Az Állatorvostudományi Egyetemen az 1956-os forradalomról és szabadságharcról történő megemlékezésnek Prof. Dr. Sótonyi Péter rektor kezdeményezésére húsz év óta elengedhetetlen része a gyertyás felvonulás. A 70. évforduló alkalmából az eddigieknél is nagyobb számban keresték fel a résztvevők Tatay Zoltán állatorvostan hallgató egykori ideiglenes sírhelyét. A 20 éves fiatalembert az utcán lőtték le, miközben fehér köpenyben sebesült embert próbált ellátni. Tisztelegtek Bóna Zsigmond hallgató emléke előtt is, aki Pomázon volt a nemzetőrség parancsnoka, majd kivégezték. A felsőoktatási intézmény hősi halottjainak emlékét mély tisztelet övezi.
A résztvevők október 26-án este, hagyományosan a röntgenanatómia előadás után találkoztak a Zimmermann előadóban. Elsőként az egyetem és a Magyar Állatorvosok Világszervezete (MÁVSZ) által alapított Tatay Zoltán Állatorvostan-hallgatói Díjat adta át Rauf Csenge Rékának Rektor úr és Sziebert Gergely, a MÁVSZ elnöke.
– Sokat hallottunk az 56-os forradalomról, mégis úgy érzem, hogy az ifjúságban e nemzeti ünnep érzése nem él elevenen – kezdte a felvonulást megelőző előadását Prof. Dr. Sótonyi Péter. – Hogyan is élhetne elevenen, ha nem ismerik? Én 2 éves voltam, most 72 vagyok. Önök közül sokaknak a nagyapjuk sem élt még 1956-ban.
Hetven évvel ezelőtt valami megmozdult itt, Magyarországon, amiről a mai napig tudják a világon, mit jelentett. Ha az 1970-es, 1980-as években egy nyugati emberrel találkoztam, két dolgot tudott hazánkról. Az egyik Puskás Ferenc, a labdarúgó, a másik 1956.
Az egész világ a szívében hordozta azoknak a napoknak az emlékét, amikor egy, a szlávok és germánok közé beékelődött kis nemzet fölkelt, fegyvert ragadott egy birodalom ellen és ki akarta vívni a szabadságát.
Ezt tették mindenféle érdek nélkül a legkülönbözőbb társadalmi közegből származó emberek, munkástól grófig, parasztól bankárig, mert elegük volt abból az ávós, padlássöpréses világból, ami itt folyt, s ahol már egymást akasztották a kommunisták. Az emberek kiálltak a szabadságért, pedig az akkori legerősebb hadsereg katonái indultak meg ellenük.
Az mondják, Magyarországon két háború volt a múlt században, az első és a második. Nem igaz, mert 1956-ban is háború volt, nemcsak Budapesten, hanem vidéken is – szögezte le az egyetem vezetője. – Nekem az a szerencse jutott osztályrészül, hogy sokat meséltek róla! Mosonmagyaróváron születtem, egy határmenti kisvárosban, ahol a munkások és diákok kivonultak a Dudás István százados vezette határőrlaktanya elé azzal a kéréssel, hogy csatlakozzanak hozzájuk a katonák és vegyék le a vöröscsillagot. Sortűz volt a válasz és gránátokat is dobtak az emberek közé. Több mint százan vesztették életüket. Nincs olyan ismerősöm, akinek valamelyik rokona, barátja nem halt volna ott meg.
Prof. Dr. Sótonyi Péter ezután Dr. Kassai Tibor állatorvos által készített képet vetített a mai Hősök terén állt, lángvágóval ledöntött Sztálin szoborról. Felidézte édesapjához kötődő emlékeit, aki bár agrármérnökként végzett, egy ideig szakmunkásként dolgozott, különböző munkakörökben, még az érettségijét is eltitkolva. Tehetséges embernek megítélve ki akarták küldeni a Szovjetunióba, de ettől elzárkózott.
Tatay Zoltán 20 éves volt. Szülői kívánságra jelentkezett az állatorvosi egyetemre, hiszen édesapja is állatorvosként dolgozott. Bár színész akart lenni, Hamletet tanulta, de jelesre vizsgázott kémiából és anatómiából, folytatta Rektor úr.
Október 24-én a Harminckettesek teréhez közel fehér köpenyben egy sebesült ember mentésére sietett, amikor géppuskatűz hét lövedékkel kioltotta az életét.
Ezen ismeretek tükrében most már lehet olyan kötődésetek Tatay Zoltánhoz, hogy a szívetekben hordozzátok az emlékét, hangsúlyozta egyetemünk vezetője
Sokszor felmerül a kérdés, miért olyan messze történt ez az egyetemtől? Azért, mert akkor a közeli Mária utcában volt a kollégium. Az István utcában kiváló emberek dolgoztak. Urbányi László professzor volt az igazgató, aki az oktatást október 23-án bezárta. Tary Mária adjunktussal együtt látták el gyógyszerrel és élelemmel a Péterffy Sándor utcai kórházat is.
Tatay Zoltán holttestét 26-án hozták az egyetemre stráfkocsin, az egyetem lovával és másnap elhantolták a Kémia tanszék előtt. Szülei 1957 márciusában vitték haza a szerencsi temetőbe.
Bóna Zsigmondról nem mondható el, hogy jó tanuló volt, ki is zárták az egyetemről harmadéven, de éppen visszavették és azután került bíróság elé. Ő volt az, aki Pomázon, a nemzetőrség parancsnokaként az ott lévő ávósokat megvédte a lincseléstől. 1957 február 7-én fegyverrejtegetés címén elfogták, 11-én statáriális bíróság elé állították és 12-én hajnalban a Kozma utcai börtönben felakasztották.
Tatay Zoltán első nyughelye előtt először márványtáblát helyeztek el, amit később gránit táblára cseréltek. 2006-ban egy októberi vasárnapon Rektor úr bekerékpározott az egyetemre és elhatározta, hogy másnap a röntgenanatómia előadás után kiviszi a hallgatókat az emléktáblához. Vásárolt 100 gyertyát, ezeket közösen meggyújtották és így indult a máig élő hagyomány.
Úgy gondolja, személyes elköteleződés nélkül nem lehet átélni egy nemzeti ünnepet, mint ahogy egy emléktábla sem töltheti be szerepét emlékezők nélkül.
Az Állatorvostudományi Egyetemen így emlékezünk azokra az emberekre, akik talán fegyvert soha nem fogtak, csak baráti kezet nyújtottak csak segíteni akartak – mégis hősök lettek – zárta gondolatait Prof. Dr. Sótonyi Péter.
A megemlékezés az egyetem parkjában folytatódott, a sokaság gyertyafényben a C épületnél lévő Tatay emléktáblához vonult.
A Himnusz eléneklése után Dr. Battay Márton egyetemi főtitkár felolvasta az emlékmű feliratát: Itt volt az első nyughelye Tatay Zoltán állatorvostan-hallgatónak, aki 1956. október 24-én életét áldozta egy súlyosan sérült, ismeretlen honfitársa megmentésekor. Tisztelettel emlékezünk rá, a megtorlások áldozataira és meghurcoltjaira. A Magyar Állatorvosi Kar”.
Az emléktáblát Prof. Dr. Sótonyi Péter, Kiss Attila, Szerencs polgármestere, Dr. Sziebert Gergely, a MÁVSZ elnöke, a hallgatók nevében Sendula Zoé és Lisóczki Bence koszorúzta meg. Végül a hallgatók, egyetemi dolgozók gyertyáik elhelyezésével rótták le kegyeletüket egykori hallgatótársuk hősiessége, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emléke előtt. A mindnyájunkat megható megemlékezés a Szózat eléneklésével ért véget.
A megemlékezésről készült fényképekért kattints a galériára.