Fodor László egyetemi tanárral 2012-ben készítettem az első interjúmat, az egyetem fennállásának 225. évében. Mostani beszélgetésünk apropója, hogy betöltve a 70. évét, szavai szerint befejezte „a teljes munkaidőben való munkát”. Ezt azonban nem lehet észrevenni. A találkozásunk előtti héten a Szent-Iványi – Binder Napon laudálta a Hőgyes-Aujeszky díjjal kitüntetett Dr. Malik Pétert, az interjú másnapján reggel a portás után őt láttam meg először az István utcában: előadást tartott a Tolnay előadóban. „Be kell vallanom, hogy nem teszem ki a stoppert” – mondta mosolyogva az apai ágon nagykunsági redemptusok leszármazottja. Édesanyja bánáti. A professzor úr még beszélt olyan emberekkel, akiket a dédapja tanított 73 éves pedagógusi pályája során magyarul írni és olvasni.
BALÁZS GUSZTÁV
– Bár Budapesten születtem és élek, vidékiek a gyökereim. Édesanyám rokonsága a II. világháború után 13 országba szóródott szét. Nem volt életbiztosítás bánáti magyarként Jugoszláviában élni. Ez is arra ösztönzött, hogy későbbi egyetemi vezetőként igyekezzem szorosra fűzni a kapcsolatokat a külföldi, különösen a szomszédos országokban lévő állatorvosképző intézményekkel.
Kunhegyesi édesapám felmenői redemptus polgárok voltak az 1279-ben a jászok és kunok önálló közigazgatási egységeként létrejött Jászkun Kerületben. I. Lipót császár 1702-ben a kerületet elzálogosította a Német Lovagrendnek. A szabadságjogok visszaszerzése érdekében indult mozgalom 1745-ben a jászkun redemptióhoz, azaz megváltáshoz vezetett. Az ott élők több éves gyűjtés után pénzért visszaszerezték kiváltságaikat, maguknak és utódaiknak földet váltottak. Őseim így lettek redemptus polgárok, akik parasztgazdaként éltek, állatokat, főként juhokat tartottak.
Az 1960-as években unokatestvéremék tanyán gazdálkodtak, a nyarakat általában ott töltöttem. Náluk a juh a racka, a birka a göndör szőrű merinó és a cigája volt. Libán kívül mindenféle állatot tartottak. Számomra az volt az Eldorádó! Már a középiskola előtt eldöntöttem, hogy állatorvos leszek, felvételemben segített a József Attila Gimnázium biológia szakkörében szerzett tudásom is.
– A Kamarai Állatorvosban megjelent életrajzát olvasva, kitűnt számomra, hogy mindig volt „szabad vegyértéke”, sok emberrel dolgozott együtt az oktatásban, a kutatásban és az oktatásirányításban.
– Családi históriánk számos tanító és tanár emlékét őrzi. Közösségi emberek voltak és én is igyekszem megtalálni a hangot mindenkivel. Arra törekszem, hogy a saját érdeklődésemmel ne terheljem az embereket, viszont odafigyeljek rájuk. Az orvosi hivatás „adja is” ezt a viszonyulást. Bár egymás eredményeire és eredményeiből építkezünk, a csapatmunka a kohéziót is erősíti.
– Egyetemünkön 1979-ben avatták „Summa cum laude” doktorrá. Milyen út vezette a kutatói és oktatói pályára?
– Gyakorló állatorvosnak készültem. Csakhogy TDK-s voltam és a témavezetőm, Dr. Sas Barna, aki a Phylaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat alkalmazottja volt, de az Élettanon is dolgozott, lehetőséget kapott az állami cégtől egy takarmány biokémiai és toxikológiai laboratórium létrehozására.
Azt mondta, olyan emberekre van szüksége, akiket ismer, akikkel együtt dolgozott és akikkel jól kijön. Rám is gondolt és én elfogadtam a kérését, a vállalatnál helyezkedtem el kutató-állatorvosként. Két év sem telt el, amikor a Phylaxiánál „profiltisztítást” végzett a minisztérium. A laborvezetőt áthelyezték az Országos Állategészségügyi Intézetbe, én pedig állás után néztem. Ennek a híre eljutott Dr. Szent-Iványi Tamás akadémikus egyetemi tanárhoz, aki szakembert keresett a bakteriológiára. Életem nagy adományának tekintem, hogy öt éven át vele együtt dolgozhattam. Dr. Varga János akkor adjunktus, ma akadémikus laboratóriumába osztott be, akitől szakmai és emberi téren is sokat kaptam.
A fertőző betegségek hallgatóként is izgattak, amelyben komoly szerepe volt kiváló tanáraimnak. A kórokozók és az egyes betegségek világa fantasztikus, mindegyiknek van logikája. Ezt igyekszem a hallgatókkal is megértetni. A kórokozók tulajdonságai megszabják, hogy hogyan terjednek, mennyire jó antigének, és a szervezet mennyire képes ellenük védelmet kifejleszteni. És ez mindent meghatároz! A betegségek kórfejlődését, diagnosztizálását, a tüneteket, az elváltozásokat, a védekezési és a vakcinázási lehetőségeket. Vannak persze kivételek, mint az angol nyelvben a rendhagyó igék. Ezeknél azt kell észrevenni, hogy valamiért kilógnak a sorból.
– Úgy tűnik számomra, mintha egy-fajta empátiát érezne a kórokozókkal szemben…
– Szégyen és gyalázat, de valóban ez a látszat. Az általános járványtan első óráján mindig elmondtam a hallgatóknak, bocsássák meg nekem, ha néha úgy néz ki, mintha mi a kórokozóknak drukkolnánk. Ha az ember rájön egy ilyen betegség logikájára, az óhatatlanul magával ragadja, de higgyék el, hogy mégiscsak az állatok és az emberek egészségét próbáljuk védeni!
– E tudományterület rendezvényein az az érzés alakult ki bennem, hogy a járványvédelem szereplői az emberiség egészségén őrködő, jobbára láthatatlan hadoszlopot alkotnak.
– Én is így látom. Hajdanában Dr. Soós Tibor c. egyetemi tanárunk az Állatorvosi vakcinológia tárgy első előadásán arról kérdezte a hallgatókat, hogy szerintük mi volt az előző kétszáz év legnagyobb találmánya? Sokadikként hangzott el a várt felelet: az oltóanyagok. A temetőkben még ma is szembeötlő, mennyi gyermek halt meg fertőző betegségekben 2-3 emberöltővel ezelőtt és a fertőző állatbetegségek miatti veszteségek is jelentősek voltak. Az állatorvoslásban a „téma” helyén van. A fertőző betegségeket a gyakorlatokkal együtt magas óraszámban oktatjuk, ehhez jön hozzá a mikrobiológia és a parazitológia. A fertőző betegségek 60 százaléka emberekben és állatokban is előfordulhat.
– A járványvédelemben kéz a kézben jár a humán és az állatorvoslás. De milyen különbözőségekre hívná fel a figyelmünket?
– Az állatorvosi munka széles területein nélkülözhetetlen a holisztikus, az állományt szem előtt tartó megközelítés. A humán gyógyászatban a nagyfokú specializálódás miatt mindenki a maga szakterületére fókuszál, nehezebb egy-egy betegséget a maga széles összefüggésében látni.
Néhány éve hallottam arról, hogy gyermekkardiológiára került egy 6-8 éves fiúcska meghatározhatatlan tünetekkel – lázzal, fáradékonysággal – és keringési problémára gyanakodtak. Az orvos teljesen levetkőztette, hiába mondta a páciens, hogy neki mindig csak derékig kellett fölszabadítania magát. Egyben akarlak látni téged, felelt a doktor. Észrevette, hogy a gyerek lábujjának körménél van egy gennyes góc. Nem küldte tovább, kitisztította, fertőtlenítette a gócot és a panaszok elmúltak. Ez egy szerencsés, de figyelmeztető eset volt a holisztikus megközelítés fontosságára.
Nekünk pedig mindig a teljes állatot kell néznünk. Ha kellőképpen éles a szemünk, akkor rengeteg információt tudunk a betegről összegyűjteni. Az állatorvos az esetek jó részében mindent maga csinál. És ez szerintem jó. Már az állatorvosképzés megindulásakor Járvány-Nyavalya Tanítmány címen nagy hangsúllyal oktatták egyetemünkön a fertőző betegségeket, majd Hutÿra Ferenc professzor több mint 100 éve kialakította azt a szintetizáló oktatási rendet, amelyet ma is követünk, és amelynek szelleme a Hutÿra-Marek-Manninger-Mócsy: Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere című 12 nyelven, 31 kiadásban megjelent tankönyvében is tükröződik.
– A Járványtani Tanszéket 24 éven át irányította. 1997 és 2004 között az Egyetem nemzetközi ügyeiért felelős rektorhelyettese, illetve dékánhelyettes volt, 2004 és 2012 között dékánként vezette a kart. Mi az, amit a legnagyobb eredményének érez?
– Nem készítettem mérleget. Az egyetemi hagyományokhoz igazodva legfontosabbnak azt tartom, hogy olyan légkör legyen a tanszéken és az egyetemen, amiben mindenki jól érzi magát és elkötelezett legyen az egyetem iránt. Az a meggyőződésem, hogy akkor tudja mindenki a legtöbbet kihozni magából, ha jó hangulatban és örömmel dolgozik.
– Véleménye szerint milyen jövő vár az állatorvosképzésre a világban?
– A specializáció előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik. Az ismeretek olyan mérvű bővülését éljük, hogy valószínűleg nem lehet fenntartani azt az egységes állatorvos alapképzést, amit jelenleg az európai uniós irányelv előír. Ezt személyesen nagyon fogom sajnálni. Pont azt az előnyünket veszítjük el, ami szerintem megvan a humán orvosképzéssel szemben és amiben mi előrébb járunk az Egy egészség koncepció érvényre juttatásában. Az ember-állat-környezet egységes egészségügyi szemlélete az állatorvosképzés erőssége. A jövőben képzett kisállatgyógyászok, lóspecialisták, szarvasmarha specialisták, baromfi specialisták többet fognak tudni azokról az állatfajok betegségeiről, de egészében szegényebbek lehetnek.
– Beszélgetésünket áthatja szakmájának szeretete. Vajon jut-e majd több ideje a kikapcsolódásra, a családdal töltendő hasznos időre?
– Szeretném, ha jutna. Szeretnék többet utazni fogszakorvos feleségemmel és olvasni, színházba járni. Figyelemmel követni felnőtt gyermekeim életét. Fiunk egy nemzetközi cég közgazdásza, lányunk PhD fokozatot szerzett pszichiáter szakorvos-jelölt a Semmelweis Egyetemen és unokával is megörvendeztetett bennünket.
Bízom benne, hogy aktívabb presbiteri munkát tudok majd végezni. A húgomnak és a családomnak pedig megígértem, hogy a hajdani másfél-kétórás családi vacsorákon elhangzott történeteket igyekszem leírni. Durván 200 évet át tudok tekinteni a családtörténetben. Azért is inspirál ez a feladat, mert tudom, a múlt ugyan lezárt, de mindig merülnek fel új szempontok, új ismeretek az események felidézésekor.