Magyar Állatorvosok Lapjának idei második számában jelent meg A drónok alkalmazása az állattartás és az állategészségügy területén: Szisztematikus szakirodalmi áttekintés címmel Dr. Farkas Máté, Prof. Dr. Józwiak Ákos és Dr. Süth Miklós, az Élelmiszerlánctudományi Intézet munkatársainak tanulmánya. Dr. Farkas Máté a Pannónia Ösztöndíj Program támogatását élvezve júniusban már a Purdue Egyetemen adott elő e témakörben. Két hónapot töltött vendégkutatóként abban a felsőoktatási intézményben, amelynek egyik leghíresebb hallgatója Neil Armstrong volt, az első ember, aki a Holdon járt. Máté előadásában a dróntechnológia állattenyésztésben, állategészségügyben és élelmiszerbiztonságban való alkalmazási lehetőségeinek kutatásáról beszélt.

BALÁZS GUSZTÁV

– Kérem, mutatkozzon be lapunk olvasóinak!

– Állatorvosdoktori diplomám megszerzésétől kezdve, 2023-tól az egyetemen dolgozom. Az Élelmiszerlánc-tudományi Intézet Élelmiszertudományi Tanszéken végzem PhD doktori kutatásaimat, emellett gyakorlatokat tartok angol és magyar nyelven. 27 éves vagyok, jegyesem Csiki Boglárka Bianka.

– Honnan került Egyetemünkre?

– Budapesten, a III. kerületben születtem. Ott laktunk 12 évig, majd a szüleim kertes házat kerestek a főváros környékén, ahol nagyobb térben, nagyobb csendben és zöldebb környezetben élhetünk. Pomázra esett a választás és ez szerencsésnek bizonyult. Édesanyám könyvelőként, könyvvizsgálóként és adótanácsadóként, édesapám villamosmérnökként dolgozott az Elektromos Műveknél. Ma már mindketten nyugdíjasok.

– Talán édesapja műszaki vénájából fakad a drónok iránti érdeklődése?

– Ki tudja, de az biztos, hogy édesanyám után én vagyok a legkevésbé mérnöki beállítottságú a családban, viszont testvéremhez sokkal közelebb áll a mérnöki pálya, hiszen a BME-n végzett.

– Ő az idősebb?

Igen, de csupán három perccel „öregebb” nálam, mivel kétpetéjű ikrek vagyunk. Ő biomérnök lett. A Semmelweis Egyetem Kardioimmunológia munkacsoportjának a tagja. Különböző gyógyszerek tesztelésével, a szívelégtelenség állatmodellek segítségével történő karakterizálásával foglalkozik.

– Miként alakult ki a pályaválasztása?

– Legelőször az építészmérnök szakma érdekelt. Azután tengerbiológus akartam lenni, erről valószínűleg az a tény „beszélt le”, hogy nincs is tengerünk és a külföldi képzésre történő bekerülés sem egyszerű. Az állatorvosi irány a középiskolában fogalmazódott meg bennem. Hozzátartozik ehhez az is, hogy a testvéremmel együtt az általános iskolától kezdve az összes létező versenyre jelentkeztünk, amit biológia és kémia tárgyakból meghirdettek az országban. És szép eredményeket is értünk el általában ezeken a versenyeken, ami csak bátorított minket, hogy ezzel érdemes foglalkoznunk. A természet és az állatszeretet tehát lételemünk volt. Sem állatorvos rokonunk, sem közeli ismerősünk nem volt, a humán medicina pedig nem érdekelt. Miért ne próbálnám meg, gondoltam egy merészet, és elsőre felvettek az egyetemre.

– Mi jellemezte a hallgatói éveit?

Szerintem egy dinamikus fejlődés. Az első év a belerázódásé volt. Mindenki kereste a közösségét, megpróbált érvényesülni, nem kibukni rögtön az elején. A második félévtől gördülékenyebb lett minden. Folyamatosan involválódtam, bevonódtam a közösségbe. Évről évre próbáltam mindig többet beletenni az egyetemista létbe, többet adni, még aktívabban és a közösség részévé válni.

– Hogyan tudta kezelni a képzési területek zavarba ejtően széles kínálatát?

– Az elején olyan kép élt bennem, hogy valamilyen kisállatrendelőben vagy klinikus állatorvosként, esetleg szakállatorvosként dolgozom majd. Szentendrén – Pomáz szomszédságában – működik egy kisállatklinika, ortopéd szakrendeléssel.  Két nyáron át jártam oda. Jó orvoscsapattal találkoztam, nagyon intelligens emberekkel dolgozhattam együtt és sokat tanultam. Viszont nehezen tűrtem a bezártságot, azt, hogy bemegyek reggel, este pedig kijövök, nézem a neonfényeket, állok a műtőben és olyan panaszokat kell orvosolnom, amik nagy részét valójában a gazdik maguk állítanak elő a kedvenceik nem megfelelő tartásával, takarmányozásával.

Ahogy az évek múltak, érdeklődésem a haszonállatok, azon belül is a baromfi felé fordult. Mindebben a tudományos diákköri munka segített. Őszintén szólva azért kerestem meg már harmadévesen Dr. Kovács Lászlót, az Állathigiéniai, Állományegészségtani Tanszék és Mobilklinika egyetemi tanársegédjét, hogy időben meglegyen a szakdolgozatom és nyugodtan készülhessek az ötödévre, amiről sokan mondták, hogy jóval nehezebb lesz az előzőknél.

Nagyon érdekes témát választottam, a bakpulykák rendellenes magatartásformáit befolyásoló környezeti tényezők hatását.

– Miért agresszívak a bakpulykák?

– Ennek több, köztük etológiai és hormonális okai vannak. Van egy csípési sorrend a madarak között ezzel alakítanak ki egy hierarchiai sorrendet maguk között. Viszont a hímek (bakok) a tenyészérettség beálltával a magasabb tesztoszteron szint miatt agresszívebbek lesznek. Ezt a különböző tartástechnológiai hibák és környezeti stresszorok fokozhatják egészen a kannibalizmusig.  A csípésük által okozott koppintásukat én is „élvezhettem” a fejemen a kutatás során.

– Mikor került az eszköztárába a drón?

– A 11. félévben megkeresett Dr. Süth Miklós intézetvezető úr. Elmondta, hogy van egy nagyon izgalmas PhD témája és megkérdezte, szeretnék-e azzal foglalkozni? Talán a precizitásom vagy a munkamorálom tetszhetett meg neki, nem tudom. Mivel a doktori képzés egy plusz tudást, új skill-t, lehetőséget és hozzáértést ad, ami csak jó lehet a jövőben, igent mondtam.

– Az volt a kutatási téma, hogy miként lehet az állatorvoslásba integrálni a drónt?

– Igen gyorsan kiderült, hogy hosszú kifutású kutatói pályát is ígér ebben elmerülni. Emellett tovább járok baromfitelepekre állategészségügyi ellátást végezni, boncolástól a kezelésig, megelőzésig.

– Hogyan jutott el a nyáron az Egyesült Államokba?

– Kutatásaim elmélyítéséhez igyekeztem nemzetközi kapcsolatokra szert tenni. Erre a Pannónia Ösztöndíj Program kínált pályázati lehetőséget. A potenciális partnereket először Európában igyekeztem feltérképezni. Hollandiában a Wageningeni Egyetem, Belgiumban a Genti Egyetem került a látókörömbe, amikor Intézetigazgató Úr megkérdez-te: – Amúgy miért ne mennél Amerikába? Azt feleltem, hogy én szívesem mennék, csak ez kicsit nehezebb feladatnak tűnik és ott ismerősöm sincs.

Elkezdtünk egy hosszadalmasabb folyamatot, amiben találni kellett egy olyan kutatócsoportot, amelynek megfelel a nyári időpont, és mindkét fél számára eredményt ígér a közös munka.

Amikor májusban együttműködési megállapodással erősítette meg a két egyetem kapcsolatát Prof. Dr. Sótonyi Péter rektor és Addison Sheldon, a Purdue Állatorvostudományi Karának nemzetközi kapcsolatok igazgatója, már bejelenthették a közelgő utazásomat.

– Ennek immár a mérlegét is megvonhatja.

– Mindketten nyertünk, a többet nyilván jómagam „könyvelhettem el”. Elkészítettünk egy közös pályázatot, két tudományos közleményünk is meg fog jelenni. Mindezen túl olyan szemléletmódot, hozzáállást és szervezéstechnikát sajátítottam el, amikkel jobban be lehet vonni a kutatásba a hallgatókat, a kutatási folyamatokat stabilabban és hosszabb távon tervezni. Az amerikai gondolkodásmód elemei közé tartozik, a „kis lépésekben, de felfelé törni”. Ha valami nem sikerül, nem esünk kétségbe, mert van B és van C opció. Nagyon tetszett a nyugalmuk is. Az előadásomon szép számú érdeklődő vett részt kiváló lehetőséget teremtve a szakmai párbeszédre és a kapcsolatépítésre. Sokat segít számomra minden előadásomon az, hogy hallgatóként sokszor kellett szóban vizsgáznom, illetve, hogy több gyakorlatot is tartok heti szinten.

Az amerikai kollégák, főleg a saját korosztályom és a nálam fiatalabbak, nagyon odafigyelnek arra, ki, hogyan nevezi meg a másik embert. Ez olyan tiszteletet tükröz, ami Európából, főleg Kelet-Európából nézve „fura úri dolognak” tűnhet, pedig inkább a tiszteletet jelzi. Ez biztosan nem érezhető minden közösségben és minden államban, de a tudományokkal foglalkozó emberek baráti, családi kapcsolataiban nagyon erős tiszteletet, megbecsülést éreztem.

– A dróntechnológia után vajon mi lehet a következő „bércre hágó” áttörés?

– Mérvadó körök a robotika elterjedését valószínűsítik. Aztán ki tudja? Hasonlít ez a részvényárfolyamok ingadozásához. A technológia fejlődésében is előfordulnak olyan kiugrások, amiket jóval korábban nem lehetett látni. Kockázatos a jelenből előrejelzést adni az élet ezen területén is. Mert mi lesz, ha valakinek a fejéből kipattan egy fúziós erőműhöz hasonló gondolat? Ami most már nullszaldóban képes „futni”. Technológiai megoldásban hatalmas, de energiatermelés szempontjából még semmi, de ki tudja mi lesz belőle. És ugyanez igaz lehet még nem ismert vagy kevéssé ismert technológiák kapcsán.

– Az új orvosi technikák, technológiák, ismeretek sodrásában milyen jövőkép képzelhető el?

– Egyre több mindent kellene megtanulni, egyre gyorsabban kellene eljutni olyan tudásszintre, amit alkalmazni lehet a gyakorlatban. Nem gondolom, hogy a mesterséges intelligencia kiváltaná az állatorvosi munkát. Integráló eszköz lehet egy-egy betegséggel vagy gyógymóddal kapcsolatos információforrások megkeresésében. Ennek az eredménye nagyon nyers lesz, amit interpretálni kell.

Az AI lehetőségek másik oldala, hogy úgy tudok „vele” kommunikálni, mint egy ismerősömmel, mint egy tudományos munkatársammal.

„Elmondom” az elképzelésemet, „ő” pedig rávilágít arra, hogy mi benne a hiba, hol vannak benne repedések és ezzel építem magam és javítom, fejlesztem az algoritmust is. De vakon megbízni ezekben az eszközökben nagy hiba és valószínűleg ez így lesz a jövőben is még egy jó ideig.

– Jegyesével együtt hogyan készülnek a jövőjükre?

– Mindketten olyan pályát választottunk, amelyhez erősen kötődik az értelmiségi fogalom. Úgy gondoljuk azonban, hogy az még nem értelmiségi, akinek diplomája van. Az értelmiségi kifejezés negatív konnotációba fordult mostanában. Ha valaki kimondja, hogy értelmiségi, annak egyrészt nincs súlya és úgy tűnik, mintha az ember felsőbbrendűnek tartaná vagy akarná mutatni magát. Mindketten szeretjük a művészeteket a kultúrát, kulturális értékeket, irodalmat, színházat, múzeumokat, zenét és fontosnak tartjuk, hogy a sok élettudomány, munka és tanulás mellett része legyen ez is életünknek, értéküket, szépségüket beemeljük az életünkbe.

Nyáron költözünk össze és jelenleg az esküvőt és a közös jövőnket tervezgetjük. Ő februárban diplomázik, majd kezd el dolgozni, így mindketten a karrierünkre tervezünk fókuszálni, mindemellett megtartva a közös minőségi időt és programokat, ami mindkettőnk számára nagyon fontos.