Az antibiotikum nem alkalmas tüneti kezelésre, nem fájdalomcsillapító és nem megelőző szer. A kisállatpraxisban a helyes alkalmazás alapja a pontos diagnózis, a megfelelő szer, megfelelő dózisban és időtartammal történő alkalmazása, továbbá az, hogy csak indokolt esetben használjuk – különben mi magunk alakíthatunk ki rezisztenciát. 

Amikor a kutyánk vagy macskánk megbetegszik, természetes, hogy azonnali megoldást szeretnénk. Az antibiotikum ilyenkor kézenfekvőnek tűnhet, de sokan alábecsülik, mennyire összetett feladat megállapítani, hogy egy ilyen kezelés valóban szükséges és hatékony-e. Az antibiotikum nem tüneti fájdalomcsillapító és nem is megelőző szer. A kisállatgyógyászatban éppúgy szigorú szakmai szempontok szerint kell alkalmazni, mint az emberi orvoslásban.

Egy-egy fertőzésnél az első és legfontosabb kérdés mindig az, hogy egyáltalán baktériumról van-e szó. A legtöbb felső légúti, bélrendszeri vagy bőrprobléma hátterében más típusú – például vírusos, allergiás vagy táplálkozási – ok állhat. Ha biztosan antibiotikumra van szükség, az állatorvos nem találomra választ. A kezelés alapja mindig a pontos diagnózis: a tünetek megfigyelése, kiegészítő vizsgálatok, laboreredmények és ha szükséges, a minta mikrobiológiai tenyésztése és érzékenységi vizsgálata alapján.

A kezelés sikeressége azonban nemcsak a választott szer hatékonyságán múlik, hanem azon is, hogy betartjuk-e az előírt adagolást és a kezelés időtartamát. Egy korán abbahagyott kúra – még ha az állat látszólag jobban is van – könnyen ahhoz vezethet, hogy a félbehagyott kezelést túlélő baktériumok “megerősödve” térnek vissza, sőt, akár ellenállóvá is válhatnak a korábban hatásos antibiotikummal szemben. A rezisztens baktériumok pedig nem csak az adott állatra jelentenek veszélyt. Átterjedhetnek más állatokra, de akár ránk, emberekre is. Sok gazdi például az otthon megmaradt humán antibiotikumot, állatorvosi egyeztetés nélkül beadja az állatának, vagy elkezdi. Az állatoknál más a felszívódás, más a dózis, és mások a lehetséges mellékhatások is – főleg macskáknál, ahol egyes hatóanyagok kifejezetten toxikusak lehetnek. A kisállatpraxis egyik sarkalatos pontja ezért az edukáció és a prevenció.