségeknek is, ahol szakmai munkájukat végzik majd és nemcsak szakmai, hanem az emberi értékrendet érintő kérdésekben is várják a tanácsaikat.

Az ünnepségen Pro Universitate Aranygyűrű kitüntetésben részesült Bendik Bernadett gazdasági főigazgató, Pro Universitate Arany Érmet vett át Dr. Sterczer Ágnes egyetemi docens, Bíró Aranka és Bulejka Alexandra osztályvezetők. Pro Arte Veterinaria érmet adományoztak Giovanni Michele Lacalandra a bari egyetem professzora részére. Pro Utilitate Universitatis éremmel tüntették ki Dr. Makkai István és Dr. Máté Péter gyakorlatvezetőket. Pro Universitate Juventutis érmet adományoztak Kurucz Gergő állatorvostan hallgatónak. Rektori kitüntetésben részesült Balogh Krisztina, Dr. Szabó Korinna Éva, Keindl Ágnes, Szászkay Eszter, Yaqoub Adelaida, Mészáros Réka, Angalét Béla, Rakos István és Polákovics Csaba.

További fotók képgalériánkban