Ha arról beszélünk, hogy veszélyben van az a gyógyszerkincs, ami eddig szinte biztos megoldást jelentett a bakteriális fertőzésekkel szemben, nem túlzunk. Az antimikrobiális rezisztencia azt jelenti, hogy a baktériumok egyre nagyobb része nem reagál már az antibiotikumokra. A probléma nem egyik napról a másikra alakult ki, de egyre gyorsabban közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor már egy ma még jól kezelhető fertőzést egyszerűen nem fogunk tudni meggyógyítani.
A rezisztencia kialakulásához vezető út hosszú és sokszereplős. Az állatorvosok sem mentesek a felelősség alól, ahogy a gazdák, az humánorvosok és betegeik sem. Az antibiotikum nem varázsszer, hanem célzott eszköz, amit akkor kell bevetni, ha valóban indokolt. Ha félbehagyjuk a kúrát, ha otthon megmaradt gyógyszereket találomra használjuk, ha emberi antibiotikumot állatorvosi utasítás nélkül adunk állatnak, vagy ha a haszonállatoknak rutinszerűen megelőzésként adunk gyógyszert, az mind-mind azt eredményezheti, hogy a kórokozó nem pusztul el, hanem „megtanul védekezni” a gyógyszer ellen. Az evolúció hajtóerejét kihasználva rezisztensé válik. A gond csak az, hogy ezek a kórokozók ezt követően regionálisan majd tovább is terjednek. Terjednek emberek és állatok közt minden irányba, oda- vissza. Nem kell bonyolult helyzetekre gondolni, elég a közvetlen közelség, simogatás, vagy ölelés.
Ezért dolgoznak az Állatorvostudományi Egyetem szakemberei is az úgynevezett Egy egészség elv mentén. Ez az a szemlélet, ami nem külön-külön kezeli az állatok, az emberek és a környezet egészségét, hanem egy összefüggő rendszerként tekint rájuk. Mert nem választhatjuk külön, hogyan bánunk az antibiotikumokkal a sertésfarmokon, a rendelőben vagy otthon, amikor a mi vagy a kutyánk köhint párat. Ugyanazokról a hatóanyagokról van szó, és ugyanaz a körforgás viszi őket egyik szereplőtől a másikig. A rezisztencia tehát nem csak „mások dolga”, hanem a mi mindennapi gyakorlatunkon múlik, legyen szó társállatról, haszonállatról vagy akár rólunk. Ezért különösen fontos, hogy a kezelések során mindenki tisztában legyen azzal, mit, miért, meddig és hogyan alkalmaz. A félbehagyott kúrák, a nem megfelelően tárolt vagy felhasznált antibiotikumok, a „jobb, ha beadom, biztos, ami biztos” logika mind hozzájárulnak a probléma gyorsulásához. Társállataink esetén az állatorvos felelőssége, hogy a megfelelő protokoll szerint döntsön, de a gazda az, aki ezt a döntést végül végrehajtja.
Ha az antibiotikumhasználat visszaszorításáról van szó, az ellenállóképességünk (állatainkat is beleértve) jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az egészséges bélflóra (ún. bélmikrobiom), a megfelelő táplálás, az oltások, a rendszeres állat/orvosi kontroll, a modern egészségügyi protokollok mind a megelőzés szolgálatában állnak. Ez az közös fegyver, amivel hatékonyan küzdhetünk az AMR ellen.
Az Állatorvostudományi Egyetem évek óta azon dolgozik, hogy tudományos kutatásokkal, gyakorlati képzésekkel és hiteles kommunikációval hozzájáruljon az antimikrobiális rezisztencia terjedésének lassításához. A cél nem az, hogy az antibiotikumokat démonizáljuk, hanem hogy megőrizzük őket minél tovább, minél többek számára.
A MEC_N 149276 számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a Tudományos Mecenatúra Tudomány-népszerűsítés, közösségi tudomány támogatása MEC_N_24 pályázati program finanszírozásában valósult meg.