1860. október 7-én született Hutÿra Ferenc, a magyar és a nemzetközi állatorvostudomány egyik legnagyobb alakja. Életútja önmagában is figyelemre méltó: orvosként indult, majd az állatorvostudomány számos területén – a kórbonctantól és a belgyógyászattól a járványtanig, az állategészségügyi igazgatásig és a törvényszéki állatorvostanig – végzett meghatározó munkát. 1886-tól oktatott az állatorvosi intézményben, 1897-től annak vezetője, majd 1899-től 1931-ig rektora volt.
Tudományos érdeklődése elsősorban a járványos állatbetegségekre irányult. Vizsgálta többek között a tuberkulózis és a takonykór diagnosztikáját, a tuberculin- és malleinpróbák elbírálását, miközben a sertéspestis elleni védekezés terén is meghatározó eredményeket ért el.
Azonban Hutÿra öröksége nem merül ki kutatási eredményeiben. Tudását könyvekben is maradandóvá tette. 1894 és 1898 között három kötetben, másfél ezer oldal terjedelemmel jelent meg Állatorvosi belgyógyászat című munkája, amelyet később Marek József professzorral, mint társszerzővel átdolgozott. Közös művük magyar nyelven 1904-ben, németül pedig Spezielle Pathologie und Therapie der Haustiere címmel jelent meg 1905-ben. Nemzetközi pályafutása során könyvük számos kiadást ért meg: angol, olasz, spanyol, orosz és további nyelveken is hozzáférhetővé vált. A mű hosszú évtizedeken át az állatorvosképzés egyik meghatározó kézikönyve volt.
Az állatkerti állatorvoslás történetének első kiemelkedő magyar sikere is az ő nevéhez fűződik. 1892 januárjában a kert nőstény oroszlánja súlyosan megbetegedett, és 17 napig egyáltalán nem evett. Hutÿra professzor kezelése megmentette a nagymacskát, amely végül teljesen felépült. Ez az esemény komoly szakmai fordulópontot jelentett az Állatkert életében, ahol az állatgyógyászati, illetve az állategészségügyi munka az 1890-es évek elején kezdődött. Saját „veterináriusa” ugyan még ekkor sem volt a kertnek, azonban Hutÿra Ferenc rendszeresen részt vett a beteg állatok gyógyításában.
Ezért különösen szép, hogy Hutÿra Ferenc emléke ma is ott van közöttünk az egyetem mindennapjaiban. Az István utcai campus parkjában álló bronz mellszobrát 1937-ben avatták fel, és az egyetem mai hallgatói, oktatói ugyanazon a campuson haladnak el mellette, amelynek fejlődéséért és nemzetközi rangjáért ő maga is oly sokat tett.
Hutÿra nem a semmiből építkezett. Elődei – köztük Tormay Béla – már korábban sokat tettek azért, hogy az állatorvosképzés egyre inkább az orvosképzéshez mérhető tudományos alapokra épüljön. Hutÿra Ferenc munkássága alatt ezek a törekvések új szintre léptek: 1890-ben az intézmény Magyar Királyi Állatorvosi Akadémiává alakult, majd 1899-ben Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola lett. Hutÿra ekkor lett az intézmény első rektora, és 1931-ig állt annak élén.
Nemcsak tudós és oktató volt, hanem intézményépítő is. Vezetése alatt az iskola egyetemi jellegű főiskolává fejlődött, és ő maga is azon dolgozott, hogy az állatorvostudományt az orvostudomány rangjához mérhető elismertség illesse meg.
Nevét viseli az Állatorvostudományi Egyetem Hutÿra Ferenc Könyvtára, Levéltára és Múzeuma is, egy olyan tudományos közgyűjtemény, amely ma is a tudás megőrzését, rendszerezését és továbbadását szolgálja.
Talán ez Hutÿra Ferenc életének egyik legfontosabb üzenete a ma kutatói, oktatói és hallgatói számára: a tudomány nemcsak arról szól, mit fedezünk fel, hanem arról is, mit kezdünk a megszerzett tudással. Kutatni, tanítani és a tudást a világ számára hozzáférhetővé tenni: Hutÿra mindezt egyszerre tette.
166 évvel a születése után ezért nemcsak egy világhírű tudósra emlékezünk, hanem egy olyan életútra is, amely arra tanít: az igazi tudományos örökség akkor születik meg, amikor egy ember munkája túléli őt, és a következő generációk számára is utat mutat.