Default view
Kurzusok Új kurzus oldal

Új kurzus oldal

Nyelv
Magyar
Szervezeti egység
Tudásátadás formái
Kik vehetik fel a tárgyat

A kurzus leírása

Az előadás-sorozat célja, a hallgatók egy általános összképet kaphassanak az állati és emberi viselkedés élettani hátteréről, a viselkedésélettan tudományáról. A kurzus kiscsoportos szemináriumi előadások sorozatából áll.

A kurzus első előadása a téma alapfogalmait mutatja be, a viselkedés, élettan és az állat környezete közötti kapcsolatokat tárgyalva. Ezt követi a viselkedés idegélettani, majd hormonális hátterének ismertetése. Az agyi jutalmazó rendszerek, és az ún. „motiváció” idegi hátterének ismerete elengedhetetlen a viselkedés folyamatának megértéséhez, ezek után pedig az állatot ért, külvilágból érkező stressz hatását tárgyaljuk meg. A viselkedés nemcsak egyéni, de társas szinten is zajlik, a kötődés, izoláció és kommunikáció állatvilágban betöltött szerepét vizsgálja a hatodik előadás. A záró előadás pedig a cirkadián ritmusok (napi ritmus, szezonalitás) és a viselkedés kapcsolatát mutatja be.

A kurzus angol nyelven zajlik. A kurzus felépítéséből adódóan az órákon történő aktív részvétel a tárgy teljesítéséhez ajánlott.

 

A kurzus végén a hallgatók egy írásbeli beszámoló keretében adnak számot tudásukról.