A 150 éve született Zimmermann Ágostonra emlékeztek december 3-án az egyetem parkjában felállított szobránál. Elsőként Feczkó Csongor szavalta el Endrődi Sándor A tudós című versét, majd Prof. Dr. Sótonyi Péter a következő beszédben idézte fel a professzor alakját és életútját.
Tisztelt Ünneplő Közönség, Hölgyeim és Uraim!
„A lelkes eljár ősei sírjához s gyújt régi fénynél új szövétneket.” – ezen Garay idézettel kezdte Zimmermann professzor Nádaskay Béla síremlékének leleplezésekor mondott beszédét 1938-ban.
A legtisztább örömök egyike a tiszteletadás, a hódolat kifejezése nagyjaink iránt.
Mi az ifjabb nemzedék, a nagy előd, Zimmermann professzor előtt tiszteletünk és nagyrabecsülésünk jeleként fejet hajtva, koszorúzni gyűltünk össze.
Mi mindnyájan, akik itt állunk, akiket Zimmermann professzorhoz hozzátartozói, tisztelői szálak fűznek, vagy akik közvetlen személyes kapcsolatok nélkül a múlt kimagasló alakját látják benne, mi mindannyian érezzük, hogy ez a nap is az ő emberi, tanári és tudósi nagyságának varázsát sugározza felénk.
Engem személy szerint különös meghatottsággal és egyben büszkeséggel tölt el, hogy a magyar állatorvosképzés első önálló tanszékének, az Anatómiának, világszerte elismert és méltányolt professzorának, Zimmermann Ágoston akadémikusnak tanszéki utódjaként ezen a helyen, ahol a tudományos kutatásnak és tanításnak szentelt életét leélte, szobra előtt beszédet mondhatok.
Zimmermann professzor közéleti működésének teljes méltatása nem lehet ezen ünnepély feladata, azt már szóban és írásban is többen megtették. Csupán életének főbb állomásait emelem ki.
Zimmermann Ágoston a mai napon pontosan 150 évvel ezelőtt, 1875. december 3-án született Móron. Állatorvosi tanulmányait 1895-ben végezte. 1896-ban állami szolgálatba lépett: állatorvosi akadémiai tanársegéd, majd 1903-ban segédtanár lett. Ugyanebben az évben a Bölcsészettudományi Karon doktorrá avatták. 1904-ben az Állatorvosi Főiskolán, 1910-ben pedig a Bölcsészettudományi Karon magántanári képesítést nyert összehasonlító anatómiából, valamint a gerincesek fejlődéstörténetéből. Külföldi tanulmányutakon vett részt, így járt a berlini, a drezdai, a giesseni, a bécsi anatómiai intézetben és a nápolyi zoológiai állomáson. 1910-ben a nyugalomba vonuló Nádaskay Béla professzor utódaként az anatómia és a fejlődéstan nyilvános rendes tanárává nevezték ki az Állatorvosi Főiskolára.
Állatorvosi professzorsága idején megbízták a Budapesti Tudományegyetem Állattani Tanszékének a vezetésével is. Megbízott előadóként a Tudományegyetem Élet- és Földtudományi Karán fejlődéstani kollégiumot tartott biológusok részére, ezenkívül a Közgazdaságtudományi Kar Mezőgazdasági Osztályán, ennek alapításától kezdve 1946-ban történt nyugalomba vonulásáig, előadója volt a háziállatok anatómiájának és élettanának. A Közgazdaságtudományi Karon egyetemi nyilvános rendes tanári címet kapott. 1933-ban rektora lett az Állatorvosi Főiskolának, s ennek során az állatorvostudomány és az oktatás terén kifejtett kiemelkedő munkásságáért a legmagasabb kitűntetésben részesült. 1939/40-ben rektora lett a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek. Már korábban elnökévé, majd tiszteletbeli tagjává választotta a Természettudományi Társulat, annak centenáriuma idején. Ekkor a Szily Kálmán-díjjal tűntették ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1922-ben – Lenhossék professzor ajánlatára – levelező tagjává, majd 1934-ben rendes, 1942-ben pedig tiszteleti tagjává választotta. A londoni Royal College of Veterinary Surgeons és az Anatomische Gesellschaft (1952) tiszteleti tagja. Tagja az Országos Felsőoktatási Tanácsnak, a Nemzeti Múzeum Szakértő Tanácsának, főtitkára és tiszteleti tagja a Magyar Országos Állatorvos Egyesületnek. Titkára volt a Nemzetközi Állatorvos Kongresszusnak, alelnöke a Nemzetközi Zoológiai Kongresszusnak.
1953-ban a Munka Érdemrenddel tűntették ki. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1956-ban aranydiplomát, az Állatorvostudományi Főiskola gyémántdiplomát, az Állatorvostudományi Egyetem pedig 1963-ban vasdiplomát adományozott számára; 1962-ben díszdoktorrá is avatta. 1957-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát.
Komoly és alapos felkészültséggel indult az anatómus pályára, amikor Nádaskay professzor után elfoglalta a tanszéket.
Zimmermann professzor tanári hivatását mindenek fölé helyezte. Több mint 40 állatorvosi évfolyamnak adta elő az anatómiát és a fejlődéstant, mindig arra törekedett, hogy semmit ne mondjon, ami mögött nincs valóság. Tanár volt a szó nemes értelmében, akinek az oktatás életszükséglet volt. Így vált számomra máig elevenen élő példaképpé. Nem csak ismereteket nyújtott, hanem orvosi gondolkodásra is nevelt. A biológiai szemléletet követte, amely a szervezet ismertetésekor a működést is figyelembe veszi, az élő testre is tekintettel van.
Ez az irány nyilvánul meg kiváló és sokat használt anatómiai tankönyveiben is, ezáltal sokezer magyar állatorvos lelkében hagyott olyan emléket, amely sokkal nagyobb mértékű emlékmű bármely szobornál
Gondos és tiszta magyarsággal megírt könyvei és alapvető tudományos eredményekben gazdag dolgozatai a mai napig helytállóak, hiszen a kutatásain alapuló valóságos eredmények az idők végéig tények maradnak.
Rendkívüli műveltsége és kitűnő nyelvérzéke megnyilvánul munkáiban. Zimmermann professzor nagy előszeretettel használta fel lábjegyzetek útján azt a lehetőséget, hogy hallgatóit a klasszikus műveltségre nevelje. A lábjegyzetben elevenen, érdeklődést keltve mondta el egy-egy szóra, mondásra vonatkozó nyelvi, néprajzi hagyományokon nyugvó utalásait. Műveiben nagy hangsúlyt fektetett a magyar és a latin, illetve görög anatómiai műnyelv tisztaságára, mindig arra törekedve, hogy az orvosi nyelvben elterjedt hibákat, fonákságokat kiküszöbölje.
Személyes példám alapján is állíthatom, hogy könyvei mai napig is elevenen élnek, mivel előadásaimba nap mint nap beleszőttem a lábjegyzetekből merített bölcsességeket.
Irányítása alatt intézete falai között olyan tudományos szellemet honosított meg, amelyből számos értékes gondolat sarjadt. Büszke volt tanszékére, amely – mint mondotta – külföldi intézetekkel összehasonlítva kicsinek, szűknek tűnik, ennek ellenére munkája, minden gondolata összenőtt azzal. Fejlesztésére teljes odaadással, gyakran sok lemondással minden tőle telhetőt elkövetett. Azt tartotta, hogy nem a szép falak teszik az intézet értékét, hanem a benne uralkodó szellem, a szakadatlan odaadó csendes és tervszerű munka, az elmélyedő tudás.
Munkásságában a mindenkori belső indíttatás, a tudomány szeretete vezette, mindig erős erkölcsi alapon állt, üzleti szellem, üres frázis távol állt tőle, a kiegyensúlyozottság jellemezte.
Hallgatói és tanítványai előtt abszolút tekintély volt. Tisztelet, szeretet és ragaszkodás övezte, a tudás fegyverével vívta ki helyzetét, személyes példájával nevelt és lett állatorvos nemzedékek erkölcsi felfogásának kiapadhatatlan forrásává.
Mint mondotta: „a helyes útra nevelés nem csupán a nagyobb tudás, a tudományos gondolkodás, azaz tehetség és szorgalom, hanem jellem és lelkület kérdése is”.
A világháború és következményei mély nyomot hagytak lelkében. 1946-ban nyugállományba kényszerült és tanszékétől megválva sokat nélkülözött. Páratlan munkaszeretete azonban változatlanul végighúzódott élete végéig.
„Az igaz túléli a múlandót.” Zimmermann professzor élete egyedül a tudománynak szentelt tudós élete volt.
Fontos, hogy őrizzük emlékét a lelkiismeretes tanárnak és tudósnak különösen a mai időkben, amikor az általános erkölcsi romlás és rombolás zavaros hullámai már az egyetem kapuján is átcsapnak. Amikor sokszor semmitmondó cikkek és előadások, valamint elméletekre épített elméletek megtévesztő serege hagyja el a szaksajtót.
Erről ő maga a Természettudományi Társulat 1941-ben tartott elnöki megnyitóján ma is érvényes, sőt nagyon is aktuális szavakkal így szólt: „A fantázia nem egyszer elragad egyeseket, népszerűségre törekedve felületes, hazárd gondolatokat vetnek fel és félrevezetik a tájékozatlanokat. A tömeg könnyen hisz azoknak, akik sokat sürögnek-forognak körében és olykor meg nem engedett eszközökkel, alantos fogásokkal dolgoznak.”
Zimmermann professzor 62 évvel ezelőtti halálával a halhatatlanságnak a birodalmába érkezett, a tudományban örökké élni fog, hiszen neve maga is jelképpé vált, kitörölhetetlen emléket hagyva maga után.
Szeretett intézetében szelleme közöttünk van. Mi utódok kötelességünknek tartjuk emlékezetét mindenkor igaz hűséggel és tisztelettel ápolni és őrizni, mind a saját, mind az utánunk következő nemzedék érdekében.
Továbbra is szolgálja emlékét ez a szobor is, amelyre mélységes tisztelettel és büszkeséggel tekintsenek fel az utódok, a jövő generációi is.
Arany János idézetével zárom szavaim:
„Jól esik nekünk azoknál időzni, akik másszor voltak,
Mit az élet megvon, megadják a holtak…”
Szöveg és fényképek: Balázs Gusztáv
